lehetek a hősöd | pjm

50

Jimin

Nem tudtam levakarni az arcomra szegődött vigyort, ami tegnap este óta az arcomat birtokolta. Ahogy a mellettem félig betakarózott, szuszogó lányt néztem, olyan megkönnyebbültség és nyugalom érzet öntötte el a szívem, hogy sírni tudtam volna. A haja néhány tincse bele hullott az arcába, míg mindkét kezét az arca alatt tartotta, ahogy aludt. A takaró hanyagul lecsúszott a derekáig így láttatni engedte, hogy az én pólómban alszik.

Még mindig nem hiszem el, hogy tegnap engedte, sőt kérte, hogy megcsókoljam. Utána pedig nem bírtam leállni. Több és több csókot loptam tőle, egészen, addig, amíg Rosé telefonhívása félbe nem szakított minket, aki a lány hollétéről érdeklődött. Miután azonban rájött, hogy jó kezekben van, biztosította Ahrint, hogy felhív valakit és őt is megnyugtatja, amit nem értettem pontosan. Biztosan csak az anyukáját, ugye?

Azokon a csókokon kívül semmi más nem történt köztünk, amit nem is bánok, mert nem akartam elsietni vele semmit. Mindemellett nem változott a tény, miszerint Ahrin a legjobb barátom barátnője, így a kedvenc kisbarátom, a bűntudat ismét beköltözött a fejembe.

- Miért bámulsz? – nyöszörögte elhaló hangon Ahrin, amitől egy másodpercre megrezzentem és kishíján lefordultam az ágyamról meglepettségemben.

- Te mikor keltél fel? – nevettem el magam hitetlenül. Ahrin megrebegtette a szempilláit, majd lassan kinyitotta a szemét és úgy nézett fel rám.

- Nem rég. – motyogta. Az arcára simítottam a kezemet, mire ő boldogan elmosolyodott és kicsit mocorogva közelebb csúszott hozzám, így feje, fedetlen mellkasomnak nyomódott. – Jó reggelt, Chim. – sóhajtotta és egy lágy csókot hagyott az előbb említett testrészemen.

Örültem, hogy ezzel az aprócska jellel akarta a tudtomra adni, hogy nem bánta meg a tegnap este történteket. Fogalmam sincs, hogy mi lesz azután, hogyha ebből a házból kilépünk, és szembe nézünk a rideg valósággal, de egyelőre nem is nagyon érdekel.

Kihasználva a lágy közelségét, lejjebb másztam az ágyon, hogy arcunk egyvonalba kerüljön egymással és egy másodpercig sem töprengve érintettem ajkamat az övének. A lány egy apró nyögéssel fogadta a váratlan csókomat, de nem hezitált viszonozni. Apró kezeit a tarkómra vezette és erősen az enyémnek préselte a testét, ami viszont belőlem váltott ki egy nyögést, hiszen az én pólómon és a bugyiján kívül semmi más nem volt rajta. Egyik kezemmel lenyúltam a térdhajlata alá és egy tizedmásodperc alatt fordítottam őt magamra így én hanyatt feküdtem, ő pedig rajtam ült.

Látszólag nem zavarta őt a kialakult helyzet. Kényelmesen, lovaglóülésbe helyezkedett rajtam és úgy folytatta a csókunkat, amit nem volt rest elmélyíteni sem. Belemarkoltam a csípőjébe, így alsóteste az ágyékomnak nyomódott, amitől mindketten egyszerre sóhajtottunk fel.

- Ahrin... - motyogtam a nevét, amikor úgy döntött, hogy felfedezőútra indítja a száját. Először csak az államra nyomott csókot, majd egyre lejjebb haladt a nyakamon, végül a felsőtestemen.

Ha valaki egy hete azt mondja nekem, hogy Seo Ahrin, a lány, akibe őrülten bele szerettem akaratomon kívül az ölemben ülve fog csókolgatni, egyszerűen kiröhögöm. De most ez történt, én meg nem bírtam betelni a lány látványával, aki elérkezett a V vonalamhoz és mielőtt észbe kaphattam volna, ujjai beleakadtak az alsónadrágomba és, ha nem állítottam volna meg szerintem le is vette volna.

- Nem tudtam, hogy ennyire kívánós vagy reggelente. – ragadtam meg a csuklóját és visszahúztam magamra. Ahrin egy pimasz mosollyal az arcán nézett le rám.

- Mert ezt az oldalamat még nem ismered, Park Jimin! – kacsintott rám játékosan, amitől éreztem, hogy a megmaradt vérem is leszáguld déli vidékekre. – Miért állítottál le?

