V - mΐητ νέr...ναgγ νάmρίr

Δ Harmincegyedik vércsepp Δ

Areum szemszöge

Hangos kiabálás, zsivaj ébresztett fel engem. Gépek sípoltak, valami maszk szerűséget éreztem az arcomon. Mindenem sajgott, olyan érzés volt, mintha repedne szét mindenem. Zúgott a fejem, csengett a fülem és olyan szintű fájdalmat éreztem, amit már nem nagyon bírtam el. Mi történhetett? Valószínűleg elájultam, mert az utolsó emlékem az, hogy Kait is a falnak löktem, akárcsak Namjoont vagy Yoongit előtte.

Namjoon, Yoongi... Vámpírok!

Ahogy belém nyílalt a felismerés, azonnal kipattantak a szemeim. Csak remélni mertem, hogy valahol jó messze vagyok tőlük, biztonságban Kaiékkal.
-Felébredt! - csendült fel mellőlem egy hang.

Oda fordítottam a fejem és igyekeztem kivenni a vakító fényen át a körvonalak tulajdonosát. Ahogy ez a mondat elhangzott tőle, csend lett a helyiségben.

- Areum.... Hallasz engem? - kérdezte az árny óvatosan.
-Νem... Nem látok... A fény... - nyöszörögtem, mert a beszéd csak rontott a helyzetemen.
- Kapcsold le a fényt! - nézett el valamerre ő azonnal.

A fény pár másodpercen belül le is kapcsolódott, előttem pedig teljes alakot nyert az árny. Xiumin volt az. Megnyugodtam. Ha ő itt van, azt jelenti biztonságban vagyok, messze tőlük...

- Xiumin... - mosolyodtam el halványan.
- Szia! Hogy vagy? - mosolygott ő is.
- Fáj... - suttogtam.
- Tudom. Mindjárt jobb lesz - simított az arcomra.

Lassan tovább fordítottam a fejem, hogy megkeressem a többieket. Látni akartam Kait, Chent, Baekhyun, Seohot és a többieket. Kérdezni akartam sok mindent és megölelni őket.  Ám ahogy a további alakokat mértem fel, nem őket ismertem fel bennük. Elkerekedtek a szemeim, félelem kezdett felszínre törni és nem értettem a helyzetet. Hogy lehet, hogy ők vannak itt? Mit keres velük Xiumin? Mi történt a többiekkel? Mi folyik itt?

Fel akartam álni, menekülni akartam, fogni Xiumint és futni, de ahogy megmozgattam a kezem gátlásokba ütköztem. Lenéztem magamra. A kezeim és a lábaim szíjakkal voltak az ágyhoz kötve.

- Mi ez?- suttogtam pánikba esve. Rángatni kezdtem mindenem,persze semmi haszna nem volt, de mégis próbálkoztam, a fájdalom ellenére is.
-Nyugodj meg kérlek! Minden rendben van! - simított a karomra Xiumin.
Kiabálni akartam, de csak tátogtam, mint egy hal. Szemeim megteltek könyekkel, könyörgően néztem Xiuminra. - Nincs semmi baj jó? Ne félj! - simított ismét az arcomra. - Nagyon figyelj most rám, el kell mondanom neked valamit - fogta meg a lekötött kezem.
-Xiu.... - kezdtem bele.
- Sttt! Figyelj kérlek, nincs sok időnk! - rázta meg a fejét. Nem szívesen, de elhallgattam, ahogy kérte, csak a könnyeim potyogtak tovább. - Magunkra hagynátok addig? - nézett hátra.
- Ezt add be neki! - nyújtott át egy injekciót Yoongi Xiuminnak.
- Mi ez? - vette át Xiumin.
- Fájdalom csillapító. Ha nem nem fogja bírni - magyarázta Yoongi.
- Siess kérlek, nincs időnk ! - tette hozzá Namjoon, mielőtt kilépett a bent tartózkodó Yoongi és Jungkook társaságában.

Amikor csak ketten maradtunk, Xiumin még egyszer a kezében tartott dologra pillantott, majd rám. Egy pillanatra lehunyta a szemeit, végül elindult felém. Rángatni kezdtem magam megint, s közben szüntelen ráztam a fejem, jelezve, hogy nem akarom, hogy megtegye.

- Nyugalom! Muszáj be adnom, ahhoz, hogy meg tudj mozdulni - csatolta ki az egyik karomat. Megfelelő pozícióba forgatta, majd beadta az injekciót. A kezem először lezsibadt tőle, éreztem, ahogy a szer szetarad a testemben, majd eléri a célterületet is. Míg bennem hatni kezdett a szer, a fiú megszabadított a szíjak maradékától és segített nekem, hogy felüljek az ágyban.

