V - mΐητ νέr...ναgγ νάmρίr

Δ Tizenötödik vércsepp Δ

Miután a hideg víz kellően lefagyasztotta az agyamat, és már nem cikáztak a gondolatok, kiszáltam a kabinból, megtörölköztem, felkaptam magamra valami száraz ruhát, a hajamat pedig amennyire tudtam megtöröltem.

Úgy éreztem nem tudok otthon ülni, így muszáj volt elhagynom a házat. Szerencsére az este láttam, hogy a nagyszüleik hova rejtik a kulcsot, szóval nem kellett a famászással kínlódnom hála az égnek.

El kellett mennem keresni egy non-stop gyógyszertárat, hiszen most hogy a fiúkkal össze kaptam magamnak kell rendeznem a sebet, mert nem akarok megint kidőlni miatta.

Eléggé hűvös volt, s vizes fejem érezte is ezt rendesen, szóval gyorsan felraktam a kapucnit és gyorsítottam.

Nyugodtan sétáltam a kihalt utakon, amikor egy fekete alak jelent meg velem szembe. Picit megtorpantam, de amikor láttam, hogy csak egy fiatal férfi az deszkával , akkor megbátorodva indultam útba igazítást kérni tőle.

- Szia, ne haragudj ! Nem tudod , van-e erre esetleg egy non-stop gyógyszertár? - fogtam meg a vállát.
- Szia, sajnos non-stop nincs. Leghamarabb reggel 8-kor nyitnak -mosolygott rám.
- Francba- suttogtam magam elé. - Azért köszönöm!- intettem neki és tovább indultam.

- Várj!- nyúlt a kezem után. Kiváncsian fordultam vissza hozzá.- Miért keresel gyógyszertárat?- kérdezte. Kicsit meglepődtem ,így nem tudtam válaszra nyitni a szám. -Áh ne haragudj!- engedte el a kezem zavartan. - Csak azért kérdeztem, mert orvos vagyok, így talán tudod segíteni neked - vakarta meg a tarkóját.
- Egy befertőződött seb támadta le a szervezetem. Le kéne kezelni - mondtam bizonytalanul.
- Ha esetleg eljössz velem a lakásomig meg tudom oldani - mosolygott rám.
- Biztos nem zavarok? Az éjszaka közepe van - nevettem fel.
- Én meg itt gördeszkázgatok  az éjszaka közepén- vont vállat ő is nevetve.
- Akkor menjünk!- bólintottam szélesen mosolygva, ő pedig felkapta hóna alá a deszkát.

A lakása nem volt olyan messze, úgyhogy nem untam szét magam a hallgatásban.

- Menj csak!- nyitotta ki nekem az ajtót.

Óvatosan léptem be a lakásba, szépen lehúztam a cipőm és megvártam, hogy a lakás gazdája is így tegyen.

- Gyere!- intett nekem. - Ülj le ide, hozom a cuccokat- vezetett el a kanapéig, utána elsietett valamerre.

Kicsit körbe szemléltem az alatt a pár perc alatt, amíg vissza jött. Szép lakás volt, inkább barna uralt mindent, fehérrel és feketével vegyítve, de tetszett. Elegáns volt és modern. Egy orvostól ez nem csoda.

- Itt is vagyok!- ült le velem szemben egy kis dobozt szorongatva. - Mutasd a sebet kérlek!- tette le azt az asztalra.

Engedelmesen felhúztam a pulcsim ujját és átadtam neki a bekötött kezem. Óvatosan letekerte a kötést és elhúzta a száját.

- Tényleg nagyon be van gyulladva - csóválta a fejét.
- Meg tudod gyógyítani?- kérdeztem reménykedve.
- Igen, de itt kell maradnod, míg egy perfúzió legalább lepereg, és vissza kellene jönnöd minden nap, hogy kezeljük. Ezzel már rég kórházban kéne lenned - forgatta a karom.
- Nagyon sokáig fog tartani? Haza kéne mennem minnél hamarabb - idegeskedtem.
- Egy-két órába belefér, utána haza doblak kocsival. Megfelel?- mosolyodott el.
- Köszönöm! - hajoltam meg kicsit.
- Szívesen - nyugtázta.

- Áh, még be sem mutatkoztunk - kapta rám a tekintetét hirtelen.
- Tényleg!  Minatozaki Areum vagyok, örülök!- kezdtem el én.
- Shim Changmin vagyok, én is örülök!Mond csak, hány éves vagy?- folytatta ő.
- 18, te?- szisszentem egy aprót.
- 31- kuncogott.
- Mennyi?-kiáltottam fel, de észre véve magam azonnal a szám elé kaptam a kezem.- Bocsánat!
- Semmi baj- legyintett szórakozottan.
- Maximum 25-nek tippeltelek volna!- ámultam el.
- Köszönöm, igyekszem-  vigyorgott.
- És? Semmi család? Feleség? Gyerekek? - ő csak megrázta a fejét - Barátnő?- próbálkoztam, de ez is leintette. - Azta ez még hihetetlenebb! Ilyen kinézzettel lehetetlen!- csúszott ki a számon.
- Szóval tetszik amit látsz?- kacagott fel, én meg teljesen vörös lettem tőle.
- Én nem úgy, hanem... - próbáltam mentegetőzni, de esélytelen volt.
- Csak vicceltem - simította meg a fejem. - Hozom a perfúziót !- rendezte el a kötést a kezemen.

