Δ Harmincnyolcadik vércsepp Δ

569 40 4
                                    

- Itt a köpeny ! - nyújtotta hátra az anyagot, hogy ne lásson semmi olyat, amit még nem kéne.
- Köszönöm! - vettem el tőle és gyorsan bele bújtam.- Kész! - szóltam neki, hogy mostmár megfordulhat. Mosolyogva nézett le rám, mire én is szélesen rámosolyogtam.
- Ideje enned valami - vette kezébe az enyémet, aztán óvatosan a szájához emelte és egy finom puszit adott rá.
- Ne aggódj miattam, amint haza megyek, eszek - fogtam rá szabad kézzel az összekapcsolt kezeinkre.
- Jin biztos készített már neked valamit - rázta meg a fejét.
- Nem kéne miattam bajt csináljatok magatoknak - néztem fel rá.
- Ez egyáltalán nem baj - adott még egy puszit a kezemre, aztán elindultunk a földszint felé.

A kanapén Namjoon és Hoseok beszélgettek valamiről nagyon bele merülve a dologba, az ablakon át, láttam a kint ücsörgő Jimint és Jungkookot is.
- Areum! - vett észre Namjoon.
- Sziasztok! - intettem zavartan.
- Hogy érzed magad? Vannak mellék tünetek? - szentelte nekem a figyelmét.
- Most jól vagyok, de milyen mellék tünetekről beszélsz? - ráncoltam össze a szemöldökeimet.
- Mivel vámpír vért ittál, ráadásul tiszta, nemesi vámpír vért, ezért előfordulhat, hogy a tested nem fogja tudni teljesen befogadni, ezért jelentkezhetnek melléktünetek. Lázad lehet tőle és elkezdheted kiizadni a Taehyung véréből a véredbe bekerült idegen anyakokat, hányhatsz vagy ájulhatsz el és a fájdalmak se kizártak- csendült fel Yoongi hangja valahonnan.
- Szia Yoongi! - vettem észre a sötét folyosón felénk sétáló alakot.
- Tapasztaltál már valamit ezek közül?- lépett közelebb.
- Hányinger és hányás ma reggel - bólintottam.
- Egy finom, kiadós éves rendbe teszi a gyomrodat, ne félj! - kukucskált ki a konyhából Jin.
- Szia Jin! Csak nem főztél nekem? - mosolyogtam rá.
- Még szép, hogy főztem - húzta ki magát büszkén. - Gyere, mielőtt kihűl! - hívott maga felé sürgetően.
-Menj csak, miután ettél, beszélünk - helyeselt Namjoon is.
- Jó - egyeztem bele gyorsan, majd követtem Jint a konyhába.

