Kpop birthday imagine

Treasure Jaehyuk

Mi az amire a lehető legkevésbé vágyik egy tinilány? Sok minden lehetne erre a válasz, minden személy mást mondana elsőnek, de az biztos, hogy mindenki fejvesztve menekülne, ha a szülei beállítanának egy sráccal a következő mondat kíséretében.

-Kislányom, ő Yoon Jaehyuk. Ő innentől a fiúd-mosolyogtak rád kedvesen, mintha ez lenne a világ legnormálisabb dolga, de ez közel se az.

Viszont te ezt nem akartad. Mindig is azok a szabályok szerint élted az életed, amik alapján a szüleid akarták, hogy éld.Konkrétan te voltál az ő bábújuk, amit úgy rángathattak, ahogy nekik kedvük volt. Ha ők balett előadást akartak nézni, másnap be is léptettek valahova, hogy tudjanak innentől kezdve eljárni téged megnézni. Mindig úgy táncoltál, hogy ők fütyültek. Most ez nem fog megtörténni.

Az ellenséget láttad a srácban, mindenkinél jobban utáltad. Lehet hogy ő tehet a legkisebb mértékben a dolgokról, még se bírtad elviselni, és ezt az elején tisztáztad is ezt vele, akármennyire is tűntél ettől köcsögnek.

-Figyelj, nem tudom ki vagy. Lehet tök normális vagy, de én egyszerűen nem fogok, egy olyan fiúval együtt lenni akit a szüleim akarnak mellém. Elegem van, hogy mindent irányítanak az életemben, és ezt biztos, hogy nem fogják. Szóval lehet, hogy normális srác vagy, de az szent, hogy nekem nem leszel a pasim-mondod, idegesen a szobádba fel-alá trappolva, tekintettel arra, hogy majd szétvet az ideg és valahogy le kell vezetned.

-És nekem ebbe bármi beleszólásom van?-kérdezi vérlázító mosoly kíséretében, az ágyadon ülve, ahonnan téged bámult.

-Miért ha te még akarnád, mit változtatna, azon, hogy én nem akarom-repülnek a plafonig a szemöldökeid.-Akkor az én véleményem nem is tesz a latba?-háborodsz fel.

-De, hogy nem, de valljuk be. Szinte egyáltalán nem ismerjük egymást még is te kinyilvánítottad, hogy semmi esélyünk. Nem is tudod, hogy jelen pillanatban a világ legjobb pasijával társalogsz-vigyorodik el önelégülten téged, ettől csak még jobban felhúzva. Újra idegesen járkáltál a szobádban.

-Tényleg és ki gondolja ezt így?

-Mindenki, aki a fiúkhoz vonzódik és valaha beszélt is velem-húzza ki magát büszkén. Hitetlenül felhorkantasz, miközben vizslatod a fiút. Tény mi tény, nem csúnya. Aranyos kisugárzása van, de mikor megfeszül árad, belőle a férfiasság, és hogy már kilépett a cuki évekből. Nem langaléta, nem alacsony, nem vékony, nem kövér, olyan sportos. Eléggé szemre való ember, de az biztos, hogy ezt nem fogod a szemébe mondani, így inkább csak felnevettél.

-Akkor elég sok, ízlésficamos, vak ember van a földön.

-Majd meglátjuk, drága, hogy később is így gondolod-e-kacsintott rád, mitől neked majdnem felforrt az agyvized.

-Kötve hiszem-felelted sértetten. A fiú csak elnevette magát, majd elviharzott.

Te teljesen azt gondoltad, hogy itt vége mindennek köztetek szerencsésen. Napokig nem hallottál róla és mivel a szüleid is eléggé elfoglalt emberek, nem érnek rá mindig mindenre és gyakran vagy, te az amire nem érnek rá, az országot járják heteken rosszabb esetben, hónapokon keresztül, anélkül, hogy feléd néznének. Ezáltal nem tudtál róla beszélni velük, ezért is tekintetted az egészet lezártnak.

Mai nap is csak nyugodtan ültél a szobádba és rajzoltál. Mostanában bármit terveztél rajzolni, ölelkező, csókolózó párokat, ami iszonyatosan zavart. Soha nem voltál az a nyálas, romantikus ember, ezért is nem tudtad ezt hova tenni. Abba meg belegondolni, hogy lehet, hogy amiatt a pukkancs miatt van ez, még jobban idegesített.