12

1.1K 82 13
                                    

Mivel nem vagyok túl kreatív helyszínválasztásban, random leparkoltam az egyik kisutcában és mondtam Ahrinnak, hogy csak úgy céltalanul sétálgassunk Szöul turista negyedében. A lánynak nem volt ellenvetése, csak mosolyogva rábólintott és követett engem. Nem tudtam nem észrevenni, hogy ma mennyivel jobb kedve volt az átlagosnál. Többet mosolygott, mint szokott és beszédesebb is volt, aminek végtelenül örültem. Persze, a legtöbbször nem mutatja mennyi lelkiproblémája van, de ma semmi jelét nem láttam, annak, hogy bántja valami.

Vettünk egy utcai árustól két tteokbokit és azokkal a kezünkben sétáltunk a városban.

- Izgulsz a közelgő vizsgák miatt? – érdeklődtem, beleharapva a palacsintámba. Ahrin eltöprengve megvonta a vállát.

- Nem, inkább várom őket. Jobb minél hamarabb letudni szerintem. – mondta ő is az édességét eszegetve. – Te izgulsz miattuk?

- Áh, Park Jimin sosem izgul. – kacsintottam rá, ő pedig ettől elnevette magát. – Egyedül a Jisong professzorasszony vizsgái okoznak nekem fejfájást, mert, amíg ilyen fasz hiányos az a nő, esélytelen jó jegyet kapni nála!

- Engem nem tanít, direkt nem vettem fel az óráját! – mosolygott szélesen Ahrin. Nekem is elfutotta egy vigyor az arcomat, ahogy néztem őt, mert, annyira más volt most, mint szokott. És ez nagyon vonzó volt számomra... Francba, Seo Ahrin, miért vagy ilyen tökéletes? – Hallottál az új tanárról? Kim Namjoonról?

- Az angol szakos, fiatal csávóról? – ráncoltam a szemöldökömet, mire Ahrin bólintott. – Mi van vele?

- Valamelyik nap a mosdóban hallottam, hogy a lányok szerint dögös, és hogy Jung Krystal már be is környékezte... - mesélte, én meg pimaszul rá vigyorogtam.

- Nem is tudtam, hogy szeretsz pletykálkodni. – jegyeztem meg. Ahrin megforgatta a szemét és játékosan megütötte a vállamat.

- Park Chaeyoung legjobb barátnője vagyok, a pletykák, akkor is eljutnak hozzám, ha nem akarom! – fintorgott aranyosan az orrával, nekem pedig egyet kellett értenem vele, hiszen Rosé volt az iskola legnagyobb pletykamániása. Ha valaki tudni akart valamiről, biztosan a szőke nyakigláb csajt kereste fel, mert ő aztán tényleg mindent tudott. – Szerinted Kai miért rühelli őt, annyira? – vonta fel a szemöldökét, és érdekes módon nem láttam volna rajta, hogy zavarná, amiről beszél. Különös lány vagy te Seo Ahrin, annyi szent.

- Kai kit nem rühell, aki a közeledben van? – horkantottam fel unottan. – Van olyan barátod, akire nem fúj?

- Lisát nem utálja. – hümmögött némi gondolkodás után. – Vagyis azt hiszem, nem utálja...

Nevetni kezdtem, annyira aranyos volt, ahogy komolyan vette a kérdésemet. Mitől lehet most ilyen jó kedve, vajon? És hogyan tudnám elérni, hogy az esetek nagyobb százalékában ilyen maradjon?

- Más vagy ma. – mondtam, ezzel kiszakítva őt a merengéséből.

- És az baj? – pislogott ártatlanul. Megráztam a fejemet, és egy kis hezitálás után kinyújtottam felé a kezemet, hogy végig simítsak az arcán, amíg egy kis hajtincset a füle mögé vezettem.

- Nem, ez jó fajta másság. – húztam vissza a testem mellé a karomat. – Tetszik, amikor ilyen vagy. Bár máskor is nagyon tetszel... - fel sem fogtam mi szaladt ki a számon, csak, akkor, amikor észrevettem, hogy Ahrin megtorpan az utcán ls nem jön utánam. Ó, Park Jimin miért nem tudod néha befogni a szádat? Jobban tennéd, ha néha kussolnál!

- M-micsoda? – nyelt egyet hangosan Ahrin, én pedig magamban szitkozódva fordultam felé. – Te azt mondtad, hogy tetszem neked?

- Mi? Én? Nem! – tagadtam, de ezt is rögtön megbántam, mert Ahrin lehajtotta a fejét és zavartan felnevetett.

- Persze, bocsi, nem is értem miért jött ez le nekem. – suttogta maga elé, kínosan tördelve az ujjait. – Hogyan is tetszhetnék már neked pont én?

Döbbenten álltam meg előtte, és nem akartam elhinni, hogy megint ilyeneket mond. Végig nyaltam az alsó ajkamon, majd hezitálás nélkül az álla alá nyúltam és megemeltem a fejét, hogy rám kelljen néznie.