Jó kislány módra üldögélve vártam meg, míg vissza nem ért.
- A kezedet kérem!- nyújtotta ki kedvesen az övét.
Gumival megkötötte a felkaromat, aztán lefertőtlenítette a tű leendő helyét, ahová be is szúrta végül azt.
- Két óra és kész leszel. Addig pihenj!- döntött le finoman a kanapéra. Fejem alá tett egy párnát, testemet pedig puha takaróval vonta be.
- Köszönöm!- dünnyögtem álmosan.

Az alakok, a fiúk, a trón, Taehyung, a sok ember... mindent pont ugyan úgy. Annyi különbséggel, hogy a tömegből felnézett rám valaki, akivel szembe is néztem. Changmin volt az. Tekintete tele volt gyűlölettel, megvetéssel, mintha nem is az a kedves férfi lenne, aki kisegített engem.

-Mi a baj Changmin? Áll jfel!- néztem rá.
- Rossz oldalon állsz kislány!- köpte felém a szavakat, majd felrántotta maga mellől Seohot.
- Seoho!- pattantam volna fel, de Taehyung nem hagyta.
- Viheted, desszertnek jó lesz - mondta szórakozottan mögülem Taehyung.
- Azonnal engedd el!- kiabáltam bepánikolva.
-Noona!- sírt fel a fiú.
- Engedd el Changmin, mit művelsz?!- ordítottam tovább.
- A tiétek, mostmár induljatok - mondta nyugodtan Tae.
- Még találkozunk!- hajolt meg felénk Changmin gúnyosan.
- Seoho! Azonnal állítsd meg őket Taehyung! Könyörögöm! Ne hagyd, hogy elvigyék! Seoho! - ficánkoltam a karjai közt fájdalmasan ordítva.

-Seoho!- pattant ki a szemem szörnyedten.
- Hé hé! Óvatosan! Jól vagy?- simogatta a vállam a velem szemben ülő Changmin.
- Sajnálom...én csak...- kapkodtam a levegőt.
- Minden rendben van! Ne idegeskedj!- csitított le.
- Ne haragudj -sóhajtottam nagyot.
- Mondtam már, nincs semmi baj - mosolygott rám kedvesen. - Még a perfúziót is lecsöpögött, úgyhogy indulhatunk - próbált vígasztalni.

Miután felölötöztem és Changmin, kivette a tűt a kezemből, gondosan bezárta a lakást, hogy elindulhassunk.

A tömbház előtt, egy szép, krém színű, sportkocsi állt, ahhoz vezetett oda a férfi engem.

- Szép kocsi- dicsértem meg.
- Köszönöm! Gyere!- nyitotta ki nekem az anyós ülés ajtaját.

Kényelmesen belehuppantam az elegáns bőr ülésbe és becsatoltam magam. Hamarosan Changmin is beült mellém, s már úton is voltunk haza.

Hála a villámgyors kocsinak röpke percek alatt értük el az ismerős házat.

- Maradj!- pattant ki azonnal és átrohant az én oldalamra, hogy úriember módjára kinyithassa nekem az ajtót.
- Köszönöm!- száltam ki vörös fejjel.
- Ugyan, nincs mit!- csukta be a kocsi ajtót.

Mivel ő háttal állt nem láthatta, de én nagyon jól láttam, hogy az éjnek évadján kint ücsörgő szomszédaim bizony a vesénket is kinézték. Feszülten ültek nyugágyaikon és fel-le méregettek minket.

- Elég faragatlan szomszédaid vannak. Nem tudják, hogy nem illik bámulni?- hajolt közel hozzám.
- Ne törődj velük!- kuncogtam.
- Mielőtt bemennél, oda kell adnom valamit!- indult el a csomagtartó felé.
- Nekem?- indultam utána csodálkozva.

Megálltam mellette, ő pedig a kezembe nyomott egy fehér dobozt.

- Mi ez?- nyitottam fel.
- Ha esetleg felnyílna a sebed, vagy nem tudnál eljönni, akkor itt van pár dolog, hogy le tudd magadnak is kezelni - magyarázta, a kötszerekket  kenőcsökket, fertőtlenítőket és egyéb dolgokkat méregetve.
- Köszönöm szépen! Nagyon sokkal jövök neked!- csuktam le a dobozt hálásan.

- Gyere el velem egy ebédre és már kvittek is vagyunk!- kacsintott, mire én csak hitetlenkedve felnevettem.
- Jó éjt!- mosolyogtam rá.
- Vigyázz magadra!- ölelt magához, amit örömmel viszonoztam.- Itt a számom, hívj, amikor csak kell!- nyomott a kezembe egy cetlit.

Mikor azt is megháláltam, beugrott a kocsijába és elhajtott előlem.

Sziasztok drágáim, a nagy sütögetés közepette gondoltam rátok és hoztam nektek a mai részt.🤗
Emellett a mai nap elérte ez a könyv az 1K-t, amit nagyon nagyon szépen köszönök nektek! Hatalmas siker számomra, hogy ennyire kedvelt és a sztori már ilyen hamar és remélem a továbbiakban is az marad majd.🥰❤️
Jó készülődést, hangolódást mindenkinek, találkozunk holnap!👋