Δ Harminckettedik vércsepp Δ

573 41 8
                                    

- Jólvan... - sóhajtottam fel végül.
- Köszönöm! - adott puszit a kezemre.
- Itt maradtok míg ennek vége, ugye? Beszélni akarok veletek - szorítottam meg a kezét.
- Odalent fogunk várni rád mindannyian - mosolyodott el.
- Köszönöm!- ejtettem meg én is egy halvány mosolyt. - Menj mostmár... Rendben leszek! - engedtem el a kezeit nagy nehezen.
- Tarts ki! - állt fel könnyes szemmel.
- Úgy ismersz, mint aki nem fog? - tettem csípőre a kezem.
-Hát persze, hogy nem - nevetett fel.

Az ajtóból még vissza nézett rám. Szemében félelmet láttam és szomorúságot. A könnycseppek csak úgy futottak le az arcán, de nem takarta őket. Tudtam, hogy nagyon aggódik értem, s bármennyire is bizonygatta, hogy bízik a vámpír 7-esben, tudtam, hogy vannak kétségei feléjük. Hiszen ha úgy vesszük, ők ellenségek. Legalábbis minden erről szóló könyv és film azt mutatja, hogy a két faj nem áll valami édes viszonyban egymással.

Próbáltam nagyon szélesen mosolyogni és kihúzni magam amennyire tudtam, hogy ne lássa a félelmemet. Szerencsére az én könnyeim még ott bújdostak a szemem sarkában.

-Menj! - hessegtettem el őt a kezemmel.
-Jól van, jól van! Itt se vagyok! - tette fel védekezőn saját kezeit, aztán végleg eltűnt az ajtó mögött.

Hatalmas tömeg levegőt szabadítottam fel a tüdőmből, mikor végre kattant az ajtó. Megviselten görnyedtem össze és kinyúltam az ágyon, hogy ne terheljem tovább magam. A fájdalomcsillapító hatása elég rövid életűnek bizonyult, máris éreztem visszakúszni a mellkasomba a fájdalmat.

- Ah... - kaptam oda a kezem. A könnyeim itt csordultak ki szememből. Nyűgösen fordultam oldalra és a kezeimet mégjobban a mellkasomra szorítottam, mintha segítene valamit. Körülbelül úgy éreztem magam, mintha meghaltam volna, s valahol a pokol tüzében sinylődnék. Nem túlzok.

Nyílt az ajtó. Namjoon lépett be elsőnek, utána Yoongi és Jungkook.

- Nincs több időnk, szólj a többieknek! - fordult Jungkook felé Namjoon, miután egy pillantást vetett rám.
- Azonnal itt leszünk! - felelt Jungkook, mielőtt sietősen elhagyta a szobát.
-Közelebb mehetünk? - nézett rám Namjoon engedélykérőn.
- Gyere... - nyögtem ki, közben próbáltam felülni.
- Maradj fekve! Ha mozogsz, csak rosszabb - fektetett vissza finoman.
- Mit akartok velem csinálni? - néztem fel rá.
- Jól figyelj ide. Tudom soha nem tennéd meg, de most muszáj- ült le Xiumin helyére. Idegesen hunytam le a szemem. Tudtam mi jön.
-Nem fogom megtenni. Inkább a halál - sziszegtem.
- Mindjárt gondoltam - mosolyodott el.
-Muszáj megtenned Areum! - sétált mellénk Yoongi.
-Nem fogom! - fordultam el.
- Nem halhatsz meg! Tartozol az életeddel nagyon sok mindenkinek! - háborodott fel Yoongi. - A nagyszüleid mit fognak mondani, ha nem mész többé haza? Magukat fogják okolni, hogy nem vigyáztak rád. Seohoval mi lesz? Lassan az anyja lettél, mit fog érezni, ha meghalsz? És a többi bundás? Fontos vagy nekik. És mi? Egyáltalán nem érdekel, hogy mindent bele adunk, hogy megvédjünk és megmentsünk? És Taehyung? Szeret téged Areum! Soha nem szeretett így senkit a hosszú évszázadok alatt. Nem hagyhatod itt, megölné magát bánatában - hadonászott össze vissza. Még sosem beszélt egyszerre ennyit. Szemei csillogtak és először láttam igazi érzelmeket az arcán.  - Szedd már össze magad! Meg kell tenned! - mutatott felém mérgesen.
- Gyerünk Areum! Taehyung hamarosan itt lesz, és ha ezt látja rajtad nem fogja megtenni! - sürgetett Namjoon.
- Taehyung fog vért adni?! - kaptam rá a fejem.
- Neki van a legtisztább és legerősebb vére közülünk. Nem kockáztatunk - bólintott.

