lehetek a hősöd | pjm

17

Jimin

- Biztos ezt akarod, Jimin?

- Igen.

- Fura vagy te nekem. Mióta érdekel, téged ennyire Ahrin?

- Csak mondd neki, amit megbeszéltünk!

Rémesen idegesen voltam, ahogy a planetárium állandó külső kiállítását böngésztük. Ahrin meglepően jó hangulatban volt, aminek kifejezetten örültem. Azt kívántam bár én is ilyen nyugodt és önfeledt lehetnék most vele. De annyira rettegtem, attól, amire rá várt, hogy nem tudtam elengedni magam. Így kedvesen mosolyogtam rá és megpróbáltam a lehető legfeltűnésmentesebben kiélvezni, hogy vele vagyok.

- Jól vagy, Jimin? Gondterheltnek tűnsz... - billentette félre a fejét Ahrin, miközben leültünk a planetárium vetítő terme előtt, hogy várjuk, amíg beengednek minket.

- Pedig nem vagyok az. – villantottam meg a mosolyomat, amitől ő is mosolyogni kezdett. Ma is olyan gyönyörű volt, ezt nem hiszem el... Hosszú haját kiengedve engedte a melle alá omlani, szokásos hosszú pulcsija alá pedig egy aranyos kiskutyákkal díszített fehér pólót vett, amitől ő maga is nagyon cukinak tűnt. Valahogy más volt a szeme, mint szokott ettől pedig akaratlanul is görcsbe rándult a gyomrom, ahogy elnéztem őt. Jaj, Seo Ahrin miért vagy ennyire lenyűgöző?

- Biztos? Csak mert nem beszélsz, annyit, mint szoktál. – bökte meg könyökével az oldalamat. Kissé megugrottam az érintésére és nevetve visszaböktem őt. – Valamiről tudnom kéne?

- Van egy kis család perpartvar otthon. – sóhajtottam és az igazat meg vallva nem is hazudtam nagyot, mert az mindig van.

- Akarsz róla beszélni? – meresztette rám csodás mélybarna szemeit, nekem pedig hirtelen kedvem támadt végig simítani puha bőrén, olyan szép volt.

- Ha szeretnéd tudni...

- Szeretném! – erősködött izgatottan és valóban más volt, mint szokott. De ez kifejezetten tetszett nekem. Bár mindig ilyen lenne... - Te is mindig meghallgatsz engem. Szeretnélek én is meghallgatni, az úgy igazságos. Vagy nem ezt csinálják a barátok?

- De, ezt csinálják. – értettem egyet, de nem tudom miért csavarodott a szívem egyet, amiért a barátjának hívott engem. – Apa bátyjának van egy tőlem három évvel idősebb fia, Chanyeol. Ő az unokatestvérem, ugye. – kezdtem bele a sztoriba, amit tegnap hallottam otthon. – Chanyeol úgy két éve kiköltözött San Franciscoba, mert megismerkedett egy Wendy nevű lánnyal, és úgy volt, hogy összeházasodnak és a családunk ottani cégét fogja vezetni. Nos, mint kiderült volt valami a háttérben az eljegyzésükkel kapcsolatban, és most lefújták az esküvőt. Emiatt pedig botrány van a családban.

- De miért? Mi történt? – pislogott nagyokat, értetlenül Ahrin.

- Nem tudom, amíg Chanyeol nem jön haza én is csak sötétben tapogatózom. – haraptam az alsó ajkamba, és valóban frusztrál, hogy szeretett unokatestvérem ilyen helyzetben van. Igazán szerettem volna tudni, hogy miért mondták le az esküvőt, hiszen, amikor utoljára láttam őket karácsonykor együtt minden rendben volt köztük. Valamint Wendy egy rettenetesen cuki csaj volt, akit az egész család imádott, szóval tippem sincs mi romolhatott el alig három hónap alatt. – De a családot ez csupán azért zavarja, mert, állítják, hogy, addig nem kerülhet „új trónörök a székbe", amíg meg nem állapodik...

- Komolyan? – döbbent le teljesen Ahrin és még a szájét is eltátotta a csodálkozástól.

- Igen. A nagyszüleim szerint csak és kizárólag olyan férfi üljön a vezérigazgatói székben, akinek felesége van, hogy később fiai születhessenek. – sóhajtottam és be kell, valljam kissé gondterheltté tett ez a gondolat. – És mivel apa bátyjáé a tengerentúli részleg, mindenképpen Chanyeolnak kell ott vezérigazgatónak lennie, hiszen a koreai részleg rám vár...

- Neked is ezért kell, akkor majd megnősülnöd? – nevetett édesen Ahrin, amitől szinte mindig el is felejtem egy időre, hogyha rossz a kedvem. – Ez röhejes. Sose akarnák csak ezért családot alapítani...