- Akár tetszhetnél is nekem, Ahrin. – mondtam végig tekintetébe ragadva. Éreztem, ahogy megremeg kijelentésemre, ami belül melegséggel töltötte el a lelkemet. – De sokkal jobb pasit érdemelnél nálam. És hozzá teszem, Kainál is.

- Ezt már megbeszéltük. – sütötte le a szemét. Az ujjaimat felvezettem az arcán és benyúltam a hajába. Nem tudom honnan szedtem ennyi bátorságot, hogy így megérintsem őt, de érdekes módon nem zavarta őt. Kár, hogy, amiért ilyen közel került az arcomhoz, erősen késztetést éreztem rá, hogy megcsókoljam... - Jimin... - suttogta újból kinyitva a szemét, amitől akaratlanul is elnyílt a szám.

Annyira közel voltunk egymáshoz, hogy csak pár centi hiányzott, hogy bezárjam a távolságot közöttünk. Az ajkaim pulzáltak és ha nem lettem volna talpig úriember, meg tettem volna, amire vágytam. De miért akartam ennyire megcsókolni? Nem kéne így éreznem iránta...

-Tudom, tudom, hogy megbeszéltük. – engedtem el gyorsan a fejét és inkább hátráltam egy lépést, teljesen meggondolatlanul. Ugye ezt nem vette rossznéven? – De, nem értelek. Miért hagyod ezt? Miért nem szakítasz vele? Sosem fog megváltozni.

- Nem érdekel. – rázta meg a fejét, és kezével megigazította a pulcsiját, ami szokás szerint lecsúszott a válláról. – Nem akarom őt elveszíteni. Olyan sok embert elvesztettem már, nem bírnám ki, ha megint búcsúznom kéne valakitől, aki szerves része az életemnek. Akármilyen hihetetlen is számodra, meg mindenki számára, mi szeretjük egymást. Tudom, hogy ő ezt nem éppen a legszebben fejezi ki, de néha vannak jó pillanatai...

- Néha... - ismételtem el gúnyosan ezt az egy szót. – Sokkal jobban kellene értékelnie, hogy ilyen barátnője van, mint, amilyen te vagy!

- Milyen barátnője? – engedte ki frusztráltan a levegőt Ahrin, egy fura nevetésben. – Egy ilyen lelkisérült, szerencsétlen, elbaszott, önbizalomhiányos barátnője? Aki még csak, annyit sem ér, ebben az életben, hogy valakinek ő legyen a legfontosabb? Aki nem érdemli meg, hogy őszintén szeressék, csak félig? Valami nagy hiba lehet velem, Jimin, de ennek ellenére Kai még nem hagyott el...

- Ne mondj ilyeneket, Ahrin, kérlek. – nyúltam ki a kezei után és ösztönösen cselekedve rákulcsoltam az ujjaimat az övére. – Lelkisérült vagy, és önbizalomhiányos? Ezen segíthetünk! De ne gondold azt, hogy nem érdemled meg, hogy szeressenek és, hogy valakinek a legfontosabb legyél! Sokkal, de sokkal többet is érdemelnél ennél. A világ összes szeretete járna neked, vagy még, annál is több. És valakinek nem te vagy a legfontosabb az életében, az egy idióta! Ha én lennék a barátod, minden egyes nap éreztetném veled, hogy én vagyok a világ legnagyobb mázlistája, amiért velem vagy. Minden nap megmutatnám mindenkinek, hogy kihez tartozol, és egész életemben azon lennék, hogy bebizonyítsam mennyire értékes vagy és, hogy mennyire szeretlek.

Ahrin szótlanul pislogott rám, látványosan emésztve a hallottakat. Nem engedte el a kezemet, szinte kővé dermedve bámult rám, amíg ki nem folyt a szemén az első könnycsepp, amit követett a többi.

- Jimin... - susogta újra a nevemet, amitől megint késztetést éreztem rá, hogy megcsókoljam. Ehelyett, azonban csak közelebb húztam magamhoz és szorosan átöleltem őt. Kezecskéit bátortalanul átkulcsolta a derekamon, fejét pedig belefúrta a vállamba, miközben megállás nélkül folytak a könnyei. – Miért vagy velem ilyen rendes?

- Mert fontos vagy nekem. – suttogtam a fülébe. – Valami elképesztően fura véletlen miatt fontos lettél nekem. És nem bírom nézni, hogy ilyen boldogtalan vagy. Segíteni szeretnék neked, Ahrinie. Megengeded nekem? Megengeded, hogy segítsek neked?

Ahrin hangosan kifújta a levegőt, egyenesen bele a vállamba, amitől kirázott a jóleső hideg.

- Köszönöm, Jimin. – motyogta a pólómba. – Köszönöm. – ismételte el. Ujjaimmal a haját kezdtem cirógatni. Leírhatatlanul boldog voltam, amiért a karomban tarthattam őt és tudtam, hogy elvesztem. Bele fogok szeretni ebbe a lányba, könyörtelenül és visszavonhatatlanul. Nem fogom tudni leállítani magam. Hogy fogok én ezek után Kai szemébe nézni? És, ami fontosabb... Hogy fogok tudni tükörbe nézni?      

lehetek a hősöd | pjmWhere stories live. Discover now