Kpop birthday imagine

Seventeen Mingyu

Lehetséges örökké csak menekülni a problémák elől? Meglehet az csinálni, hogy mindig egy új helyen, tiszta lappal indulsz? El lehet érni, hogy sokadjára végre ne essél hibába és minden rendben legyen az életeddel?

Kiskorodtól kezdve a szüleid neked akarták a legjobbat, ami elsőre egy nagyszerű dolognak hangzik, csakhogy van már egy szint, amin felül ez betegessé válik. Sajnálatosan nálatok ezt a szinten sikerült is elérni.

A szüleid egy szem gyereke vagy. Anyád egy tipikus háztartásbeli asszony, míg apád egy cég feje, rengeteg pénzt keresve ezzel. Mindent meg akartak adni neked, de sajnos pont az ellenkezőjét érték el vele. Mikor kisebb voltál balhéba keveredtél pár ovis társaddal. Nem volt nagy cucc csak egy lapátnyi homokot szórtál a hajára, a lánynak akit nem szerettél. Viszont a lány és az óvó nénik kiakadtak. Ekkor kezdődött az egész macera, mert ahelyett, hogy megmagyarázták volna mi a baj, neked lett volna lehetőséged helyrehozni bármit is, fogták és bejelentették, hogy költöztök.

-Elhiheted drágám, hogy sokkal jobb lesz egy másik helyen -simít ki pár tincset az arcodból. Végül becsukta az ajtót és beült apud mellé a kocsiba ezzel elindulva az új lakóhelyetekre.

Ez ment éveken keresztül. Bármikor történt valami hasonló, rögtön elkezdtétek nézni a házakat lehető legmesszebb, hogy újra tiszta lappal indulhass.

Ezt egyesek egy álomnak gondolnák, de közel se ilyen egyszerű ez. Mivel hozzászoktál, hogy bármit elcseszel után már lépsz is le, nem szoktad megfontolni, hogy mi történik. Csak cselekszel, majd lelépsz. Ami egy idő után el is fajult.

Elkezdtél fizikálisan bántani másokat. Megütötted, eltörted az orrát, megtépted a haját. De soha nem is volt belőle gond, mert másnapra már messze jártatok. Viszont így húsz év után, hogy ezt az életformát éled, kezded unni. Lehet gondolni, hogy menő az ekkora szabadság, lehet azt gondolni, hogy így legalább tényleg te irányítod az életed, azonban olyan szociális normákat, mint az alkalmazkodás, barátkozás, kompromisszum készség nem sajátítottál el.

Erre most az egyetem kellős közepén jöttél rá, ahol már egyedül vagy. Szüleid egy albérletet béreltek neked, és nem vagy messze tőlük, de itt már nem játszhatod, hogy minden második héten új helyen kezded az egészet. Nincsen annyi neves egyetem, hogy csak úgy kényed kedved szerint váltogasd őket.

Magadhoz híven már első héten balhéba keveredtél. Egyik srác az órád után, odament hozzád és megjegyezte, hogy jó a hátsód a szoknyádba. Dühöd azonnal elárasztotta az egész tested. Gondolkodás nélkül vágtad képen, ami már alapból enyhébb baj, de ezt talán még meg is úsztad volna, csakhogy a pofontól belefejelt a falba és agyrázkódása lett.

Senki nem volt ott melletted, mindenki elítélt a történtekért, ami azért valahol érthető. Persze a te verziód senkit nem érdekelt, ami azért egy-két részletet segített volna összerakni, vagy tisztázni, de ez hol hatotta meg az embereket? Sehol.

"Majdnem holtra vert a fiút az a csaj"

"Úgy hallottam, az elmegyógyintézetből szökött el. Most megint be akarják oda zárni"

" Elméletileg nem ez volt az első olyan ügye amiben, így bántalmazott valakit. Felháborító, hogy még szabadlábon van!"

Terjedtek a pletykák. De tenni ellenük nem tudtál mert ha odamentél ellenkezni, vagy elmentek vagy végighallgattak, de ahogy hátat fordítottál már arról sugdolóztak, hogy mekkora hazug vagy, hogy ezt be akarod nekik adni.

Lelkileg teljesen össze vagy törve, képtelen vagy bármire is figyelni. Mindenki rólad beszél, járják körbe a sulit a pletykák. Sétálsz a folyosón mindenki sugdolózik mögötted, amiből már eleged van. Talán már az is egyszerűbb lenne, ha szimplán véget vetnél az egész életednek... A srác röhög, mert ő lett kihozva áldozatnak, mindenki körülötte ugrál. Eleged volt az egészből.