- Xiumin!- bújtam hozzá azonnal.
- Stt! Semmi baj! Itt vagytok! - ölelt magához.
- Miért.... vagyunk még... i... itt? - szipogtam remegve.
-Hallgass végig, kérlek! - tolt el magától, hogy a szemembe nézzen. - Mindent megértesz, csak hallgass meg! - bíztatott engem. - Jó? - kért megerősítést, amikor nem reagáltam. Csak aprót bólintottam neki, jelezve, hogy mondhatja. Xiumin gyorsan oda húzott egy széket az ágyam elé, aztán leült pont velem szembe. Megfogta a kezeimet, szóra nyitotta a száját, ami aztán egy sóhajba torkolt.
- Tudod, hogy ők micsodák, igaz? - intett az ajtó irányba, ahol az előbb távoztak Namjoonék.Bólintottam.
- Te honnan tudod? - suttogtam felé.
- Onnan, hogy mi sem vagyunk átlagos emberek - sóhajtott megint.
- Ti is vámpírok vagytok? - fogott el a félelem egy pillanatra.
- Nem - nyugtatott meg azonnal.
- Már azt hittem - engedtem el a feszült vállimat egy kicsit.
- Nem vagyunk vámpírok , de nem vagyunk emberek sem. Inkább rájuk hasonlítunk, de különbözünk tőlük - próbálta magyarázni nekem.
- Mik vagytok? - hunytam le a szemem.
- Vérfarkasok - mondta ki óvatosan.
- Lehetetlen - nevettem fel idegesen. - Ez az egész lehetetlen. Nem. Ilyesmi nem létezik! - néztem rá fáradtan.
- Gyere!- fogta meg a kezem és óvatosan lesegített az ágyról.

Oda sétáltunk az ablakhoz, hagyta, hogy megtámaszkodjak a párkányban, majd lehunyta a szemét. Kíváncsian néztem rá, nem értettem mit csinál. Nem sokkal később kinyitotta a szemeit és mellém sétált. Ketten bámultunk ki az ablakon, és vártunk. De mire is?

- Xiumin mire vá.... - fordultam felé türelmetlenül.
-Oda nézz! - bökött kifelé. Vissza fordultam az ablak felé és valóban, a fél perce még üres kertben Kai és Chen álltak. Mind a ketten felnéztek ránk, pontosabban Xiuminra. Ő kinyitott az ablakot és kihajolt rajta.

- Mi tartott eddig? - üdvözölte társait.
- Baj van? - kérdezett vissza Chen.
-Mutassátok meg neki - bökött felém a mellettem álló.
-Mi?-kerekedtek el Kai szemei.
- Változzatok át. Most! - mondta nyugodtan Xiumin.

Kíváncsian cikázott a szemem Kaiék és Xiumin között. Egy darabig feszülten szemeztek egymással, végül Kai sóhajtott és ellépet Chen mellől. Egymásra néztek, aztán mindkettejük kiáltott egyet és megrázták magukat. És aztán....aztán....a két fiú helyén két hatalmas farkas álldogált, mindkettő rám szegezte tekintetét. Sokkal nagyobbak voltak, mint az átlag farkasok. Legalább két méteres, hatalmas állatok voltak. Éles karmuk és fénylő, dús bundájuk volt. Szemük csillogott a fényben, ahogy rám néztek.

- Mostmár hiszel nekem? - nézett rám Xiumin.
- Ez lehetetlen.... - suttogtam tányér nagyságú szemekkel. Majd estem ki az ablakon, olyan döbbenettel bámultam a két barátomnak állított farkast.
- Nem az. Léteznek vérfarkasok, ahogy vámpírok is - vezetett vissza a vállamnál fogva az ágyra.
- Ti is... ti is vérrel táplálkoztok? - kérdeztem félve.
-Igen - ült vissza a székére.
-Az nem lehet.... - kezdtem el sírni megint.
- Nem kell félned tőlünk Areum. Úgy, ahogy Namjoonéktól sem kell. Vannak köztünk is rosszak és jók, akár csak az emberek között. Mi és Namjoonék is a fajtánk jói közé tartozunk. Nem ölünk ártatlanokat és védjük az embereket. Ne félj tőlünk! Csak segíteni akarunk neked. Mi is, és ők is. Fontos vagy nekik, ahogy nekünk is - fogta meg a kezeimet. - Le kell győznöd a félelmed! Nem tehetünk róla, hogy ilyennek születtünk. De ez nem jelenti azt, hogy föltétlenül rosszak vagy veszélyesek vagyunk. Nem vagyunk azok- nézett a szemembe. - Ismerem a Kimeket. A lelkük mélyén mind jók , nem bántanak ártatlanokat. Kérlek, bízz bennük és hagyd, hogy segítsenek. Csak ők tudnak megmenteni! - kérlelt.

Csendben lesütöttem a szemeimet és azon kattogtam, amit Xiumin mondott, vagy amit Namjoonék mondtak azelőtt.
Tényleg nem bántottak akarattal soha. Mindig próbáltak megvédeni maguktól.
El se tudom képzelni, milyen nehéz lehetett vissza fogni a szomjukat, amikor beállítottam vérrel elöntve hozzájuk. Olyan pedig jó sokszor volt. Emellett vigyáztak rám és segítettek nekem, attól eltekintve, hogy idegen voltam nekik. Ők próbáltak megvédeni az igazságtól. Nem az ő hibájuk, hogy végül megtudtam.
Egyszer muszáj lett volna megtudnom.

Ráadásul ott van Taehyung.... Aki megharapott, és aki aztán megcsókolt engem. Taehyung....

Halihó! Ma időben tudtam hozni a részt, remélem tetszett 🥰
Kinek mi a véleménye eddig? Szerintetek, merre alakulnak majd az események?😉
Szép hetet kívánok nektek, vigyázzatok magatokra!❤️