V - mΐητ νέr...ναgγ νάmρίr

Δ Száznyolcadik vércsepp Δ

Areum szemszöge

Kiabálásaim fokozatosan halkultak, ahogy haladtunk végig a hosszú, félhomályban úszó folyósón. A férfi és mögötte Seoho némán sétáltak, igénybe se véve engem. Végül megálltunk egy ajtó előtt és miután az előljáró belökte az ajtót, Seoho besétált utána, majd engem is bekísértek.

Egy elegáns, hatalmas hálószoba volt, óriási franciaágygyal, vörös függönyökkel és szőnyeggel. Hatalmas ablakok láttál el fénnyel a helyiséget, elegáns kanapé, fotelek és asztal várta a pihenni kívánókat, meg sok egyéb.

A férfi felém sétált és megragadva a karom az ágy felé kezdett vezetni. Seoho csak csendben figyelte a jelenetet, az őrök szó nélkül hagyták el a szobát.

- Engedjen el! Mit művel? - rivaltam a férfire.
- Seoho...- hagyott engem figyelem kívül. - A legjobb lesz, ha elintézed őfelségét, az talán segítene neki, hogy illedelmesen viselkedjen és tudja, hol a helye - mosolyodott el gúnyosan.
- Tessék?- hülledeztem.
- Most?- lepődött meg Seoho.
- Most! - bólintott a férfi ellentmondást nem tűrően.
- Ki maga mégis, hogy ilyesmit mer mondani?- kiabáltam tovább.
- Az Alfák Szövetségének feje, személyesen - nézett végre rám.
- Nem bánhat így velem! Ezt nem ússza meg!- próbáltam szabadulni keze alól.
- Fogy a türelmem, Seoho!- lökött le eréjesen az ágyra.
- Máris!- ócsudt fel a fiatal fiú a döbbentből és felém lépett.

Átvette a férfi helyét és előttem állt meg, míg a másik személy a kanapéhoz sétált és kényelmesen leült. Meglepődve néztünk rá.

- Mi a baj? Tedd, amit mondtam!- türelmetlenkedett.
- Uram... ön...?- habozott Seoho zavartan.
- Én mi?- nézett rá.
- Ön itt fog maradni, amíg mi...?- kezdett neki ismét Seoho.
- Csak felügyelem a dolgokat. Ne zavartasd magad! - legyintett félvállról. Seoho csak bámult rá zavartan. - Gyerünk már! Nem érünk rá egész nap!- tapsolt párat türelmetlenül.

Seoho végül egy nagy levegőt vett, majd visszafordult felém. Ahogy lába találkozott a matraccal, én önkéntelenül hátrálni kezdtem az ágyon. Seoho egy laza mozdulattal megragadta bokáimat és visszarántott maga alá. Hiába ellenkeztem, könnyedén összekötötte a nadrágjából kirántott övvel a kezeimet, majd a derekamtól fogva a hasamra fordított és a ruhám cipzárjat húzta le sebesen. Mikor ez sikerült, lazán visszafordított a hátamra és elkezdte lehámozni rólam a ruhát.

- Seoho! Ne!- próbáltam ellenkezni vele. - Könyörgök, ez nem te vagy! Te nem tennél ilyet! Seoho!- kezdtem el sírni.- Nem teheted ezt velem! Vigyáztam rád, szerettelek! Nem teheted ezt!- kezdtem egyre ijedtebben kiabálni, mert a ruha már lecsúszott rólam és a combfixeimet húzta éppen le rólam. - Seoho, ne! Könyörgök! Ne!- rángattam a lábam, de esélyem se volt.

Ahogy lekerültek rólam a combfixek, majd a melltartóm, kiabálásaim egyre erősebbek és fájdalmasabbak lettek. Lángolt az arcom, rosszul éreztem magam, hányingerem volt. Az egész testem ellenkezett, de nem tudtam, mit tenni. Hiába kiabáltam és sírtam torkom szakadtából, Seoho, mint egy robot, végezte feladatát. Ahogy hozzám ért, ahogy a nyakamra lehelt csókokat, ahogy a mellemre markolt, a fenekemre, éreztem, hogy felfordul a gyomrom. Mikor a bugyimhoz nyúlt, sírásom a végtelenbe fokozódott, már levegőt is alig kaptam.

- Sttt! Noona, kérlek! Nyugodj meg! Nem bántani akarlak!- simított az arcomra fájdalmas arckifejezéssel.
- Segítség! Valaki segítsen rajtam! Segítség!- kiabáltam tovább magamon kívül.
- Csak tedd meg, amit kell, Seoho!- figyelmeztette a háttérből figyelő férfi.

