51

907 76 22
                                    

Ahrin

- Jungkook! – ismételtem meg az ajtóban álló fiú nevét. Jimin egy mozdulattal húzta ki ujjait az enyémek közül és értetlenül bámulta a küszöbön állót.

- Igen, most már tudjuk a nevemet. – forgatta meg a szemét unottan, majd zavartalanul keresztbe fonta maga előtt a kezét és kérdőn nézett rám. – Nem gondolod, hogy kicsit későn értél haza?

- Ki vagy te? Az anyám? – pislogtam rá döbbenten és nem értettem miért Jimin előtt kezdi el játszani a nagyfiút. – Meg nem látod, hogy... - böktem az állammal a mellettem állóra, aki ide-oda kapkodta köztünk a fejét. Látszott rajta, hogy fogalma sincs és egyre zavarodottabbá válik a képe.

- Ó, ne haragudj én... - mutatkozott volna be Jungkook, de Jimin hátrált egy lépést és megingatta a fejét.

- Lehet jobb, ha én most elmegyek. – túrt a hajába idegesen és az ajkát megnyalva pillantott rám. – Tudhattam volna, hogy a tegnapi este meg a mai délelőtt túl szép, hogy igaz legyen...

- Jimin... - szóltam utána. Ő csak leintett, jelezve, hogy nem szeretné, ha beszélnék. – Félreérted. Ő nem...

- Megyek, Ahrin. Sziasztok, azt hiszem. – köhintett és olyan viharosan távozott a gangról, hogy mire utána kaphattam volna már szerintem a kocsijába is szállt.

A karomat széttárva néztem az üres helyet, ahol néhány másodperce még Jimin állt és egyszerűen nem értettem mi ütött belé. Ugye nem hiszi, hogy Jungkook valami pasi, akivel hetyegni szoktam? Fúj!

- Ebbe meg mi ütött? – érkezett a mögöttem álló hangja. – Még csak be sem mutatkozhattam neki.

- Komolyan nem tudom, hogy mi van. – vakartam meg a csuklómat, majd megrázva a fejemet a könyökömmel beljebb toltam Jungkookot a lakásba és bezártam magunk mögött az ajtót. – Amúgy legközelebb kérlek, vegyél fel egy pólót, ha ajtót nyitsz, mert ez így nem oké.

- Miért? Nem tetszik, amit látsz? – húzogatta a szemöldökét, amitől elfintorodtam.

- Fúj. – mondtam ki a lehető legőszintébben. – A húgod vagyok, remélem, ez tudod, hogy nem változott.

- Hogyne tudnám, te bolond. – húzott magához a karomnál fogva és játékosan összeborzolta a hajamat. – Amúgy – tolt el magától szinte egyből és levágta magát a kanapéra, majd felpakolta a lábát a dohányzóasztalra. Mivel nem volt jobb ötletem én a fotelbe ültem felhúzott lábakkal és úgy néztem rá. – Ő melyik volt? A pasid vagy, akiről szeretnéd, hogy a pasid legyen?

- Az utóbbi. – vallottam be egy sóhaj kíséretében. Jungkook a szemöldökét kezdte húzogatni, így kénytelen voltam kinyújtani a lábamat és megrúgni az övét. – Ne már! Tök jól alakult köztünk minden, erre megjelensz te a félmeztelen felsőtesteddel és most tuti azt hiszi valami lotyó vagyok!

- Fáj, hogy a barátnőiden és Taehyungon kívül senki nem tud a létezésemről. – kapott a mellkasához és fájdalmat színlelt. – Olyan, mintha el akartál volna felejteni egy életre.

Az ajkamba harapva elkaptam róla a tekintetemet, mert nem szerettem volna bevallani, hogy valójában ez volt a célom...

Jeon Jungkook nem a bátyám és nem is az öcsém, hiszen ikrek vagyunk. Ugyan szereti, ha a húgának hívom magam – mindig is szerette, mert így erős báty szerepében tűnhet fel – csupán kettő perc, tíz másodperccel idősebb nálam. És, hogy miért nem tudnak az újabb barátaim, köztük Kai és Jimin sem, arról, hogy van egy testvérem?

Nos, már korábban említettem, hogy a szüleim válása a világ egyik leggusztustalanabb és legszemetebb eseménye volt. Apa nemcsak az összes pénzt és házat elvette anyától, kijelentette, hogy „igényt tart" az egyik ikerre is, szóval válasszon egyet anya, aki velem marad és egyet, akit elvisz. Természetesen anya sírva könyörgött neki, hogy ne tegye ezt, nem választhat szét bennünket Jungkookal, mivel egyrészt testvérek vagyunk, másrészt a világon a legjobb barátok is voltunk. Végtelenül ragaszkodtunk egymáshoz és, ahogy a nappali kanapéján ülve eljutott a tudatomig, hogy megtörténhet velem az, amiről álmodni sem mertem volna, összetörte a szívemet.

lehetek a hősöd | pjmWhere stories live. Discover now