V - mΐητ νέr...ναgγ νάmρίr

Δ Negyvennyolcadik vércsepp Δ

Taehyung szemszöge

Késő éjszaka volt már, mikor megközelítettük a sötétbe borult házat.
- Nem érződik az illat sehol - nézett körbe Jimin.
- Hála az égnek - sóhajtottam fáradtan.
- Ne aggódj, Taehyung. Mindent elintéztünk - veregette meg a vállam Seokjin.
- Menjünk és pihenjünk le!- indult a ház felé Jungkook.

Bent a nappaliban Hoseokot találtuk csupán, éppen tévét nézett és "evett".
- Minden rendben volt?- fordult felénk.
- Minden rendben volt, ti is épségben ide értetek?- mosolygott rá Seokjin.
- Igen, minden rendben volt - szürcsölte a vörös fojadékot a tasakjából.
- Huh, de éhes lettem! Van még ugye? - sietett a hűtő felé Jungkook.
- Ha Yoongi meg nem ette - nevette el magát Hoseok.
- Esküszöm, sosem lakik jól!- méltatlankodott a fiatal.
- Areum hol van?- kérdeztem hirtelen.
- A fő hálószobában. Alszik - mosolyodott el Hoseok.
- Nem hoztatok neki enni?- kiáltott hirtelen Seokjin már a konyhában szobrozva a kitárt hűtő előtt, miközben Jungkook megszeppenve állt mellette, várva a pillanatot, amikor kajához juthat.
- Azt mondtad, te hozol majd neki - pislogott nagyokat Hoseok.
- De mondtam, hogy későn érünk ide!- jajdult fel a bátyám.
- Ne haragudj - sütötte le a szemét Hoseok.
- Ébreszd fel Taehyung! Ennie kell. Gyorsan összedobok neki valamint - morogta Jin fáradtan.
- Megyek - bólintottam és az emelet felé indultam.

A szobában csend uralkodott és sötét. Csak a hatalmas ablakokon szűrődött be némi fény a magas fákon keresztül. A helyiség levegője az ő illatával volt tele. Már a földszinten is érződött, de itt bent teljesen elöntött mindent. Lehunyt szemmel mélyet szippantottam az édes illatból és az ágy felé indultam. Kitűnően láttam a borzos fejet, a szétterülő karokat, a gyér fény által megvilágított, békés arcot. A takaró teljesen le volt róla csúszva, az ágy másik végében gyűrődött össze. Háton feküdt, dereka mégis kifordult oldalra, így a lábai is oldalasan pihentek az ágyon. Kezei két irányba kiterülve, arca a fény felé fordítva, de a haja majdnem teljesen eltakarta angyali vonásait. Elkerekedtek a szemeim, amikor megláttam, mit visel. Erősen kellett tartanom magam, nehogy felkacagjak. Egyik bő pólóm volt rajta és a boxerem, de a póló felcsúszott majdnem a mellkasáig, így alatta látszott a vörös, csipke top alja. Széles vigyor terült el az arcomon, ahogy lassan oda sétáltam hozzá. Meg sem moccant, olyan mélyen aludt. Annyira gyönyörű és aranyos volt egyben, hogy nem tudtam betelni a látvánnyal. Megálltam előtte, elvéve az arcáról azt a kevéske fényt is, ami megvilágította őt addig és csak bámultam rá. Örökké ott tudtam volna maradni és bámulni őt. Szebbet még életemben nem láttam. Folyamatosan a fájdalmas arca járt az eszemben, mikor leszidtam őt a délután. Éreztem utána, hogy szomorú volt és feldúlt. Éreztem a félelmét, éreztem milyen kétségbeesett, hogy nem ért semmit és mennyire aggódott végig. Azt is tudtam, mikor rám gondolt. A szívem egész este hevesen vert, ahogy hallgattam az ártatlan gondolatait. Boldogabbá semmi nem tudott volna tenni, mint az, hogy ő rám gondolt. Óvatosan leültem mellé és ujjaimmal kisöpörtem pár tincset az arcából. Erre ő halkan felsóhajtott és a felém eső oldalára fordult teljesen. Olyan békésen aludt, egyszerűen nem volt szívem felébreszteni. A hasa hirtelen korgása azonban másra késztetett. Jinnek igaza van, ennie kell.