- Én is így gondolom. – bólintottam határozottan, ezzel elérve, hogy a lány zavarában lehajtsa a fejét. – Apa még el is fogadná, hogy nem akarok csak azért feleségül venni valakit, hogy megkapjam a céget, anyám igazából leszarja mit csinálok, de az apa felőli nagyszüleim... Na, ők nagyon nem szarnak ilyen dolgokra. Idén leszek huszonegy éves, és már nyaggatnak, azzal, hogy mikor lesz már egyáltalán normális kapcsolatom...

Lehajtottam a fejemet és az ölembe ejtett ujjaimat kezdtem bámulni, amikor megéreztem Ahrin apró kezeit a hátamon végig simítani. Nem mertem rá pillantani, csak élvezni akartam, hogy önszántából hozzám ért. Figyelmen kívül szerettem volna hagyni, hogy a gyomromban pillangók ezrei kezdenek repkedni, de ne tudtam. Ahrin egyetlen érintésével képes volt a figyelmemet elterelni, arra, hogy vészesen közeledek a szerelme felé. Fenébe is! Nem szerethetek bele, ebbe a törékeny angyalkába. Neki biztos pont kell az életébe, nem egy ilyen semmilyen ember, mint én. A családi hátterem mindennel együtt egy kész vicc, ráadásul legnagyobb bánatomra én is a farkam után megyek, amire sosem voltam és nem is leszek büszke. Ahrinnak nem erre van szüksége. El kell ezeket a szerelemmel kapcsolatos dolgokat felejtenem, és tényleg barátilag közeledni felé, még ha belehalok is.

Két itt dolgozó lány kinyitotta a vetítő ajtaját és megkértek bennünket, hogy álljunk sorba, hogy bemehessünk. Mivel nem voltak olyan nagy tömegek hétfő lévén, hamar sorra kerültünk és be tudtunk jutni a kupola alakúra alakított helyiségbe, ahol már elkezdődött az előzetes vetítés. Nem ülő helyek voltak, hanem a kényelem érdekében a földre párnák voltak helyezve, hogy mindenki le tudjon feküdni, és ne álljon ki a nyaka, amíg felfelé bámul. Kimondottan tetszett a dolog és látszólag a velem jött lány is nagyon belelkesedett tőle. Kényelmesen elhelyezkedtünk egymás mellett, de nem bírtam ki, hogy ne forduljak Ahrin felé, akin még így is láttam, hogy milyen csillogó szemekkel bámulja a plafonra vetülő csillagképeket.

- Sosem voltam még planetáriumba. – suttogta elalélva és felém fordította a fejét. Ezzel a mozdulattal csak pár centi választott el minket egymástól, ezért érthetően vissza kellett tartanom a lélegzetemet. Annyira közel volt hozzám, hogy féltem, ha kidugnám a nyelvemet, hogy megnedvesítsem az ajkamat, már hozzá érnék vele. – Köszönöm, hogy elhoztál ide, Jimin. – motyogta közénk, amitől akaratlanul is nyelnem kellett egyet.

- Én köszönöm, hogy itt vagy velem. – susogtam. A kezeim ösztönösen keltek életre és simítottak a lány arcára, aki a szemét lehunyva reszketegen beszívta a levegőt érintésemre. Látszólag nem volt ellenére az érintésem, hiszen fejecskéjét a tenyerembe döntötte jelezve, hogy ne hagyjam, abba, amit csinálok. Istenem, de szeretnék még több helyen hozzá érni, ha ilyen boldog lesz ezektől a gyengéd érintésektől. Sokkal, de sokkal több ilyet érdemelne.

Ahrin felnyitotta a pillát és mélyen az én szemembe nézett, amitől megrekedt a levegőm. Lejjebb vezettem a kezemet az állára, és legnagyobb meglepetésemre nem ellenállt, amikor finoman közelebb húztam őt magamhoz. Az orrunk összeért, és tökéletesen éreztem félénken kiengedett levegőt, amik így az ajkamra érkeztek. Valamiért azt éreztem, ha meg akarnám csókolni, nem ellenkezne. Ó, milyen piszkosul meg szerettem volna csókolni. Nyeltem egyet és már majdnem előrébb toltam magamat, hogy birtokba vegyem a száját, amikor megszólalt egy hangos zene ezzel jelezve, hogy megkezdődött az igazi vetítés.

Ahrin nem húzódott el tőlem, csupán kinyitotta a szemét és úgy nézett az enyémbe. Bár sötét volt és csak a kivetülő képek adtak némi világítást, valami megmagyarázhatatlan dolgot láttam a mellettem lihegő lány szemébe.

Mi történik velünk?