lehetek a hősöd | pjm

30

 - Szokatlanul csendes vagy ma. – jegyezte meg Ahrin, ahogy visszaült mellém a kanapéra, miután végzett a mosdóban. Erőtlenül rámosolyogtam, amitől ő felvont szemöldökkel mért végig. – Baj van?

- Ugyan. – legyintettem, ahogy úgy helyezkedtem a kanapén, hogy valamennyire a mellkasomhoz tudjam húzni őt. Kinyújtottam felé a kezemet, ezzel megpróbálva jelezni neki, hogy szeretném, ha hozzám bújna, de ő csak összekulcsolta a karjait a melle alatt és úgy nézett rám. – Ne csináld már! Csak szeretném nézni a sorozatot, ahhoz meg az kell, hogy ide gyere hozzám!

- Addig nem, amíg nem mondod el, hogy mi bajod van. – jelentette ki ellentmondást nem tűrően, amitől meglepetten pislogtam rá és akaratlanul mosolyodtam el. – Most mi van? – böködte meg puhazoknis lábával az enyémet. – Mi olyan vicces?

- Rég találkoztam már a határozott, igazi éneddel! – jegyeztem meg feljebb tápászkodva a kanapén. – Tetszik. Hiányzott már. – próbáltam bókolni. Ahrin összevonta a szemöldökét és még kérdőbben nézett rám, ha az egyáltalán lehetséges.

- Azt hiszed ezzel a flörtölős dumáddal megúszod a válaszadást? – még jobban mosolyognom kellett ettől, amivel látszólag kezdtem kihozni őt a sodrából, de nem érdekelt. Élveztem, hogy most Ahrin normális énjével tudok beszélni, aki nem harapja el a mondatai végét és nem jön zavarba csak úgy. Régen, illetve, akkor, amikor még nem voltak együtt Kaijal, nem volt ennyire csendes és magába forduló. Ő volt a középiskola egyik – ha nem a – legnépszerűbb lánya, akit mindenki szeretett. Nem, csak azért mert elképesztően szép volt, egy földre szállt angyalnak tartották őt, a kedvessége és szelídsége miatt. Persze ilyen is volt, de mindemellett egészen határozott volt és akkora szája volt, hogy tényleg mindent kimondott gondolkodás nélkül.

Ez az énje pedig úgy tűnik nem tűnt el nyomtalanul, csupán szabadságra ment, mikor Kaijal összejöttek. Sosem fogom megérteni, hogy Kai, hogy nem érzi szarul magát, amiatt, hogy felfalta Ahrin személyiségét, amibe gyakorlatilag beleszeretett.

- Nincsen semmi bajom, miért hiszed azt, hogy van? – tártam szét esetlenül a karomat, amitől a lány felhorkantva hátra döntötte a fejét.

- Azt hiszed, amúgy, hogy csak te kezdesz kiismerni engem? – húzta maga alá törökülésbe a lábát. – Látom, hogy nyomaszt valami, de ha nem akarod elmondani nem, erőltetem. Csak szeretném, hogy tudd, hogy én is itt vagyok neked, ha beszélgetni akarsz valakivel. Hiszen tudod, te is itt vagy nekem, és bár tudom, hogy neked is ott van Tae vagy Baek vagy Kai, akivel beszélhetsz, de akár nekem is elmondhatod. Bár, megértem, hogy nekem nem akarod, végül is én lehet nem is tudnék neked segíteni, csak...

Ahrin még percekig folytatta a szövegelését, és a végére egyre jobban belezavarodott. Szívem szerint azonnal az ajkaira tapadtam volna, hogy fogja már be, de tudtam, hogy nem tehetem. Ezért csak megragadtam az egyik kezét, magamhoz rántottam és mivel hirtelen érte a cselekedetem elvesztette az egyensúlyát és a mellkasomra zuhant.

- Befejezted? – suttogtam az arcába, amit a két kezem közé véve magam felé fordítottam. Ahrin biccentett egyet, és látszólag valóban elfogyott minden mondanivalója. Hüvelykujjammal végig simítottam puha arcán, és kedvesen rámosolyogtam. – Ha eljön az ideje, elmondom mi bánt, oké? Addig nem szeretnék róla beszélni, amíg nincs aktualitása. Szóval hanyagoljunk, kérlek, és inkább élvezzük egymás társaságát.

