33

869 69 34
                                    

Ahrin

Csütörtök reggel önmagamtól határoztam úgy, hogy ideje feladni a betegeskedést. Egyrészt kezdtem unni, hogy napközben egyedül ülök otthon a gondolataim között. Másrészt nem akartam nagyon lemaradni a tananyaggal, így már reggel nyolckor ott ültem a három órás társadalomismeret előadáson. A professzorasszony meglátva engem, azonnal megkérdezte jobban vagyok-e, sőt felajánlotta, hogy küld néhány segédanyagot, hogy behozzam a lemaradásomat, amit hálásan megköszöntem és elfogadtam.

Ez az előadás volt a kedvencem az összes közül, így szinte sose vettem észre, hogy már el is repült az a három óra. A nyakamat ropogtatva indultam el a szekrényem irányába, hogy bepakoljak néhány füzetet, amit reggel nem tudtam, és kivegyek, a hatalmas töri enciklopédiámat, amit múlthéten bent felejtettem. Már éppen be akartam volna hajtani a fémszekrényajtót, amikor valaki megelőzött vele, ezzel szerencsésen rám hozva a frászt.

- Szia, kispillangó! Visszatértél? – mosolygott rám egy nálam másfélfejjel magasabb, barna hajú lány, akinek csoda, hogy a jelenlététől nem rázott ki a hideg.

- Szia, Krystal! – köszöntem illedelmesen, de sajnos, annyi bátorság nem szorult belém, hogy a lány szemébe nézzek. Nem akartam megkérdezni, hogy mit keres itt, nem akartam volna vele beszélgetni. Sőt, igazából a nélkül szerettem volna elindulni a következő előadásomra, hogy ennél több kommunikáció történjen köztünk. De a lábam földbe gyökerezett, valamint a másik személy sem akart elengedni.

- Most mondhatnám, hogy hiányoztál, amíg nem voltál itt, de az hazugság lenne! – dőlt neki háttal a szekrénynek, fél lábát felhúzva és azon támaszkodva, így mutatva mennyire hanyag és laza, de közben tekintélyt parancsoló. – Jobban szeretem, ha nem vagy itt. Olyankor a pasid gátlástalanabbul nyögi a nevemet, mint általában! – tanulmányozta tökéletesre manikűrözött körmeit, bennem pedig megakadt az ütő egy pillanatra. Mire is számíthattam volna? Gondolhattam volna, hogy erre megy ki a játék és igazából csak belém akar tiporni.

Jung Krystal volt az egyetlen ember ezen a földön, aki undorító módon időről-időre közölte velem, hogy igenis le szokott feküdni a barátommal. Sőt, volt, hogy részletezte is, ami után bezárkóztam a mosdóba sírni, és ha Rosé nem talál meg lehet még most is ott ülnék. Elmerenghetnénk rajta, hogy vajon Krystalnak, ebben mi a jó, de felesleges. Velejéig romlott és gonosz nőszemély, aki élvezi, ha másnak fájdalmat okozhat.

Lehajtottam a fejemet, de továbbra sem mondtam semmit, mert reménykedtem benne, hogy ha elég ideig hallgatok, Krystal megunja és elmegy magától.

- Ya, Ahrin miért nem mondasz valamit! – szólt rám erélyesen, majd a hatás kedvéért az állam alá nyúlt és kényszerített rá, hogy a szemébe nézzek. – Tudod milyen idegesítő ez a szende ribanc szerep nálad? Itt játszod a kis megszeppent lányt, és meglehet, hogy pont ezért nem kíván téged eléggé a pasid! Ezért, amiért ilyen prűd picsa vagy, ezért keféli meg inkább az egész egyetemet Kai, csakhogy téged ne kellejen? Mit picsogsz? Fáj az igazság? – meredt gúnyosan rám, ahogy nekem akaratlanul is előbújt egy könnycsepp a szememből. – Szánalmas vagy, Seo Ahrin! Egy idegesítő báb! Nem értem Heyeon miért akar, annyira a bugyidba jutni! Semmi érdekes nincs benned, azon az undorító babapofidon kívül!

A könnyeim megállás nélkül szánkáztak végig az arcomon. A fejemet ellepték Krystal szavai és akaratlanul martak bele a sebembe, elérve, hogy a tapaszok, amiket Jimin az elmúlt napokban ráhelyezett, átvérezzenek.

- Hagy őt békén! – érkezett egy márkáns férfihang a hátam mögül, de ettől most csak még jobban sírni kezdtem. – Tűnj el a közeléből, Krysral! Hányszor mondtam már neked, hogy szállj le róla?

