lehetek a hősöd | pjm

42

Ahrin

- Köszönjük, hogy a vendégeink voltak. Kérjem, jöjjenek vissza hozzánk máskor is. – mosolyogtam aranyosan egy fiatal anyukára és a kisfiára, aki már az édesanyja kezében megkezdte a kis roletti csócsálást. Az anyuka intett egyet kedvesen, majd miután elhagyták a pultomat, egy megkönnyebbült sóhajjal görnyedtem kissé össze.

Természetesen mivel Yuna ma dolgozott, esélyünk sem volt egy kis nyugalomra, ugyanis a fiatal fiúk szinte megrohamoztak ma bennünket. Ráadásul szombat délelőtt van, az emberek pedig gondolom, ilyenkor szeretnek a legjobban kimozdulni az egész hetes munka után. Nekem meg ilyenkor kezdődik általában a műszakom.

Kiropogtattam a nyakamat és mivel láttam, hogy a többi kolleganőm is elúszott a csomagolással és kiszolgálással, a mosogatógéphez léptem, hogy bepakoljam a maradék edényeket, amik felhalmozódtak. Miközben elöblítettem a csokitól maszatos tányérokat, és kiürült gyümölcsleves poharakat, kissé elmerengtem magamban. Szinte egész héten beszéltünk Jiminnel, volt, hogy át is jött hozzánk, amitől be kell, valljam szárnyalt a lelkem. Oké, elég szarul is éreztem magam, amiatt, hogy kezdtem tényleg beleszeretni, de az utóbbi vallomása óta nem bírtam megállítani az érzéseimet. A szívem állandóan dörömbölt, ha a közelemben volt és csalódott voltam, amikor nem tőle kaptam értesítést. Kezdek megőrülni, komolyan mondom...

Mind ezek mellett kezdtem aggódni Kai miatt is, aki tegnap reggel feltűnően ragaszkodott hozzám az egyetemen. Elkísért minden órámra, vitte helyettem a könyveimet és mondta, hogy vigyázzak magamra. Annyira rám hozta ezzel a frászt, hogy este fel is hívtam, de nem vette fel a telefont, felteszem a kanbuli miatt, amit Taehyung és Jimin is megemlítettek nekem a héten.

- Ahrinie unnie! – szólított meg Yuna, amire felkaptam a fejemet és visszadobtam a mosogatóba a vizes szivacsot, amivel éppen egy poharat törölgettem.

- Mondd. – biccentettem felé, várva az utasítására.

- Jött egy lány, a sarokban ült le. Jirae hátra szaladt a szállítókhoz, beszedni egy adag friss marcipán bevonatot, úgyhogy ő nem tud kimenni. Megtennéd, hogy felveszed a rendelését és ki is viszed neki? – hadarta egy szuszra, miközben a kezével folyamatosan pakolta egy papírtálcára a sütiket.

- Persze. – bólintottam mosolyogva. Beletöröltem a szoknyámba a nedves kezeimet, majd felkaptam a pultról egy kis noteszt és tollat, hogy teljesítsem Yuna kérését. Valószínűleg másoknak fura lehet, ha fiatalabb a felettese, de engem sosem zavart, hogy Yuna a kisfőnök nálunk és, ha a szülei nincsenek bent, ő utasítgat minket. És ez nem csak, azért volt, így mert barátnők vagyunk, hanem mert Shin Yuna volt az egyik legalázatosabb ember, akit ismertem.

A Yuna által említett lány valóban a hátsó asztalok egyikénél ült egyedül, és érkezésemre erősen szuggerálva kezdett el bámulni. Ismerős arca volt, de úgy éreztem, hogyha fejbe lőnének, se jutna eszembe, hogy mégis honnan jött ez a gondolat...

- Szia. Mit adhatok? – mosolyogtam rá, majd kattintottam egyet a tollammal, hogy mihamarabb felírhassam a rendelését. A barna hajú lány továbbra sem szólalt meg, csak kitágult szemekkel nézett rám, amitől összeszaladtak a szemöldökeim. – Igen? – kérdeztem rá mit bámul és úgy próbáltam hajolni, hogy a látószögébe kerüljek.

- A múltkori cappucino nagyon ízlett, szóval jó lesz most is az. – a lány erőltetetten elvicsorodott, miközben leadta a rendelését. Hümmögve a papírtömbömre néztem, amikor is bevillant, hogy a múltkor egy lány megkérdezte a nevemet, majd Yuna állítása szerint fiúk rángatták ki a cukrászdából, amíg én a raktárban voltam. Ó, szóval ezért lehetett ismerős nekem! Mondjuk nem csoda, hogy nem jegyeztem meg, annyira ki ő, hiszen, akkor éppen a legmélyebb lelkibánataimban voltam elmerülve...