lehetek a hősöd | pjm

40

A beillesztett számot nagyon ajánlom a részhez!

Ahrin

Felfogtam a hajamat a fejem tetejére, majd a fejemet rázva inkább visszaengedtem a vállamra, hogy inkább takarja el a nyakam. Átfésültem a jobb oldalra, majd a balra, végül hangosan sóhajtottam egyet és a mosdókagyló szélébe kapaszkodva próbáltam rájönni, hogy mégis mi ütött belém.

Lassan két óra telt el azóta, hogy Kai hazahozott tánc után, és bár ő még szeretett volna beszélgetni a kocsijában, én gyorsan felsiettem mondván, fáradt vagyok és aludni szeretnék. Persze ez kamu volt, ugyanis valamiért reménykedtem benne, hogy jól vettem le Jimin célzásait és valóban beszélni akar velem a mai táncórán történtekről.

Ahogy belegondoltam milyen érzés volt, amikor puha ujjai végig szánkáztak a bőrömön, újból kirázott a jóleső hideg. Akármennyire is haragudtam rá az elején, néhány érintésével el tudta velem feledtetni a sérelmeimet, amit nem értettem pontosan hogyan is ért el nálam. Senki nem volt még rám korábban ilyen hatással, hogy lazán elfeledtesse velem a fájdalmaimat. De Park Jimin képes volt rá. Ahogy a fülembe suttogott, az ujjait végig húzta a karomon, komolyan boldogabb voltam, mint valaha...

A kezemmel feltúrtam a hajamat, hogy ne hulljon a szemembe, majd inkább úgy döntöttem kimegyek a konyhába, hogy ott várjak tovább valakire, aki lehet nem is jön ma el... Töltöttem magamnak egy pohár kihűlt teát, amit kora reggel főztem még iskola előtt, és azt kortyolgatva támaszkodtam neki a csípőmmel a konyhapultnak. A szemközti falon kattogó óra szerint már elmúlt tíz óra is, így kezdtem benne valóban kételkedni, hogy Jimin eljön. Bár miben is reménykedek? Hetekig leszart engem, mi változott volna meg hirtelen?

Mielőtt azonban teljesen elmerülhettem volna rám törő, negatív gondolataimban, valaki a csengőre tenyerelt és türelmetlenül várta, hogy ajtót nyissak neki. Izgatottan csúsztattam a pultra a poharamat és igyekeztem levakarni az arcomon szélesen elterülő mosolyomat, amíg a bejárathoz sétáltam.

- Szia. – köszöntem viszonylag normális hangon, amikor a küszöbön, egy lazán ácsorgó Jimint pillantottam meg, aki mindkét kezét a háta mögött tartotta. – Tisztában vagy vele, hogy tíz óra múlt?

- Tudom. – bólintott. – Sajnálom, hogyha megvárakoztattalak, de volt egy kis elintéznivalóm. – mosolygott rám édesen, majd a fejével jelezte, hogy szeretne beljebb jönni a lakásban.

Azonnal félre álltam, hogy beengedjem, mire ő belépett, levette a cipőjét és a kabátját és előre sétált a nappaliba. Közben végig gondosan ügyelt rá, hogy ne kerüljön előre a keze, mai miatt kicsit fura arcot vágtam.

- Kérsz valamit, inni, enni? – érdeklődtem, amikor követtem őt a nappaliba, amire ő megingatta a fejét. – Akkor...

Jimin hirtelen szembe fordult felém, és felém nyújtott egy ajándéktasakot. A szám szerintem a földet súrolhatta, és szerintem egy pillanatra meg is fagytam, ahogy az előttem állót néztem.

- Tudom, hogy nincs szülinapod, és karácsony se. De ezt mindenképpen át szerettem volna neked adni... - nyújtotta továbbra is az ajándékát felém, mire valami fújó hangot hallattam, mintha egy lufi lennék.

- Jimin, igazán nem kellett volna... - ráztam a fejemet, miközben kinyitottam a tasakot. Oké, ha sokkot kaptam már a ténytől is, hogy Jimin ajándékot vett nekem, akkor, az igazi ajándéktól szerintem csoda, hogy nem ájultam el. – Te normális vagy? – kerekedtek ki a szemeim. Jimin szélesen vigyorogva levágta magát a kanapéra, mintha teljesen természetes dolog lenne, ami éppen történik.

- Szívesen. – fordult felém, de én továbbra is képtelen voltam egyáltalán felfogni, hogy mi a fene van. – Ne csináld már, Ahrin! Nem volt telefonod, senki nem tudott elérni!