- Azt hiszed, érdekel, hogyha bármit is kérsz tőlem? – kacagott gúnyosan Krystal lelökve a fejemet a kezéből így elvesztettem az egyensúlyomat és majdnem összeestem, de szerencsére a mögöttem álló fiú, azonnal elkapott és magához húzott.

- Takarodj innen, és ne kerülj még egyszer Ahrin közelébe, mert esküszöm, megbánod! – szánkázta Kai egyre, miközben a hajamat simogatva próbált lenyugtatni. A pólóját szorongatva éreztem, ahogy a zokogás rázza a testemet, de nem foglalkoztam vele különösebben.

- Tegnap még nem volt ekkora szád, Kim Jongin! – érkezett Krystal visszavágása, ezzel elérve, hogy még inkább sírni kezdjek.

- Te vagy a legnagyobb hiba, amit elkövettem ebben az életben! – fújtatott Kai mérgesen. – Menj már el az istenért! Nem akarlak látni!

- Hát persze. – heherészett Krytsal. – A számomat azért ne felejtsd el!

Kai válaszra sem méltatva a lányt elkapta róla a fejét és szorosabban fonta körém a karját, ami valahogy nem adott nekem most megnyugvást. Ha elég erős lettem volna, ha Krystal nem tesz tönkre mindent belemondhattam volna a fiú szemébe, hogy ez az egész az ő hibája! Miatta sírok már megint! Miatta vagyok állandóan szomorú! Miatta nem tartom magam semminek! Ő teszi tönkre az életemet, amiért ilyen betegesen ragaszkodom hozzá!

De nem mondtam semmit, a szavaim elhagytak, ahogy az gondolatok is, abban a pillanatban, ahogy megszülettek a fejemben. Csak Kai mellkasának nyomtam a homlokomat és erősen lélegeztem be az illatát, amitől éreztem, hogy kezd megszűnni a szorító érzés belül, magamban. A levegővételeim is rendeződtek és perceken belül azon kaptam magam, hogy a könnyeim is elapadtak, ahogy belemerültem a kellemes érzésbe, amit Kai ujjai a hajamon csináltak.

- Sajnálom. – mondta Kai, de nem nézett közben a szemembe, csupán a levegőbe súgta a szavakat, fejemet ott tartva a felsőtesténél, hogy ne kelljen szembenéznie az igazsággal.

Mit sajnálsz? – akartam volna kérdezni, ha nem lettem volna ilyen gyenge. – Hogy megdugtad az iskola legnagyobb lotyóját? Hogy kiderült? Hogy nem ő volt az egyetlen? Hogy állandóan megcsalsz? Hogy nem vagy elég bátor ezt elmondani nekem és állandóan mástól kell megtudnom? Hogy Krystal fájdalmat okozott nekem? A te hibádból? Mit sajnálsz, Kai?

De ismét nem mondtam semmit. Ahogyan sosem, és a miatt csak még jobban utáltam magam, már, ha az egyáltalán lehetséges.

- Tudom. – mondtam végül én, amit szoktam. – Tudom. – ismételtem el, hogy magamat is meggyőzzem a hazugságomról, ne csak a barátomat.

- Szükségem van rád, Ahrin! – tolt el most magától, hogy rám nézzen. – Nem élném túl nélküled...

A szemeibe nézve tudtam, hogy igazat mond. Annyira meggyötörten bámult rám, hogy pontosan tudtam, hogy mi baja van, anélkül, hogy bármit is kellett volna mondani. Az oka, amiért ennyire kötődött hozzám, most újra a városba jött és feltépte Kai sebeit, ahogyan Krystal tette azt velem, percekkel ezelőtt.

- Nem megyek sehova. – simítottam végig Kai karján a kezemet, ahogyan megígértem neki azt, amit már számtalanszor megtettem.

Beteges és félelmetes kapcsolat volt a miénk. Mindenki szerint mérgező volt, ami köztünk van, és mihamarabb véget kellene vetni neki. De a legtöbben nem tudják, mi folyik a színfalak mögött. A legtöbben nem tudják, milyen valódi okok kötnek minket össze, amik miatt még nem hagyhatjuk el a másikat...

Akármennyire is csal össze-vissza engem Kai, akármennyire is kezdek beleszeretni Jiminben, mi ketten nem szakíthatunk.      

lehetek a hősöd | pjmWhere stories live. Discover now