Δ Ötödik vércsepp Δ

913 58 2
                                    

Nagyokat ásítva tornásztam ülő pozícióba magam. Végtagjaimat jólesően kinyújtóztattam és elégedetten dőltem neki az ágy támlájának. Élveztem a napsugarakat, amik halványan, de a sötétítőn is átjutottak fényt jutattva hozzám. Édes, melengető sugarakat. Jól eset.

Aztán hirtelen kipattant a szemem. Megijedtem. Az álom! Az emlékeimben a szokásos véres képek helyett egy rét volt.

Fehér ruhában sétálgattam a derekamig érő virágok közepette. Arcomat boldog mosoly uralta, vidám voltam és gondtalan. Szinte szárnyaltam. Hirtelen egy hatlamas fénycsóva jelent meg előttem, amelyből hét fekete alak sétált felém, megint. Egyik ugyanúgy kinyújtotta a kezét, mint a múltkor, de amikor meg akartam fogni azt, az álom ismét eltűnt.

Mi ez?

Hajamba túrva próbáltam elrendezni magamban a furcsa jelenséget. Nem mondom, hogy nem örültem a békés pihenésnek. Azonban ennyi év után megszokottá vált a fájdalmas éjszakázás és megijesztett, hogy így hirtelen eltűnt.

Gyorsan összekapkodtam magam és csekkolva az időd, nehogy rossz időben telefonáljak, felhívtam az orvosomat, aki huzamosabb ideig kezelt. Ő írta ki a gyógyszert is az álmaimra, így reméltem, tudja mi a helyzet velem.

- Haló?- szólt bele kíváncsian.
- Dr. Lee? Areum vagyok, zavarok?- szóltam bele bátortalanul.
- Areum! Kedvesem, dehogy zavarsz! Valami baj van? - értette meg , hogy nem csevegni hívtam fel.
- Azt hiszem igen - hunytam le a szemem.
- Meséj - hallotam recsegni bőrkanapéját, ami azt jelentette leült.

Őt követve én is leültem a saját ágyamra, hogy belekezdhessek a mesélésbe.
- Az álmom...eltűnt - nyögtem ki nagy nehezen.
- Hogy érted , hogy eltűnt?- csendült fel a hangja.
- Első éjszaka, mikor ide jöttem még félig láttam, de mostmár teljesen eltűnt és helyette másakat álmodok... Normális álmokat - részleteztem.
- És ez baj?- enyhült meg a hangja.
- Hogy tűnhetett csak úgy el hirtelen?Annyi éve küzdök vele és semmi. S most hirtelen eltűnt!- méltatlankodtam.
- Lehet csak környezetváltozásra volt szükséged, ahhoz hogy túllépj a traumán. Előfordul ilyesmi, úgyhogy nem kell félned. Valószínűleg azért nem tudtál szabadulni tőle eddig, mert a ház, az utcák, a helyek mind édesanyádra emlékeztettek. El kellett jönnöd onnan, hogy felejteni tudj és ahogy ez megtörtént, el is tűnt a rossz álom -nyugtatott meg.
- Valóban ennyi lenne?- suttogtam, úgy hogy ő is hallja.
- Ennyi Areum. Ne stresszeld túl magad. Itt az ideje, hagyni, meggyógyulni a régi sebeket és tovább lépni. Ez is egy jel , hogy itt az idő - kellemes hangja bátorítóan csengett.
- Kérhetek pár ellenőrző vizsgálatot azért? - makacsoltam meg magam.
- Persze - hallatszott ,hogy mosolyog. - Gyere amikor szeretnél.
- Köszönöm! Szép napot!- mosolyodtam el egy kicsit én is.
- Neked is Areum! - hallatszott még utoljára.

Hallottam, hogy a nagyszüleim lent vannak, szóval le is mentem, hogy beszéljem meg velük a dolgokat.
- Á, Areum! Itt vagy?- vett észre a nő.
- Igen, mikor értetek haza?- próbáltam beszélgetni vele.
- Nem olyan rég. Minden rendben veled? Egész sápadt vagy- mért végig aggódva.
- Jól vagyok, csak a... környezet változás. Igen , a környezetváltozás az oka - néztem rá.
- Áh értem - bólogatott bizonytalanul.
- Minden rendben van a cukrászdában?- sétáltam bennebb.
- Igen, minden rendben. Egyik nap eljöhetnél velünk ha gondolod, még úgysem láttad - ajánlotta fel.
- Rendben, mindenképp!- egyeztem bele.
- Gyere, éppen ebédelni akarunk. Éhes vagy?- ült le az asztalhoz nagypapám.
- Aham, eléggé - foglaltam el az engem megillető helyet.

