V - mΐητ νέr...ναgγ νάmρίr

Δ Hatvanharmadik vércsepp Δ

Nem is tagadhatom, hogy nagyon megviseltek ezek a látomások és mivel egyre sűrűbben történt meg, hogy egy-egy jelenet levetült a szemem elé, egyre több kérdés kavargott a fejemben.

Eltelt két nap, a gyűrűs incidens óta. A csapat hiányzó tagjai még mindig nem jöttek haza, Yoongi és Jimin viszont annál többet jártak a fejemre és próbáltak kiszedni belőlem bármit is, de nem jártak sok sikerrel. Én a nap nagy részét a takaró alatt töltöttem, elrejtőzve minden és mindenki elől, azt remélve, így majd elmenekülhetek esetleges újabb látomásoktól, de nem így történt. A gyűrűs látomás legalább vagy négyszer megjelent előttem álmomban vagy akár míg ébren voltam. Minden egyes mozzanat pont ugyanúgy, egyre jobban az őrületbe kergetve ezzel engem. Ám az éjszaka egy újabb álmot is láttam, ami folytatása volt az apásnak.

- Hol van Areum?- rontott be a szobába Taehyung hevesen.
- Herceg, kérem! Hagyja a kisasszonyt pakolni! Sietnie kell!- jajdult a szobalány, de visszatartani a heves férfit nem tudta.
- Areum-ah! - sétált oda hozzám aggódó tekintettel végigmérve engem.
- Taehyung...- fordultam felé könnyes szemekkel.
- Gyere ide! Nincs semmi baj!- tárta ki felém a karjait és térdre ereszkedett. Sírva rohantam azonnal az ölelésébe és úgy szorítottam őt magamhoz, ahogy csak tudtam.
- Elvisznek! El fognak vinni!- panaszoltam sírva.
- Nem, Areum-ah! Azt nem hagyom! Nem vihetnek el! Te hozzám tartozol!- szorított magához Taehyung halkan suttogva.
- Herceg....- törte meg a pillanatot a komor, határozott megszólítás.
- Mire véljem ezt?- kérdezte dühösen Taehyung.
- A lányomnak mennie kell. Kérem, ne gátolja a távozás folyamatát! - felelt nyugodtan.
- Areum hozzám tartozik! Nem viheti el!- szorított még jobban Taehyung.
- Az öné marad, csupán türelmesnek kell lennie. Areumnak még van pár elintéznivalója, mielőtt boldogan élhetne az örökkévalóságig, akár a mesékben - szakadt fel öblös nevetése.
- Akkor én is vele megyek!- állt fel Taehyung velem a karjai közt.
- Azt sajnos nem lehet, az édesapja számít magára - utasította őt el.
- Nem fogom hagyni, hogy a felügyeletem nélkül elvigye!- sziszegte Taehyung.
- Elfelejti, hogy kivel beszél, herceg!- jegyezte meg gúnyosan.
- Kérem....!- próbálkozott újra.
- Engedje el a lányomat!- szakította őt félbe.
- Uram...!- hátrált Taehyung.
- Most!- érkezett a parancs.

Taehyung csak némán hátrált tovább, míg nem volt már hova. A következő másodpercben Namjoon csapta ki az ajtót, mögötte pedig Seokjin érkezett.

- Elnézést kérünk a kellemetlenségekért, uram!- hajolt meg Namjoon a nekem háttal álló férfi előtt, aki a lányának hívott.
- Gyerünk, Taehyung! Nem csinálhatod ezt!- érkezett elénk Seokjin.
- Nem viheti őt el tőlem, Jin, nem lehet - suttogta Taehyung könnyes szemekkel.
- Muszáj engedned, Taehyung, különben konfliktus alakul ki a két család között! Könyörgöm neked, térj észhez!- próbált kirángatni a kezei közül Seokjin.
- Bele halok, ha elveszik tőlem!- szorított Taehyung.
- Nem fogjuk hagyni, csak kérlek addig engedelmeskedj, míg kitaláljuk mi legyen! Könyörgök! - rántott egyet rajtam a bátyja, s ezzel sikeresen kiszakított a kezei közül.
- Taehyung!- kezdtem sírni azonnal.
- Sst! Semmi baj, Areum-ah!- simított a fejemre Taehyung könnyes szemekkel.
- Nem akarok elmenni! - ráztam a fejem hevesen.
- Areum-ah! Most ügyesnek kell lenned és velük kell menned, amíg érted nem jövök, rendben? De ígérem, sietek, ahogy csak tudok, Areum-ah! Ígérem!- puszilta meg a homlokomat.
- Taehyung! Ne! - nyúltam utána, ahogy Seokjin elindult velem. - Ne! - sírtam egyre hangosabban. - Taehyung! Ne!