- Areum!- simítottam a karjára gyengéden. - Kelj fel édesem!  - értem az arcához utána.
- Hmm - mocorgott, szemöldökeit összehúzta és sóhajtott egyet.
- Areum!- hajoltam hozzá közelebb. - Gyere, Jin készít neked ennivalót- fogtam a kezeim közé a meleg, puha kezét.
- Hmm- hümmögött még mindig félálomban.
- Kelj fel! Korog a hasad - nevettem halkan. - Enned kell - cirógattam a kézfejét.
- Hahh?- pattantak ki hirtelen a szemei és ijedten húzódott hátrább. Kellett idő neki, míg realizálta, hogy valaki van mellette és erre reagálni tudott.
- Én vagyok az csak! Ne félj!- tettem fel a kezeimet mosolyogva.
- Tae?- próbálta kivenni a sötétben.
- Igen - bólintottam.
- Mikor jöttél? Jól vagy?- mozdult felém, de végül ott maradt, messze tőlem. A szívem fájt, látva azt, hogy fél és hezitál a délután történtek miatt.
- Pár perce csupán - erőltettem vissza a mosolyomat. - Minden rendben - tettem hozzá.
- Örülök - felelte halkan.
- Gyere enni. Hoseok mondta, hogy nem ettél - intettem az ajtó felé.
- Áh, rendben van! Amúgy sem voltam éhes - legyintett még álmosan.
- Korgott a gyomrod- próbáltam visszatartani a nevetést.
- Azt mondtad csak pár perce vagy itt!- kérte ki magának.
- Így is van, az idő alatt korgott- vontam vállat halkan nevetve.
- Na persze...- motyogta, de végül felkelt és megállt mellettem.

Én is felálltam egyenesen vele szembe és a szemeibe néztem.  Hatalmas, aranyos szemei ártatlanul figyeltek engem. Tekintete bizonytalanságot sugallt, óvatosan viselkedett körülöttem, mintha nem tudná mire számítson tőlem, mintha bármikor rátámadhatnék. Végig mértem mégegyszer őt, mert egyszerűen nem tudtam betelni a látvánnyal. Imádtam.

- Miért nézel így?- fordította el a fejét zavartan.
- Jól állnak a ruháim - döntöttem kissé oldalra a fejem.
- Bocsánat, én csak...- kapta rám a fejét.
- Akármikor használhatod őket - nyugtattam meg gyorsan.
- Oh... Köszi- harapta be a száját.
- Rajtad úgyis jobban állnak - érintettem arcához ujjaimat, kivéve a hüvelykujjamat, amivel az alsó ajkán simítottam végig.

Areum megfeszült az érintésre és szája résnyire nyílt, így levegője csiklandozta az ujjam. Észre se vettem, hogy alig centik maradtak közöttünk, olyan közel hajoltam hozzá. A lány teljesen lefagyva állt előttem, láttam a szemében a pánikot, nem tudta, mit tegyen hirtelen. Szabad kezemmel finoman a derekára fogtam, hogy ne ijedjen meg még jobban és magamhoz húztam a testét.

- Tae...- suttogta reszketeg hangon.
- Ne haragudj rám!- néztem a szemébe.
- Tessék?- lepődött meg.
- A délutáni miatt...- jutattam eszébe.
- Ó - jött ki egy vékonyka hang a torkán.
- Sajnálom, nem akartam kiabálni, se megijeszteni téged - szorítottam kicsit a derekára. - Csak nagyon féltelek és egyszerűen elvesztem a fejem, ha rólad van szó - vallottam be halkan. Areum szemei felcsillantak és az arca azonnal boldogságtól ragyogott fel.
- Nincs semmi baj - felelte valamivel bátrabban. - Te se haragudj rám - kérte elhalóan.
- Soha - ráztam meg a fejem mosolyogva és tovább nem várva megcsókoltam őt.

Areum teste végre ellazult az érintkezésünk hatására és boldogan csókolt vissza egy kis idő után. Vállaimra fogott és felcsipeszkedett hozzám, hogy jobban elérjük egymást. Boldogan szorítottam magamhoz és csókoltam ki a szuszt is belőle. Nincs szebb látvány a földön, mint amikor egy hosszas, heves csók után nedves ajkakkal, csillogó szemekkel, pihegve néz fel rám. A haja kócos, a ruhái messze nem javítanak az összhatáson, de nekem így volt tökéletes és mindig is az marad. Egyre jobban kezdett lobogni bennem az önzőség tüze megint és folyamatosan környékezett engem az a gondolat, hogy átváltoztassam őt és örökre megőrizzem magaménak ezt a pótolhatatlan kincset.

Halihó kedveseim!🥰
Szép új hetet nektek, sok napsütést és vidámságot!
Millió puszi❣️