Nem is tudtam többet mondani az ajtó nyílt Jungkook keze által, utána pedig Taehyungot hozták be, két oldalról Hoseok és Jimin fogta, mögöttük jött végül Jin.

-Namjoon! - szólalt meg azonnal Taehyung.
-Κészen álltok? - szakította félbe őt Jin.
- Készen - állt fel Namjoon.
-Namjoon ne! - ellenkezett az öccse megint.
-Mindenki Taehyungot kivéve kifelé! - utasította őket Jin.
- Jólvan, mondom mi lesz - fordult felénk, mikor a többiek kimenetek. -  Kihívjuk Areum erejét, hogy ne tudjon véletlenül se ártani senkinek, de ez azt jelenti nem tudjun elhipnotizálni, szóval ti kell megoldjátok a többit - lépett az ágy másik oldalához Jin.
- Nem fogom megtenni! Nem fogom kényszeríteni rá! - kiabált Taehyung.
- Szedd össze magad Taehyung! Az élete múlik rajtad! - fogta meg Namjoon öccse vállát dühösen.
-Sietnetek kell, Areumnak vészesen kevés ideje van! - szakította meg őket Jin.
- Gyerünk Taehyung! - nézett a szemébe Namjoon idegesen.

- Taehyung! Semmi baj! - nyújtottam ki felé a kezem. - Gyere ide! - kértem meg.
Taehyung hezitált még egy darabig, de aztán lassan elindult felém. Namjoon ezután elengedte őt, és beállt a helyére, Taehyung pedig leült mellém.
- Sajnálom! - suttogta nekem.
- Minden rendben lesz! - erőltettem mosolyt az arcomra.
- Figyelem! - szólt Jin.

Szava nyomán valami az átlátszó, massza szerű valami elkezdett kiáramlani belőlem, ami aztán burkot képzett kettőnk körül.
- Gyerünk Taehyung! - kiálltott Namjoon, amikor egyikünk se mozdult meg.

Taehyung ekkor észbe kapott és utánam nyúlt. A hátamra csúsztatta a kezeit és finoman felültetett. Gyorsan feltűrte az inge ujját, aztán még közelebb vont magához. Ahogy megláttam csupasz csuklóját, ahogy a szájához emeli, egyszerűen lefagytam, nem tudtam mozdulni, se pislogni, se levegőt venni.

- Gyerünk Areum! - szorított meg kicsit.
-Νem fog menni! - hunytam le a szemem.
- De menni fog! Gyere! - harapta meg a kezét.  Bátortalanul közelebb húzódtam hozzá, hogy oda férjek a kezéhez. De nem tudtam megtenni. - Kérlek Areum-ah! - suttogta nekem. Összeszorított szemmel hajoltam puha bőréhez, majd nyelvemmel végigsiklottam rajta. Éreztem a vasas ízt és forogni kezdett velem a világ. - Jólvan, most vegyél nagy levegőt és próbáld kiszívni ! - folytatta.
- Nem megy Taehyung! - kaptam el a fejem.
- De igen Areum! Gyerünk! Nem fogom, hagyni, hogy meghalj! - húzott vissza idegesen.
- Nem! Nem fog menni! Nem tudom megtenni! - taszítottam el jó messzire magamtól.
- Siessetek! Νem bírjuk sokáig! - kiáltott kintről Jin.
-Taehyung! - néztem rá kétségbeesetten.
- Semmi baj! Nézz a szemembe! - vette fel velem a szemkontaktust. - Nyugodj meg! Vegyél mély levegőt! - parancsolta mély, nyugodt hangon.
- Ne... - szorítottam volna össze a szemem.
-Azt mondtam vegyél mély levegőt! - ismételte meg magát, s akaratom ellenére hatalmas adag levegőt szippantottam a tüdőmbe. - Most fújd ki! - kifújtam. - Nyugodj meg! - lassan elcsendesedtem.