- Ne!- fogtam a fejemet sírva. A szemem előtt folyamatosan ismétlődő képek, már teljesen kikészítettek. Ez a látomás már háromszor lejátszódott egymás után és nem tudtam kiszabadulni a képek fogságából. Ezt először éjszaka álmodtam meg, de azóta kétszer ismét megjelent a szemeim előtt a fájdalmas elválás története, hiába csináltam bármit, nem tudtam megszűntetni. Egyenesen reszkettem és inkább meghaltam volna, minthogy mégegyszer ma végig nézzem.

- Areum-ah! Most ügyesnek kell lenned és velük kell menned, amíg érted nem jövök, rendben? De ígérem, sietek, ahogy csak tudok, Areum-ah! Ígérem!- jelent meg előttem Taehyung szomorú arca.

- Elég! Elég!- tapasztottam a kezeim a fülemre leszorítva a szemeimet.

- Nem, Areum-ah! Azt nem hagyom! Nem vihetnek el! Te hozzám tartozol!- kúsztak az agyamba Taehyung szavai.

- Elég! Nem akarom hallani!- nyomtam a kezeimet annyira a hallóimra, hogy már rendesen fájt.

- Areum-ah!

- Elég!

- Areum-ah!

- Ne!

- Areum-ah!

- Segítség!

- Areum-ah! Térj magadhoz!- szorítottak karjaimra az erős kezek.
- Hah?- pattantak ki a szemeim azonnal.
- Én vagyok az! Nyugodj meg!- beszélt hozzám.
- Tae...- leheltem zilálva.
- Igen, édesem! Én vagyok az! Itt vagyok!- ült le kissé megkönnyebbülve elém és az arcomat a kezei közé vette.
- Mi...mikor jöttél?- nyeltem egy nagyot.
- Most értem haza - mondta halkan.
- Mi ...minden rendben? Jól vagy?- fogtam a kezére.
- Jól vagyok, Areum, de te annál kevésbé!- mért végig aggódva.
- Dehogy! Minden rendben, csak rosszat álmodtam és megijedtem - erőltettem mosolyt az arcomra.
- Megint rémálmaid vannak?- torzul el az arca.
- Nem fontos, Taehyung! A lényeg, hogy itt vagy! Végre itt vagy!- szorítottam a kezeire, s a végére kitört belőlem a sírás, akármennyire is nem akartam.
- Itt vagyok, Areum-ah! Itt vagyok!- húzott az ölébe.
- Annyira sajnálok mindent, Taehyung! Bocsáss meg nekem! - ültem az ölébe fejemet a nyakába rejtve és erősen szorítva őt.
- Hogy is haragudhatnék rád? Csak aggódom - simogatta a hátam.
- Sajnálom, Tae...!- csuklott el a hangom.
- Nincs semmi baj! Megoldjuk! Együtt megoldjuk!- ringatott lassan.
- Nem tudom, mi történik velem... Nem tudom, mit kéne tennem... Semmit sem értek... - motyogtam szipogva.
- Nyugodj meg! Majd beszélünk róla később!- csitított lágyan.
- Úgy örülök, hogy itt vagy! - préseltem magam még jobban hozzá.
- Sajnálom, hogy itthagytalak, szívem! Nagyon sajnálom, de mennem kellett és te nem akartál beszélni velem...- suttogta.
- Tudom ... tudom, hogy menned kellett... Csak ....olyan nehéz, ha nem vagy velem... - erősödött fel a sírásom ismét.
- Veled vagyok, Areum, és veled maradok örökre!- tolt el kissé magától, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Sajnálom, hogy gondot okozok neked...- sírtam el magam újra.
- Sst! Kicsim! Nincs semmi baj! Nyugodj meg!- mosolyodott el szomorúan.
- Nagyon szeretlek, Taehyung! - fogtam remegő kezeimmel a tarkójára.
- Én is szeretlek téged, Areum! Mindennél jobban!- adott egy puszit a homlokomra.

Dereka köré fontam karjaimat és a mellkasába fúrtam a fejemet, úgy adtam ki magamból mindent. Taehyung hűségesen vígasztalt és folyamatosan ringatott a kezei között, puszikkal halmozott el és szép szavakat suttogott nekem, hogy megnyugodhassak. Hála neki, elég hamar el tudtam csendesedni és már csak halk szipogásaim jelezték, hogy sírtam előzőleg.

Taehyung lassan bedőlt velem az ágyba és betakargatott minket. Jó szorosan magához húzott és próbált elaltatni, ami elég hamar sikerült is neki. Az utolsó emlékeim szerint a hajammal babrált, mikor lassan elnyomott az álom.

Halihó mindenki!🥳
Különleges szombati rész, mivel szombaton sosem raktam ki még részt. Viszont szerettem volna nektek hozni a héten még egyet, úgyhogy remélem, örültök neki.
Remélem, mindenki jól van és szép hetetek volt.
Találkozunk kedden, addig is minden jót!❤️