Seoho arca aggodalmat tükrözött, de ennek ellenére engedelmesen ledobta ingét, majd nadrágját. Tisztán látszott merevedése. Felizgult rám, még ebben a helyzetben is. Undorító. Végül a boxerért is levette, én pedig elfordított fejjel próbáltam menekülni az ágyról, de egy szempillantás alatt fölém tornyosult és éreztem férfiasságát a nőiességemhez súrolódni. Visítottam, ficánkoltam, ellenkeztem, ahogy gyenge lényemből kitelt. Haszontalanul. Ujjaival szeméremajkaim közé simított párszor, amitől torkomom akadt a szó és csak néma könnyeim ellenkeztek tovább. A csiklómat kezdte izgatni, mire halk sírás tört fel belőlem, lábaimat próbáltam összeszorítani, de közéjük helyezkedett, így nem tudtam. Seoho hiába próbált nekem élvezetet okozni, én továbbra is keservesen sírtam gondolatban Taehyungért kiáltva minden pillanatban.

- Tedd magadévá!- utasította a férfi irritált hangon.

Külső szemszög

Az erdőt ellepték a vámpírok. A sereg fegyelmezetten követte vezetőit, akik elsőkként szelték át a vérfarkasok területét, majd követték őket.

Namjoon haladt legelől, mert tudta az utat, nem sokkal mögötte Taehyung, majd Seokjin. A sereget jobbról Yoongi kísérte, balról pedig Jimin. Hoseok és Jungkook utolsókként zárták a sort, ők figyelték a hátulról leselkedő esetleges veszélyeket. Csak az erdő titokzatos susogása árulta el, hogy valaki van a sűrű fák között, ugyanis a hatalmas csapat nesztelenül száguldott az Alfák Szövetségének kastélya felé.

Nem sokkal később szembe is találták magunkat az első rend őrjáratozó farkassal, ami azt jelentette, hogy a kastély 20 kilométeres körzetébe érkeztek. Gond nélkül ütötte ki a hatalmas tömeg a néhány hatalmas állatot, akik egyáltalán nem számítottak a hirtelen támadásra. A vámpírok nem ölték meg a farkasokat, csak hatástalanították őket egy időre.

Aztán szembe találkoztak a középőrséggel is, akik a 10 kilométeres zónában őrködtek. Többen voltak, mint előző társaik, de viszonylag gyorsan hatástalanítva lettek.

A várfal körül ismételt csapat farkas járőrözött szüntelen, akik sorsa ugyanaz lett, mint társaiké, csak egy kicsit több idő kellett, hogy rajtuk felülkerekedjen a vámpír sereg.

Mint hangyák az ételt, úgy lepték el pillanatok alatt a békés kastélyt. A hév csak növekedett, ahogy bejutottak a falakon. Egyetlen egy parancs vezérelt mindenkit: "A hercegnő! Keressétek meg a hercegnőt azonnal!"

Areum szemszöge

Seoho egy utolsót simított nőiességemen, majd pozícionálta magát és egy pillanatra a szemembe nézett. Újabb teli torokból jövő, fájdalmas kiáltás szakadt fel belőlem, ahogy éreztem férfiasságát a bejáratomhoz érni. Esetlenül kezdtem dobálni a csípőmet, így megnehezítve a dolgát. Mikor elvesztette türelmét, erőteljesen nyomott bele a matracba és ismét a nőiességemhez pozícionálta magát. Visítottam, ahogy értem, Taehyung nevét kiabáltam, az éghez is fohászkodtam, de már éreztem, hogy lassan belém hatol és egy utolsó, vérfagyasztó, fájdalmas kiáltást hallattam...

...mielőtt hatalmas robajjal tört be a magas ajtó és az egyik széles ablak egyszerre. A szobát katonák öntötték el, hirtelen beszűrődött a kinti ricsaj és hatalmas káosz keletkezett. A következő pillanatban Seoho szó szerint lerepült rólam és a szemközti falnak ütközött, testem pedig azonnal egy másik testhez simult. Az illető az ölébe kapott és a lepedőt körém csavarva elrejtett a világ elől. Deja vu. Ahogy a jól ismert illat ellepte az orromat, hatalmas kő esett le a szívemről és fáradtan engedtem testemet karjaiba.

Megmenekültem.

- Taehyung!- nyögtem a felsőjére szorítva. - Tae...!- sírtam el magam a megkönnyebbüléstől.
- Itt vagyok, kicsim! Semmi baj!- szorított mégjobban magához.
- Taehyung!- nyögtem fájdalmasan.
- Itt vagyok! Minden rendben lesz! - nyomott egy puszit a hajamba.
- Ne engedd, hogy hozzám érjenek, kérlek! Annyira szörnyű volt...- csuklott el a hangom.
- Stt! Vége van! Nem érhetnek hozzád többé!- csitított el.
- Vigyél haza, kérlek!- néztem fel rá. - Tae, haza akarok menni veled! Kérlek!- fohászkodtam.
- Haza megyünk, Areum! Azonnal megyünk! - döntötte vissza fejemet a mellkasához finoman, hogy ne lássam a szörnyű káoszt magunk körül.

Sziasztok drágák!🥰
Remélem, sikerült egy kis megkönnyebbülést okoznom a hős hercegünk megjelenésével.😉
Kinek mi a véleménye a helyzetről, ami fent áll? Szerintetek Taehyung képes lesz kimenekíteni Areumot?
Várom a további kommenteket és gondolatokat!
Köszönöm szépen, hogy itt vagytok velem!❤️