V - mΐητ νέr...ναgγ νάmρίr

Δ Ötvenkettedik vércsepp Δ

- Köszönöm az ételt!- néztem fel Jinre egy mosolyt erőltetve magamra.
- Láss hozzá, míg meleg!- mosolyodott el ő szélesen.
- Hm- bólintottam engedelmesen és neki is láttam a késő reggelinek.

Miután megtörtén a kis incidens közöttünk, Taehyung Yoongi társaságában sétálni ment, én pedig itt maradtam reggelizni, míg vissza ér. Próbáltam takarni, de az igazság az volt, hogy nagyon megviselt ez az egész engem, főleg az, amiket mondott nekem és ott volt bennem a félsz, hogy akkor most el fog hagyni. Hiába volt a Jin által készített reggeli isteni, valahogy alig csúsztak le a torkomon a falatok.

- Areum...- szólított meg lágyan Seokjin.
- Igen?- kaptam rá a fejem.
- Nem kell félned Taehyungtól, ugye tudod? Sosem bántana téged- mondta bátortalanul.
- Én nem félek tőle - mondtam őszintén.
- Akkor mi zavar ennyire? Megviseltnek tűnsz- ült le mellém.
- Sok mindent mondott nekem, az ijesztett meg - ismertem be letéve a villát.
- Mint például mit?- ráncolta a homlokát.
- Hogy nem kéne velem lennie, mert csak árt nekem és hogy el kéne hagynia - nyögtem ki nagy nehezen.
- Mondtam már, hogy Taehyung utálja a legjobban azt, hogy vámpír, ugye?- nézett a szemembe.
- Mondtad - helyeseltem.
- Emiatt még szigorúbb önmagával és minden egyes kis hibája miatt hónapokig képes büntetni magát. Képzeld el, hogy érezheti magát, egy ilyen incidens után. Azért mond ilyeneket, mert elveszti a fejét és ki kell adnia a dühét magából, de inkább magát marcangolja szét, minthogy neked ártson akármilyen formában is. Úgyhogy ne aggódj, nem fog elhagyni, csak le kell nyugodnia, mert megviselte őt, ami történt - vígasztalt a bátyja.
- Annyit szenved miattam Seokjin - csuklott el a hangom.
- Boldoggá teszed őt Areum. Csak egyszer magát kell elfogadnia, hogy veled igazán boldog lehessen. Időt kell neki adnod - rázta meg a fejét kedvesen mosolyogva Seokjin.
- Nem lenne könnyebb, ha én is....- akadtam meg.
- Ha te is..?- ösztönzött folytatásra Jin.
- Ha én is vámpír lennék?- mondtam ki egy nagy levegőt véve. Seokjin szemei nagyra kerekedtek és sokkolva meredt rám. Látszott rajta, hogy mindenre számított, csak erre nem. - Olyan lennék, mint ő és akkor már nem kéne félteni engem, mert nem lennék gyenge - tettem hozzá halkan.
- Szörnyen dühös lenne, ha ezt most hallaná - hunyta le végül a szemeit Seokjin.
- De miért? Úgy lenne a legjobb mindenkinek - próbáltam meggyőzni.
- Sosem engedné, hogy te is vámpír legyél. Sosem tenné meg - nézett a szemembe.
- Akkor nem kell ő megtegye - próbálkoztam tovább.
- Másnak meg pláne nem engedné meg, hogy hozzád érjen - nevette el magát fejrázva.
- De ez így nem mehet tovább, Jin!- tártam szét a karjaimat.
- Nem tudok segíteni neked Areum - utasított el.
- De te is tudod, hogy igazam van!- háborodtam fel.
- Ezt vele kell megbeszélned, Areum. Senki nem szólhat ebbe bele rajta és rajtad kívül. Te az övé vagy, rajta kívül senki nem tehet semmit - magyarázta.
- Senkinek nem vagyok a tulajdona! Én el tudom magamnak is dönteni!- lettem ideges azonnal.
- Nálunk ez nem így működik Areum. Taehyung tulajdonában állsz, mivel megjelölt téged, tetszik vagy sem. Mostmár nem te rendelkezel magad felett, hanem ő feletted. Kérlek, ne tégy semmi butaságot! - próbált csitítani.
- De nem akarom, hogy miattam szenvedjen! Megöl a bűntudat, Seokjin! - törtek fel a könnyeim.
- Megtanultok majd együtt élni és akkor többé nem lesz baj. Ne aggódj ezen, csak időre van szükségetek!- kérlelt.