- Mert ennek nem most van itt az ideje, Ahrin. – ingattam meg a fejem és felültem az ágyon, de úgy, hogy a lány továbbra is az ölemben maradjon. – Nem akarok elsietni semmit. Egyelőre csak élvezni akarom ezt az egészet.

- Mert mi ez az egész? – kulcsolta a nyakam köré a karját és homlokát az enyémnek döntötte.

- Majd együtt kitaláljuk, rendben? – öleltem át a derekát és miután egy bólintással válaszolt, újból lecsaptam az ajkaira, mert újonnan ez lett a kedvenc időtöltésem, hogy ennek a tündérnek a csókjait élvezem.

Néhány percnyi csókcsata után elváltunk egymástól és megállapodtunk benne, hogy ideje lezuhanyozni utána pedig elindulni hazafelé. Amíg Ahrin tusolt gyorsan megnéztem az üzeneteimet, mert tegnap óta ezt nem tettem meg. Sejtettem, hogy van egy pár megnyitatlan üzenetem, de arra a legkevésbé sem számítottam, hogy mennyi. Soojin, Taehyung, Baekhyun és a legnagyobb félelmem Kai is a képernyőmön szerepelt. Az első három csak a hollétemről érdeklődött, így nekik gyorsan tudtam válaszolni. Azonban Kait nem ez érdekelte. Az első pár üzenetben csak dühöngött, hogy mit képzelek magamról, hova és miért vittem el a barátnőjét. Az utolsó üzenete volt azonban a legmegdöbbentőbb. Megköszönte, hogy elvittem Ahrint és vigyázok rá, amikor ő nem tud. Mi? Miért kell ennyire...

Az alsó ajkamba harapva löktem a telefonom az ágyamra és kelletlenül túrtam a hajamba.

- Minden rendben? – lépett ki Ahrin a fürdőmből.

- Persze, csak... - fordultam felé, viszont mikor feltűnt, hogy csupán egy szál törölközőben jött ki, elfelejtettem mit akartam mondani. A lány pimaszul mosolygott rám, de a bűntudatom a barátom üzenete miatt, annyira mélyen belém itta magát, hogy nem tudtam ezt most értékelni. – Öltözz fel, utána hazaviszlek.

Azzal felálltam az ágyamról és kimentem a szobából. Nem akartam most a tanúja lenni, ahogy leveszi azt a törölközőt és alatta nem lesz semmi. Igen, tudom, hogy Kai nem tökéletes, ahogy az egész kapcsolatuk nem az. De nem volt szép tőlem, hogy kihasználtam Ahrin sebezhetőségét és engedtem a kísértésnek. Nem bántam meg, hogy megcsókoltam, igazából semmit se bántam. De gyötört a lelkiismeretem és ez ellen nem tudtam mit tenni.

Az Ahrinék lakásáig vezető út néma csendben telt. Tudtam, hogy azt hiszi meg vagyok sértődve rá, amiről szó sem volt ugyan, de nem tudtam mit kéne neki mondanom. Zavarban voltam, ideges voltam meg még egy csomó egyéb, amit nem akartam rázúdítani.

- Megbántad, ami történt? – fordult felém a lány egyik pillanatról a másikra, amikor leállítottam a kocsit a tömb előtti parkolóban.

- Mi? Dehogy! – ellenkeztem gyorsan. Ahrin arcára egy megkönnyebbült mosoly csúszott és így bólintott egyet. – Csak sok minden kavarog a fejemben és nem akarlak ezekkel terhelni.

- Pedig nyugodtan terhelhetsz velük! – csúsztatta kezét az enyémre és finoman összekulcsolta az ujjainkat. – A barátságunk, vagy mink, azon alapszik, hogy megosztunk egymással mindent, nem?

- De. – sóhajtottam fel. – Igazad van.

Gyöngéden megrebegtette felém a pilláit, majd megkért, hogy kísérjem fel, ami ellen nem voltak ellenvetéseim. Ahogy az ajtaja elé értünk még mondani akartam volna neki valami biztatót, valami kedveset.

- Ahrin, nézd én... - kezdtem volna bele, amikor is a bejárati ajtajuk kicsapódott. Mindketten meglepetten kaptuk oda a fejünket. A nyíló ajtó mögött egy számomra ismeretlen, idegen fiú állt. Csupán egy pizsamanadrágot viselt, így láthatóvá vált izmos felsőteste, az arca kicsi nyomott volt, gondolom mivel nem rég kelhetett fel és a haja is kócosan pihent feje tetején. Mégis ki ez a srác, aki feltehetőleg itt töltötte az éjszakát Ahrinék lakásában?

- Rin! – szólította meg a mellettem állót, aki pislogva meredt rá.

- Jungkook! – köszöntötte hasonlóan, én pedig azt hiszem sokkot kaphattam egy tizedmásodperc leforgása alatt.