Evés után segítettem elmosogatni, és megragadva az alkalmat , hogy mind a ketten a konyhában voltak beszélni kezdtem.
- Pénteken el kéne mennem Japánba - törtem meg a csendet.
- Baj van ?- kapta rám a fejét mindkettő azonnal.
- Nem, csak pár ellenőrző vizsgálatot akarok elvégeztetni és meglátogatnám a barátaimat. Hétfőn jönnék is vissza - törölgettem meg pár tányért.
- Hol fogsz aludni?- faggattak tovább.
- A legjobb barátomnál. Szívesen látnak - adtam választ.
- Rendben. Pénzed van az útra?- nyúlt nagypapa a pénztárcája után.
- Amint lesz pénzem vissza adom!- vettem el tőle az összeget az útra.
- Ugyan! A nagyapád csak adhat neked pénzt , nem?- vonta fel a szemöldökét rosszallóan.
- Köszönöm - sütöttem le a szemem.
- Megtennéd, hogy elmész pár dologért a boltba , ha nincs más programod?- fejezte be a konyhában való tevékenykedést nagymamám.
- Persze. Írd össze és egy fél óra múlva elmegyek!- indultam a lépcső felé.

Gyorsan vettem egy forró zuhanyt, rendbe raktam az arcomat, magamra vettem egy egyszerű farmer- csíkos póló kombót és már lent is votlam. Kaptam egy vászon szatyrot, pénzt és egy szép, hosszú listát.

- Vigyázz magadra!- eresztett útnak a nagymamám, miután elmagyarázta hol is van a bevásárló központ.

A fülesem társaságban hagytam magam mögött a kapunkat. Kifele dobtam egy üzit az otthoniakkal közös csoportunkban, hogy megyek a hétvégén Japánba és elkezdtük megbeszélni a részleteket. Nyugisan sétáltam, míg valami belém nem csapódottat nagy erővel az aszfaltra küldve engem.

- Jaj, ne haragudj kérlek!- gugolt le elém egy csokibarna hajú, ugyanolyan szemű fiú.
- Áh semmi baj! Jól vagyok!- mosolyodtam el, de mosolyom átfordult egy fájdalmas arckifejezésbe.
- Te jó ég! A kezed!- kiállott fel. Lenéztem az említett testrészre és a tegnapi fás incidens utáni seb kötése vértől piroslott. Pedig most cseréltem le. Biztos felszakadt, ahogy elestem.
- Ne aggódj! Nem fáj annyira!- kiáltottam fel és gyorsan ráhúztam a kezemre a pulcsim ujját, nehogy elájuljak.
- Sajnálom! Nagyon sajnálom!- pattant fel mellőlem és besietett Jiminék házába. Ő lenne a egyik a maradék négyből, aki ott lakik még?

Éreztem, hogy a vér kezdi átitatni a felsőt is, így leszorítva a szemem másik irányba kezdtem nézni.
- Ez csak vér... ez csak vér...! Te jó ég, Areum, ez csak vér!- motyogtam magamnak kétségbeesve. Sziszegve akartam fel állni, de visszaszédültem.
-Ne ! Csak ne most! Ne itt! Kérlek!- fohászkodtam.

Egyre jobban dübörgött a szívem a mellkasomban, tüdőm szakadt ketté, nem tudtam rendesen levegőt se venni, remegett az egész testem. Megjelentek az ismerős rémképek a fejemben, és teljesen elborult az agyam. Úgy nézhettem ki mint egy elmebeteg aki elszökött az intézetből.

- Te bolond! Rosszul van a vértől!- hallottam Taehyung hangját tompán valahonnan. Hallottam ahogy felém fut, s nem is kellett sokáig várjak, meleg keze már derekamon volt. - Hé! Semmi baj! Vegyél mély levegőt! Mély levegő! Nem lesz semmi bajod! Nem fog semmi történni! Minden rendben!- fonta körém karját, aztán az állam alá nyúlt, hogy rá nézzek. - Nézz a szemembe! Nyugodj meg! - szólt parancsolóan, s mintha megbabonáztak volna, tényleg elkezdtem lassan megnyugodni. Légzésem lelassult, a szívverésem ismét normális lett , már alig remegtem.

Mikor észre vette, hogy engedelmesen megnyugodtam, rám fogott, hogy felállítson.
- Gyere, kezeljük le!- vett ölbe, mikor nem indultam el.
- Nem, nem kell! - mentegetőztem.
- Ne nevetess! Nagyon vérzik!- szólt rám. Ijesztő tudott lenni, ha akart, így csendbe maradtam.

Belépve a házba, kapásból többen voltak ott mint, ahányat ismertem.

Ismerős nem volt, csak az előbbi alak, kicsit feszülten üldögélt. Rajta kívül két fekete hajú méregetett a kanapéról, egyik látszatra is magasabb volt jóval, arrébb a kanapén pedig, egy világosabb barna hajú olvasott szemüvegben.

Teljesen zavarba jöttem gyanúsan méregető tekintetüktől.

Helló helló kedveseim! Itt a szokásos keddi rész, remélem vártátok már.🤗
Köszönöm a megtekintéseket és vote-okat, sok szeretettel várlak titeket a következő részben is!❤️

 V - mΐητ νέr...ναgγ νάmρίrWhere stories live. Discover now