Kpop birthday imagine

Treasure Jaehyuk

Sziasztok. Kicsit megkésve, konkrétan ma már Ledoo részét kéne kiraknom, de úgy megcsúsztam. Hétvégén nyaralás szerűn voltam, utána pedig mentem folyamatosan dolgozni, ahol örültek háza volt, így inkább hagytam az írást. Most viszont a szabadnapomat erre áldoztam, remélem tetszeni fog nektek.

~Jaehyuk szemszöge~

Élni az álmot. Konkrétan majdnem minden embernek ez az egy mondat jelenti a világot. Mindig kiskorunktól kezdve erre törekszünk. Mindenkinek vannak álmai, féltett vágyai amikért a csillagokat az égről le tudná hozni, hogy megvalósíthassuk. Még kicsik vagyunk az álmodozás egyszerűen megy, majd mikor már felnövünk és komolyabb erőfeszítéseket kellene tennünk azért, hogy elérjük, már sokan elbukunk. Nagyon keveseknek sikerül csak elérni, hogy tényleg valóra tudják váltani.

Én pedig azok között a szerencsés kevesek között vagyok akik valóra tudták váltani a gyerekkori álmomat, mégpedig, hogy üzletember legyek. Országról országra járok, sorban állnak értem a legnagyobb cégek, hogy megtudjanak maguknak szerezni, mint társvezető. Folyamatos utazás az életem, nincs egy pillanatom ami nem a munkáról szól. Mindig is erre vágytam.

Azonban realizáltam egy dolgot az évek múlásával, amit senki nem mondott el nekem, mikor ennyire lelkesen belevágtam az álmaim megvalósításába. Mégpedig, hogy még ebbe is bele lehet unni és nem kis mértékben. Elegem van abból, hogy már szinte semmiért nem kell megküzdenem, minden az ölembe hullik. Nem tudom már képzeni se magam, mert senki nem várja el tőlem, hogy fejlődjek, mindenki azt állítja, hogy már most tökéletes vagyok. De még csak huszonöt éves vagyok. Ha már most elértem a pályám csúcsát a következő években hova tovább? Nem beszélve arról, hogy a folytonos költözködéssel is egy idő után tele lehet az ember hócipője. Nincsen senki akihez tudnék kötődni, időszakos emberek vannak az életemben. Rohadt idegesítő, hogy míg egyik nap konkrétan a seggembe bújva nyalnak nekem, másik nap, mikor elhúzok már nincsenek mellettem. Végtére is igaz, csak akkor van hasznuk belőlem, ha az ő cégüknél vagyok és általam jóba kerülhetnek a főnökökkel, utána már mit számít nekik, hogy egy másik cégnél mivel és hogy bajlódok.

Arra vágytam csak szimplán, hogy ki tudjak törni ebből a monoton mókuskerékből. Hogy legyen valami új, meglepő, szokatlan, kiszámíthatatlan az életembe. Valami, ami teljesen gyökeresen más mindentől, amit ez előtt csináltam az életemben, változást akartam. Ezért jelentkeztem egy gyárhoz. Egy szimpla gyár, ahol a szalag mellett kell nap estig állni, nincs benne semmi különösebben megerőltető, még is változás az eddigi életemhez képest. Nem egy irodában fogok ülni, nem fognak körülugrálni az emberek. Erre van most szükségem, teljes békére, nyugalom, időre ami alatt gondolkodhatok.

A cégnél mindenki jól fogadta a jelenlétemet. Nagyon jó társaságra tettem szert, elvoltam velük, a repetitív munka mellett ráértünk beszélgetni, ha valakivel összezárnak nyolc órára akár, van időnk beszélgetni. Mindenkivel sikerült hamar összeismerkednem. Nagy váltás volt az eddigiekhez képest. Nem kellett a hangulathoz, pia, felszínes társalgás.

A mai nap se tűnt ebből a szempontból másnak mint a többi. Reggel szokásosan bementem a céghez, átöltöztem, majd indultam a helyre ahol minden napomat töltöm. A szalag mellett viszont már ott volt valaki. Egy kis alacsony lány volt ott, aki szorgosan kapkodta az érkező alkatrészeket le a szalagról, amiket nem megfelelőnek titulált. Csöndesen odaállítottam elé, rám nézett kedvesen mosolygott, de szinte azonnal el is kapta a tekintetét rólam és folytatta a munkáját. Hosszú percek lehet, akár egy óra is eltelt néma csendben. Folyamatosan kattogtam, hogy mi lenne a legjobb ürügy amivel megtudom szólítani, de semmi kellően frappáns nem jutott eszembe, csak a sablonos gondolatok.  Azonban végül engedtem nekik, úgy ítéltem meg, hogy még egy felszínes beszélgetés is kielégítőbb, mint ez a kínos csönd.