- De Jimin, ez egy telefon! – emeletem meg a kezemben tartott dobozt, kimondva az egyértelmű tényt. – Én ezt nem fogadhatom el...

Jimin megforgatta a szemét, felállt a kanapéról és hozzám lépve megfogta a szabadkezemet.

- Tudod, amíg nem volt telefonod, volt rá magamnak is kifogásom, hogy nem tudlak elérni. – simított végig ujjaival a kézfejemen, amitől ismételten átjárta a testemet egy kellemes bizsergető érzés. – Nem volt jó érzés. Utálom, hogy elérhetetlen vagy, szóval most megkönnyítettem kicsit a dolgokat. Szóval szeretném, ha elfogadnád a telefont, amibe beleírtam az összes fontos telefonszámot, kivéve az anyukádét, mert az nincs meg...

- Jimin én... - harapdáltam az alsó ajkamat zavartan, még mindig a telefon dobozát bámulva. – Nem tudom, hogy köszönhetném ezt meg neked...

- Talán, azzal, hogy innentől kezdve minden nap felhívsz! – vonta meg a vállát és az ujjainkat összekulcsolva visszalépdelt a kanapéig, ahová ismét leült, csak ezúttal engem is leültetett... az ölébe. – Vagy felveszed, amikor én hívlak...

- Fel fogsz hívni? – pislogtam rá hatalmasakat. A fiú az egyik kezével átölelte a derekamat, míg a másikkal apró köröket kezdett leírni az alkalomra.

- Ha kell állandóan hívásban tartalak, csak, hogy halljam a hangodat. – mond mélyen a szemembe nézve. A gyomrom szó szerint görcsbe rándult és egyszerűen képtelen voltam elrejteni a mosolyomat. – Életem legborzalmasabb két hete volt, amíg nem kerestelek...

- Akkor miért csináltad?

- Mert nekem sem könnyű ez a helyzet, Ahrin. – szorította meg kissé a derekamat, amitől közelebb csúsztam hozzá. A kis dobozkát előre dobtam a kanapé másik végébe, és a nyakát átkarolva bújtam hozzá közelebb, amit egy aprócska mosollyal nyugtázott. – Nem könnyű nekem sem, hogy szerelmes vagyok a legjobb barátom, barátnőjébe! – mondta ki azt az egy mondatot, amivel a szívem hevesebben kezdett dobogni. A tenyerem izzadt, a föld pedig kétszer, háromszor is megperdült a tengelye körül, ahogy megpróbáltam feldolgozni a hallottakat.

- Te szerelmes vagy belém? – susogtam olyan halkan magam elé, hogy féltem, talán meg sem hallja.

- Igen. – tűrt óvatosan egy hajtincset a fülem mögé. – Nem így akartam. Rohadtul nem terveztem, hogy beléd fogok szeretni. Tényleg csak a barátod akartam lenni, akire támaszkodhatsz, akiben megbízhatsz. A hősöd szerettem volna lenni, aki kirángat téged a mély gödörből, amibe belecsúsztál. Hallottam a sikolyaidat, amiket senki más nem és nem akartam őket figyelmen kívül hagyni! De, ahogy egyre több időt töltöttem veled rájöttem, hogy te vagy a legcsodálatosabb lány, akit ismerek. Nem csak elképesztően szép vagy, de kedves, okos és vicces is. Ott van benned az a mélyre elrejtett személyiséged, amibe őszintén beleszerettem és odáig vagyok a tudatért, hogy rendszeresen csak nálam mutatkozik meg az őszinte éned... Igen, hibáztam, amiért nem kerestelek, de Kai a legjobb barátom és egyszerűen tudom, hogy ő is szeret téged a maga módján. Valami megoldást akartam találni, de rájöttem, hogy nem az a jó megoldás, ha elhagylak. Melletted akarok lenni, mert nélküled nem bírom...

A könnyeim folyamatosan folytak végig az arcomon, ahogy a rögtönzött vallomást hallottam. Nem bírtam feldolgozni, hogy egy fiú ennyi szépet mond nekem. Olyan szinten elszoktam a kedvességtől, a bókoktól, hogy idegenül hangzottak, ha felém érkeztek. Jó érzés volt, igen, hogy végre valaki igazán törődik velem. Szerettem volna neki mondani valamit, bármit, akármit, de a szavak elhagytak és képtelen voltam megszólalni.

A jobb kezemmel kisimítottam Jimin haját a homlokából és előre hajolva, ajkamat a homlokára tapasztottam. Hallottam, ahogy felsóhajtott, amitől elmosolyodtam, de nem húzódtam el. Előre hátra hintáztunk, ebben a pózban, amitől azt kívántam, bár soha ne érne véget ez a pillanat...