- Friss levegőre van szükségem!- pattantam fel hirtelen és a kijárat felé indultam.
- Nem mehetsz ki! Areum, állj meg!- kiáltott utánam Seokjin.
- Hagyj, kérlek! Nem tudok idebent ülni tétlenül és várni. Legalább friss levegőt hadd szívjak! Mi vagyok én? Valami fogoly?- rángattam magamra a cipőimet.
- Kutatnak utánad Areum, és ha kimész az illatod ide fogja vezetni őket, azzal pedig veszélybe sodorsz mindannyiunkat! Kérlek, gondolkozz egy kicsit!- emelte fel a hangját.
- Ki kutat utánam, hah? Mi a fene folyik itt? Miért vagyunk itt? Mi ez az egész? Elmondanátok végre nekem valamit, mert kezdek nagyon kiborulni!- kiabáltam neki dühösen.
- Kérlek, Areum, gyere és ülj le! Hozok egy teát, nyugodj meg és...- próbálkozott Seokjin fáradtan.
- Hogy tudnék most megnyugodni ?! Semmit nem tudok, csak rángattok ide-oda kedvetekre és azt tesztek velem, amit csak akartok! Én is ember vagyok ám, nekem is vannak érzéseim és tudnom kell, hogy mi van, ha nem akarod hogy begolyózzak! És elegem van abból, hogy Taehyung nem bízik bennem, se ti!- vágtam a fejéhez mindent max hangerőn.
- Ne tégy olyat, amit később meg fogsz bánni!- rázta a fejét.
-Nem érdekel , én ezt nem tudom tovább csinálni - adtam fel csalódottan és elindultam kifelé.
- Areum! Nem teheted! Kérlek!- ragadta meg hirtelen a karomat.
- Engedj el!- fordultam vissza egy hatalmasat rántva a kezemen, miközben torkom szakaszából ordítottam a srácra.

Ami a következő másodpercekben lejátszódott, az egyszerűen felfoghatatlan volt számomra. Ahogy megrántottam a kezem, éreztem, ahogy felrobban bennem valami és miután átjárta a testem kilövelt belőlem, amitől hátra estem. Ezzel szemben Seokjin és minden mozgatható tárgy a helyiségben a hatalmas löket hatására egy jó nagyot repült. Hatalmas ricsaj keletkezett, ahogy sorra értek földet a levegőbe repített dolgok, s mindennek a közepére Seokjin a szemközti hatalmas ablaknak ütközve ért végül földet.

Egyszerűen a levegőm is beszorult, annyira megijedtem, hogy mi történik most körülöttem. Éreztem bennem tombonni az a löketet még mindig, és az volt a benyomásom, hogy bármelyik pillanatban azonnal újra történhet valami szörnyűség.

- Mi a feneke folyik itt?- jelent meg kiabálva Jimin.
- Ne menj hozzá közel! - kiáltott Seokjin a földről.
- Hyung!- sokkolt le Jimin, meglátva Jint.
- Mi volt ez a hatalmas energiahullám? Honnan jött?-jelent meg a lépcsőn Namjoon. Ahogy körbe nézett céltudatosan, egyenesen rajtam fixálta a tekintetét és óvatosan elindult felém.
- Ne gyere közelebb! Még mindig érzem!- kiáltottam rá hevesen szuszogva.
- Nincs semmi baj! Nem fogsz bántani engem!- tette fel a kezeit nyugtatóan.
- Félek, Namjoon! Kérlek, maradj ott! Nem akarlak bántani! Sajnálom!- kezdtem el sírni idegességemben.
- Areum, le kell nyugodnod, ahhoz, hogy az erőd elcsendesedjen. Amíg ilyen állapotban vagy nem fog elmúlni! - nézett rám aggódva.
- Mi ez az egész? Miért csinálok ilyeneket?- ráztam meg felé a kezeimet.
- Nem tudom Areum, ígérem kiderítjük, csak előbb tedd, amit mondok...- beszélt hozzám tagoltan.
- Akkor mond, hogy mit csináljak!- kiáltottam remegve.
- Mély levegő! Vegyél mély levegőt és próbálj lecsendesedni! - tett még pár lépést felém.

Próbáltam a légzésre koncentrálni és kizárni a fejemben lévő káoszt és a mellkasomban lüktető erős nyomást, de egyszerűen folyamatosan egy újabb sirógörcs vagy pánik uralkodott el rajtam. Hiába láttam Namjoont tátogni nekem, nem értettem semmit. Éreztem, hogy az a valami ismét ki fog törni belőlem és nem hagyhattam, hogy idebent történjen meg.

Sziasztok kedveseim!
Elnézést szeretnék kérni a heti rész elmaradása miatt, de annyira sűrű volt a hetem, hogy nem tudtam posztolni. :((💕
Remélem, ki tudlak engesztelni titeket egy kicsit ezzel a résszel, a következőt pedig szokás szerint kedden posztolom majd.
Köszönöm a támogatást és a megértést, millió puszi! Gyönyörű hétvégét mindenkinek!❤️