lehetek a hősöd | pjm

60

Ahrin

Habár odakint tombolt a nyári hőség, én egy hatalmas pldébe burkolózva, üveges tekintettel bámultam a tesómat, aki hozzám hasonló arckifejezéssel nézett vissza rám.

- Azt a kurva élet. – adott felettébb értelmes választ a történetemre, amit körülbelül fél órája meséltem neki megállás nélkül.

Mivel Rosé továbbra is el van foglalva a kapcsolatával, így nem vette fel nekem a telefont, holott első sorban neki szerettem volna kiönteni a szívemet, arról, hogy tegnap a volt barátom szerelmet vallott nekem, én pedig teljesen összezavarodtam. Azonban mindenféleképpen beszélni szerettem volna valakivel erről, így a tesóm legnagyobb mázlijára pont őt kaptam el és ültettem a nappaliba. Természetesen nem volt ellenére a dolog, mivel nagyon dolgoztunk rajta, hogy olyan kapcsolatunk legyen, mint az elválásunk előtt, így gyakorlatilag kislányos lelkesedéssel hallgatta, ahogy hadonászva, egyik témából a másikba ugrálva kifejtsem neki a káoszos szerelmi életemet.

- Én is ezt gondolom. – sóhajtottam, reagálva az ő reakciójára, mire Kook felnevetett.

- És most? Beszélsz Jiminnel? – kérdezte hátra dőlve a fotelben.

- Kéne, igaz? – haraptam az alsó ajkamba, és ha lehet még jobban magam köré fontam a takarómat. – De igazából hivatalosan nem jöttünk össze. Nem volt rendes randink se, nem kérdezte meg azt se, hogy akarnék-e a barátnője lenni vagy bármi.

- Miért azt még meg kell ilyenkor kérdezni? – ráncolta össze ikertestvérem a szemöldökét furán, én meg eme kijelentésére nemes egyszerűséggel hozzá vágtam egy párnát, ami éppen a kezem ügyébe keveredett. – Most komolyan, Ririn! Mióta nincs Kai, sülve-főve együtt vagytok. Folyton smároltok, mindent is megbeszéltek és totálisan odáig vagytok a másikért. Szükséges szóban is hivatalossá tenni a dolgokat?

- Igen! – vágtam rá kapásból. – A kommunikáció a legfontosabb kulcs a kapcsolatok működésének, ha ez már az elején elbukik, nincs értelme belemenni a többibe.

Jungkook megforgatta a szemét, majd felemelte az ujját és kihalászta rezgő, céges mobilját a farzsebéből. Néhány percig beszélt a készülékbe, majd kissé idegesen kinyomta és rám nézett.

- Ezer bocsánat, húgi, de be kell mennem az őrsre. Behoztak néhány lányt, akik valami fiúcsapat háza előtt vandálkodtak, mert kiderült, hogy az egyik tagnak barátnője van vagy mi. – magyarázta, én pedig halkan felnevettem. – Mi olyan vicces?

- Gimiben volt két ilyen lány osztálytársam, akik ugyanezt csinálták. Többször vitték be őket a rendőrségre szerintem, mint, ahányszor orvosi kivizsgáláson voltak. – legyintettem, Kook pedig fintorogva megrázta a fejét. – Mikor jössz haza?

- Remélhetőleg nem sokára, egy-két óra. Megleszel? – kérdezte, és már el is indult a szobája felé.

- Persze, anya úgyis nem sokára haza jön, addig el leszek. – bólogattam, bár inkább magamnak, mint neki, ugyanis már nem láthatta a mozdulatsoromat.

Május utolsó hete kezdődött el, ami egyrészt azt jelentette, hogy lassan közeledik a nyári szünet, de, ami ennél is fontosabb, ezen a héten, szombaton lesz a táncverseny. Pontosan emiatt kért meg minket Hoseok, hogyha nem okoz problémát, szeretne az előtte való napokban minden este próbát tartani, így minden páros igyekezett megoldani a helyzetet.

Mivel az egyetemen már nem voltak óráim, csak a vizsgákra tanultam, Yuna beírt végig a cukrászdába, délelőttös műszakba, ahogyan Rosét is, így hétfőn hajnalban együtt nyitottuk az üzletet.