- Jó. – sóhajtotta lágyan, amitől megkönnyebbülve húztam őt le magamhoz, hogy meg tudjam ölelni. Ahrin az arcát beletemette mellkasomba, én pedig karomat a dereka köré vezettem és nagyon nehezemre esett nem felnyögni a lány kiengedett levegőitől, amik majdnem a nyakamra érkeztek. Éreztem, hogy a szívem ki akar mászni a helyéről, de nem tudtam eldönteni, hogy a boldogságtól vagy a gondolattól, hogy már megint titkolóznom kell előtte.

Igen, nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy Hani ma gyakorlatilag megfenyegetett és a tudomásomra hozta, hogy birtokukban van egy felvétel, ami Ahrin teljes lelkivilágát képes felborítani. Most, hogy kezdtem látni, ismét kezd jól lenni, nem akartam, hogy ezt elvegyék tőle. Annyira akartam, hogy befejezze az önsanyargatást, hogy emiatt bármire hajlandó lettem volna.

Ahrin úgy helyezkedett, hogy továbbra is a mellkasomra tudjon dőlni, de most nem előre, hanem a hátával, mert közben elindította a sorozat utolsó előtti részét. A hasa előtt összekulcsoltam az ujjaimat, közben pedig lágyan ide-oda ringatóztam vele, ami teljesen ösztönösen jött.

- Mit csinálsz, Chim? – tette kezeit az enyémekre, amitől elöntött a végtelen öröm.

- Chim? – kérdeztem vissza, szinte a hajába sóhajtva szavaimat. – Honnan jött ez?

- Nem tudom, de aranyos. Bár lehet a fejemben jobban hangzott... - próbált volna elhúzódni tőlem, de én visszarántottam, amitől meglepetten fordította felém a fejét.

- Tetszik. – kacsintottam rá, Ahrin arcán pedig aprócska piros foltok jelentek meg. Imádom, hogy hatással vannak rá a szavaim és érintéseim. De közben rémesen mérges is vagyok magamra, ezek miatt. Tudom, hogy nem kellene, ennyire élveznem ezeket, mert akárhogyan is, Ahrin még mindig a legjobb barátom barátnője volt. És sajnos tudtam dolgokat a kapcsolatukról, amik miatt tudtam, hogy abba kellene ezt az egészet hagynom, mielőtt elfajulnak a dolgok.

Azonban nem tudtam megfékezni magamat, amikor a lány a közelemben volt. Megőrjített az illata, az érintése, vagy csak szimplán az, ahogyan levegőt vett. Minden porcikáját imádtam és önző módon meg akartam szerezni. Seo Ahrin a legcsodálatosabb emberi lény ezen a földön, és még ha nem is akarom, akkor is egyre jobban beleszeretek. Miért kell neki pont Kai barátnőjének lenni?

Én tényleg csak a barátja akartam lenni, aki megmutatja neki, hogy máshogy is lehet, nem kell ennyire befordulnia. De közben rájöttem, hogy Ahrin igenis beteg. Vannak jobb és vannak rosszabb napjai, amiket nem lehet irányítani. Néha jobban belesüpped a szomorúságba, mint kellene, és ezt ő maga már észre sem veszi, annyira lemondott magáról. Én azonban nem mondtam le róla. És ha tudom is, hogy nem tudom őt százszázalékig boldoggá tenni, elérem, hogy a szomorú pillanataira ne emlékezzen, és csak ritkán jöjjenek elő.

Ehhez pedig bele kell mennem Hani és Krystal undorító játékába, hogy ne szerezzen tudmást Kairól és Jisong tanárnőről, valamint a felvételről, amin, azok ketten dugnak.

- Akkor mostantól így foglak szólítani. – mosolyodott el Ahrin és úgy helyezkedett, hogy karjait a nyakamba tudja akasztani. – Chim.

Az arcra vészesen közel volt az enyémhez és valamiért azt éreztem, hogy most megcsókolhatnám őt, anélkül, hogy bármit is mondanánk. Vágyakozva bámult a szemeimbe, majd ajkait nyelvével benedvesítve lepillantott az én párnáimra, amitől éreztem, hogy vérem egy bizonyos pont felé kezd rögvest száguldani. Szorosabban fontam a dereka köré a kezemet, ezzel szinte magamhoz préselve, amit a lány látszólag a legkevésbé sem bánt.

- Ahrin... - sóhajtottam a nevét, mire ő lehunyva a szemét közelebb hajolt hozzám. Még láttam, ahogy nyitja a száját, hogy mondjon valamit, amit igenis hallani akartam, ahhoz, hogy megtegyem, amire most mind a ketten vágytunk. És tudtam, hogy ki is mondta volna, ha abban a percben nem kezd el zörögni a kulcs zárban, ezzel adva tudtunkra, hogy valaki bejött a lakásba...