5

1.3K 101 14
                                    

- Szóval ez a te szobád? - nézett körbe Ahrin beljebb sétálva a helyiségbe, míg én gondosan becsuktam az ajtót magam mögött. Nem válaszoltam neki, csupán neki támaszkodtam a falnak és mosolyogva néztem, ahogy körbe néz és bár még mindig a felsőjének az ujját húzogatta minél előrébb a kézfején, láttam rajta, hogy kezd kicsit engedni a zavartságából. - Azt hittem csak Tae és Baekhyun laknak itt. - fordult felém hatalmasra tágult szemekkel, amitől nem tudtam nem mosolyogni.

- Én is fizetem a ház költségeit, és szépen lassan költözök átfele ide a szüleim tudta nélkül. - vontam meg a vállamat és különös módon nem éreztem úgy, hogy ezt nem kellene elmondanom neki.

- Miért nem tudhatnak róla a szüleid? Nem engednék? - billentette félre a fejét kérdőn fürkészve az arcomon, ettől pedig irtózatosan aranyossá vált a szememben. Na, nem mintha eddig nem gondoltam volna róla ezt...

- Hiába tudom, hogy anyám szívesen megszabadulna tőlem, nem menne bele, hogy a diplomaosztóm előtt elköltözzek otthonról. - vakartam meg a tarkómat, majd lehuppantam az ágyamra és megütögetve az ágyneműt jeleztem a lánynak, hogy ő is foglaljon helyet. Ahrin nem ellenkezett, felmászott a matracra és törökülésbe húzva magát figyelt rám. - Tudod, amikor megszülettem kötött az anyám egy megállapodást a nagyszüleimmel, hogy, addig nem kapja meg az örökségét a családicégből, amíg fel nem nevel. Ő tudni szerette volna, hogy körülbelül meddig kell engem „eltartania", amíg el nem utalják neki azt a szép kis összeget a számlájára, mire a nagyszüleim a diplomaosztómat mondták neki végső határként.

- Ha elköltöznél, nem kapná meg a pénzét? - pislogott szaporán Ahrin megpróbálva feldolgozni az információt.

- Nem tudom. - vontam meg a vállamat. - Lehet meg kapná, de az még három év. Fogalmam sincs, nem szoktam ilyet kérdezni.

- Akkor miért nem költözöl ide? - tárta szét a karját Ahrin. - Nem úgy tűnik, mintha bánnád, hogyha el kéne jönnöd otthonról.

- Mert, ha eljönnék, szinte biztos vagyok benne, hogy apám beadná a válópert. - húztam el a számat kínosan. Ahrin meglepetten vett egy kisebb levegőt. - Tudom, hogy csak miattam viseli el anyát, és azt is, hogyha elköltözök otthonról, nem lesz, ami odakötné őt. És, ha beadja a papírokat...

- Anyukád nem kapna egy wont sem a vagyonából. - fejezte be helyettem Ahrin a mondatot, ezzel viszont engem meglepve. - Az én szüleim is elváltak, és apám volt olyan kedves, hogy ne hagyjon anyára egy árva wont sem, szóval sejtem, hogy ezt szeretted volna mondani.

- Valami ilyesmit, igen. - bólintottam mosolyogva, habár ledöbbentett a dolog, hogy Ahrin szülei nincsenek együtt. Ilyenkor döbbenek rá, hogy mennyire keveset is tudok róla, és ez nagyon nem tetszik nekem. - Mikor váltak el a szüleid? Ha nem túltolakodó a kérdésem...

- Tíz éves voltam. - motyogta Ahrin beharapva az alsó ajkát, én pedig meg is bántam, hogy rákérdeztem. De hülye vagy Park Jimin. - Akkor azt mondta nekem anya, hogy csak egy időre elmegy apa, hogy átgondolja a dolgokat. Egy pár hónappal később hallottam meg az egyik telefonbeszélgetésüket. Apának szeretője volt, már évek óta, mint kiderült. Anya pedig tudott róla, de nem érdekelte. Mellette maradt, egyrészt miattam, másrészt pedig mert nem akarta elhagyni apát. Tudod ennek ellenére is szerette, csak hát... - kezdte el megint húzogatni a pulcsiját, majd valami nevetésszerű hangot hallatott. - Vicces nem? Hogy megörököljük az elődeink sorsát...

Lehajtotta a fejét, és bár mosolygott, egyáltalán nem volt őszinte. Ki akartam nyújtani a kezemet és megfogni az övét, de nem mertem. Még mindig élt bennem, amikor összerezzent az érintésemtől, ezért nem kockáztattam.

lehetek a hősöd | pjmWhere stories live. Discover now