Az asztal tele volt rakva egy hadseregnek való, gőzölgő, istenien kinéző kajákkal. Levestől desszertig mindenből volt az asztalon egy jó nagy adag.
-Láss hozzá! - húzta ki nekem a széket Jin.
- Köszönöm! - néztem rá hálásan.
- Remélem ízleni fog minden! - dőlt neki a szekrénysornak.
- Ha mindenből lesz erőm enni. Jin, ez egy hadseregnek való adag! -mutattam végig az asztalon.
- Ami megramad berakjuk a hűtőbe, így lesz mit enned, ha nálunk vagy - vont vállat.
- Köszönöm a finom ételt! - tettem össze a kezeimet boldogan. Rég ettem ilyen jót és Jin főztje egyszerűen isteni volt.
- Jin, te séf kéne legyél! Egyszerűen istenien főzöl! - dőltem hátra tele tömött hassal.
- Örülök, ha ízlik - mosolyodott el.
- Az nem kifejezés! Egyszerűen lenyűgözően finom minden! Mindenki imádná. Simán lehetnél Korea első számú séfe - dicsértem meg őt.
- Valamikor az is voltam - mosolyodott el.
- Micsodaaa? - ámultam el.
- Nos gondolom, Taehyung mesélt valamennyit rólunk, nem? - ült le mellém.
- Hát egy pár dolgot igen - bólintottam.
- Nos, akkor biztos, nem lep meg ezek után, ha azt mondom nem húsz vagy harminc éve élek, hanem több száz, így annyi idő alatt volt időm sok mindent kipróbálni. A szüleink... nos hagyták, hogy utazgassunk és felfedezzük magunknak a világot, hiszen időnk, mint a tenger. Engem első pillanattól fogva megfogott az emberek táplálkozása és az a hatalmas választék, ami az emberek rendelkezésére áll. Mindig is irigy voltam, hogy mi csak nyamvadt vért ihatunk. Egyszer elhatároztam magam és megkóstoltam egy tál levest, valami kis falusi kocsmában és ittam egy pohár sojut mellé. Mivel vámpír előtte nem próbált nagyon ilyet, ezért fogalmam sem volt, hogy meghalok-e tőlük, vagy nem lesz semmi bajom, de annyira kívántam muszáj volt. Így derült ki, hogy ránk, vámpírokra semmilyen hatást nem gyakorol az emberei étel. Érezzük az ízét mindennek, el tudjuk dönteni, hogy ízlik-e nekünk vagy sem, de nem laktat és nem fékezi az éhségünket. Tehát hiába esszük, olyan mintha nem is ennénk. Viszont az ízeket érezzük és nekem ez elég volt ahhoz, hogy a világ minden táját bejárjam és össze szedjem a lehető legszélesebb körű konyhai tudást az évszázadok során. Mivel a vámpírok nem értékelték a tehetségemet sokáig vándor szakácsként jártam a világot és mindenféle királyok, császárok, nemesek, de sokszor közemberek számára is főztem. Sok-sok éven át foglalt le ez engem és haza se jártam,  szinte egyáltalán nem is érintkeztem vámpírokkal. Teljesen az emberek közé olvadtam. - mesélte lelkesen. - Aztán bevontak a családi ügyekbe és szerepet kaptam a vámpír világ vezetésében, így abba kellett hagynom a vándorlást, de azért attól szerettem főzni és a mai napig szeretek - fejezte be kicsit csendesebben.
- Szóval ezért tudott Taehyung is velem enni a múltkor! - bólogattam, mint aki megfejtette a világ legnagyobb titkát.
- Igen, így van - helyeselt Jin.
- Elképesztő - feleltem ámulva.
- Remélem nem untattalak el ezzel a kis mesével - nevetett fel halkan.
- Dehogy is! Sőt, remélem, még sok ilyen történetet fogok hallani tőletek - mondtam lelkesen.
- Hát mostmár nincs titok előtted, úgyhogy meglehet fogsz még hallani párat - mosolygott.
- Alig várom! - mutattam fel a hüvelykujjamat.

- Minden rendben ide bent? - kukucskált be Taehyung mosolyogva.
- Persze, csak beszélgettünk is egy kicsit. Nagyon elhúztuk az időt? - fordultam Taehyung felé.
- Hát egy órája eszel, ha az nálad normális, akkor nincs baj - nevetett fel.
- Hát ha Jin főz, akkor egész nap enni fogok, szóval készülj fel - nevettem el magam.
- Úgy látom Jin főztje mindenkit vonz - mosolyogta meg a kijelentésemet.
- Azt ne mond, hogy te nem értesz velem egyet! - ráztam a fejem.
- Nem tudom, még nem kóstoltam a profi munkáját - vont vállat finoman.
-Soha? Annyi év alatt soha? - lepődtem meg.
- Életemben kétszer ettem csupán emberi kaját, a második pedig veled volt nemrég, szóval... komolyan - tárta szét a karjait.
- Hogyhogy? Hiszen nem lesz semmi bajod tőle, ha megkóstolod - magyaráztam meg neki.
- Én csak nem szeretem, hogy hiába eszem nem érzek semmit. Mármint persze, az íze finom, de nem érzem, hogy jól esne vagy örülne neki a gyomrom, hogy erővel töltene fel, és ezt nagyon utálom. Úgyhogy inkább, nem eszek - válaszolt kicsit szomorúan.
- Áh, értem - csendesedtem el.
-Amúgy csak azért jöttem, hogy szóljak, Namjoon gondoskodott a kórházról és a nagyszüleidről. A nagyszüleid úgy tudják ma mész haza a kórházból, és mi hozunk haza. Úgyhogy lassan át kéne menj legalább beköszönni és átöltözni meg még amire szükséged van - váltott gyorsan témát.
- Rendben, mehetünk is, én kész vagyok - bólintottam.
- Szólok Namjoonak - indult ki Taehyung.
-Taehyung! - jutott gyorsan eszembe.
-Igen? - fordult vissza.
- Seohoról mit tudnak? - kérdeztem.
- Seohoról annyit, hogy a napokban a családja megtalálta őt és haza ment - válaszolt Taehyung, aztán végleg elhagyta a konyhát.

Sziasztooook!
Kissé nyugisabb, átkötő rész, de néha ilyen is kell, úgyhogy remélem nem nehezteltek érte.
Remélem mindenki jól van és minden rendben van.
A sztorim majdnem egy hete 3. a #taehyung kategóriában, ami a számomra hatalmas eredmény, úgyhogy köszönöm szépen!🥳💕

 V - mΐητ νέr...ναgγ νάmρίrWhere stories live. Discover now