lehetek a hősöd | pjm

56

Ahrin

Felnyúltam a felső polcra, hogy levegyek egy nagy csomag még bontatlan csoki pasztillát, hogy újra tölthessem a csokiolvasztó gépet, mivel Yuna jelezte, hogy nagyon híján vannak az olvadt csokinak. Nem meglepő, a május végi idő olyan erővel melegedett, éreztetve a nyár közeledtét, hogy egyre többen kértek fagyit és kelyheket, amikhez elengedhetetlen kellék volt a csokiöntet.

Miután sikeresen megszereztem a fejem nagyságú csomagot, visszamegyek a pultba és, amíg Yuna kiszolgált egy két gyerekes családot és feltöltöttem a gépet. Az ablaküvegen át láttam, hogy sokan várakoznak odakint, köztünk természetesen Yuna rajongói, akik hiába vannak tisztában a ténnyel, hogy a vörös kapcsolatban van, még így is megcsókolnák a zseni lány talpát.

- Kell még valami a raktárból? – szegődtem barátnőm mellé, miközben tányérra próbált tenni egy szelet csokiskeksz szeletet.

- Ühm, nem hiszem. – ingatta a fejét, lábával visszarúgva a kis fiókot, aminek a segítségével kihúzta a sütiket hozzánk. – Majd egy óra múlva érkezik Rosé, majd lemegy ő a pincébe fagyasztott gyümölcsért. Most itt van rád szükségem. Mindjárt lejár a mosogatógép, és máris be kellene pakolni az új adagot. És a teraszon csomó asztalt le kéne szedni, szóval...

- Megyek, intézem, te foglalkozz csak az itteniekkel. – simítottam mosolyogva a vállára és már ki is léptem a pultból, hogy elintézzem a dolgokat.

Még csak délután három óra volt, de én már reggel óta műszakban voltam, annak ellenére is, hogy ma én lettem volna a délutános és csak kettőre kellett volna jönnöm. Csakhogy Rosé tegnap este felhívott, hogy tudja ma nincsenek sürgős óráim, ha lehet, jöjjek már be reggel helyette. Bár akartam volna tudni mi az oka, ami miatt nem tud dolgozni, lerázott – ahogyan már napok óta – és kinyomta rám a kagylót.

Yuna mióta letette az érettségi vizsgáit, beállt állandóra segíteni a cukrászdába, hiszen a múlt héten felmondott az egyik pincérlány, így kevesebben lettünk. Pontosan ezért nem értem még, annyira se, hogy Rosénak mi baja lehet...

- Nahát, nahát. – érkezett a közvetlen közelemből egy sajnos túlságosan ismerős női hang, amitől összerezzenve, majdnem kiejtettem a kezemből a tányérokat, amiket éppen felhalmoztam a tálcámra. – Seo Ahrin, te itt?

- Krystal... - sziszegtem, ahogy felismertem iskolatársamat a lányban. Természetesen nem hazudtolta meg magát, egy falatnyi fekete ruhát viselt hozzá passzoló magas sarkú cipővel. Tökéletesen festett, ahogy mindig, amitől kivételesen zavarba jöttem.

- Nem is sejtettem, hogy egy ilyen neves cukrászdában dolgozol. – ciccegett és miután elvettem az utolsó mocskos tányért is az asztalról, egyből helyet foglalt a széken. – Hoznál nekem egy lapot, amin a süteményeitek vannak?

- Mi nem tartunk itt ilyeneket, a pultnál lehet megnézni mi, van a kínálatban. Csupán az itallapot tudom neked felajánlani, mint „lapot". – sóhajtottam és unottan az asztalközepére kihelyezett papírok felé böktem az állammal. Krystal egy gúnyos mosoly kíséretében ujjai közé vette a tárgyat én pedig már mentem volna tovább, de sajnos megszólított.

- Ne olyan sebesen, hercegnő. Ma te leszel a személyi cselédem, amíg itt vagyok, világos? – húzta fel a szemöldökét tekintélyt parancsolóan. – Hamarosan megérkezik Hani is, szeretném, ha kezes kislány lennél és mindent megtennél, amit kérünk tőled, értve?

- Már miért kellene nekem azt tennem, amit ti mondotok? – horkantottam fel és próbáltam nem elejteni a tálcát, ami roskadásig volt pakolva tányérokkal és poharakkal. – Tudtommal semmi közünk egymáshoz, azon kívül, hogy egy egyetemre járunk.