Taehyung mélyen a szemembe nézett, íriszei vörösen izzottak, ijesztőek és ugyanakkor gyönyörűek voltak. Ahogy beléjük néztem, egyszerűen megszűnt körülöttem a világ és csak rá tudtam figyelni. S hiába tomboltam legbelül, hiába sipított a vészjelzőm, hiába omlott szét a testem, Taehyung megnyugtatott.

-Igyál! - hatolt a lelkemig tekintetével. Ellenkezni akartam, de csak elnyílt, néma ajkakkal ültem vele szembe.
- Areum , innod kell! Most azonnal! - rántott magához. - Igyál! - ismételte magát.

Lefagyott az agyam, az ösztöneim felmondtak, s mint egy robot nyaltam meg Taehyung hófehér bőrét, aztán amennyire csak tudtam bele mélyesztettem a fogamat a sebbe. Ismét megéreztem vére vasas, kesernyés ízét, ahogy felszínre tört fogaim nyomán.

-Idd meg szépen! Az egészet! Idd meg! - simított a hátamra Taehyung, mikor megérezte. Kelletlenül nyögtem fel, mire ő az oldalamba mart. - Idd meg! - parancsolt rám. Könnyek között kezdtem el leküldeni torkomon a vért. Minden egyes korty után hányinger tört rám, és meg akartam halni. Elfehéredett ujjakkal markoltam Taehyung vállába, miközben hangosan zokogtam. -Ne hagyd abba! Még egy keveset! - simított a fejemre.
Hangos nyögéssel adtam tudtára, hogy nem megy tovább.
- Folytasd Areum! Igyál tovább! Nincs időnk! - kiáltott Namjoon

-Segíts Tae!- szipogtam nagyokat.
- Francba! - kiáltott fel idegesen.
Erősen magához szorított majd saját szájához emelte a kezét és elkezdte saját vérét szívni. Aztán felém fordult és véres kezével arcomat maga felé húzta. Ajkaink összeértek, majd ahogy elnyitottam ajkaimat, hogy nyelvét átengedjem, a számba folyt a meleg vér.
Ijedten akartam elrántani a fejem, de Taehyung szerencsére stabilan fogott. Hangosan nyöszörögni kezdtem, utolsó erőimmel szorítottam Tae vállait. Kelletlenül nyeltem le minden kortyot, végül Taehyung finoman elengedett.

- Vége van! - nézett rám fáradtan. Szédülten néztem vissza a fiúra. Taehyung megviselten nézett ki. Szemei alatt fekete karikák jelentek meg, arca beesett volt, alig tudott kiejteni szavakat a száján.
-Taehyung.... - suttogtam felé remegő kezemet az arcához érintve. Szám sarkában még éreztem a vért.
-Ügyes voltál! - vont magához egy ölelésre. Ám, ahogy magához húzott, az erő elhagyta őt és ájultan esett a vállamra.
- Taehyung! - visítottam fel.

Ezzel egyidőben megszűnt a burok körülöttünk, s az a valami vissza áramlott belém. A hirtelen lökéstől elvesztettem egyensúlyomat és legyengülve estem vissza az ágyba Taevel együtt.
- Tae...hyung!-suttogtam neki utolsó erőmmel.

Ezek a keddek igen izgalmas dolgokat tartogtanak, azt hiszem.😋
Sziasztok! Köszöntök mindenkit! Remélem mindannyian jól vagytok és minden rendben van. Itt van egy kicsit hosszabb rész számotokra, remélem elnyerte tetszéseteket.🥰
Szép hetet kívánok nektek! Ölelés mindenkinek!💕

 V - mΐητ νέr...ναgγ νάmρίrWhere stories live. Discover now