lehetek a hősöd | pjm

16

Ahrin

- Most haragszol rám, bébi?- szinte láttam magam előtt, ahogy Kai aranyos kiskutya szemekkel próbál meg rám nézni, miközben a telefonba beszél. Az utolsó előadásom után végre felhívott, hogy elmondja a nővérénél pecózik egy ideig, hogy az unokaöccsével és unokahúgával töltsön egy kis időt.

- Aha. – motyogtam ujjaimmal húzogatva a pulcsim alját, ahogy egy padon ücsörögtem. – Miért nem szóltál hamarabb? Tudod, hogy nem mondtam volna semmit...

- Elfelejtettem. – mondta egyszerűen, amitől legszívesebben felhorkantottam volna, de visszafogtam magam és csak egy aprót sóhajtottam. – Noona hívott, hogy dolgozik egész héten és a bébiszitterük lebetegedett, sürgősen jönnöm kellett.

- Kai, nem erről van szó. Ismersz, tudod, hogy megértek én mindent. – túrtam idegesen a hajamba. – Hanem tudod kommunikáció. Bár nálunk az haldoklik...

- Ne mondj már ilyeneket, bébi, nem haldoklik nálunk semmi! – ciccegett, mire gúnyosan néztem magam elé tudván, hogy úgy sem láthatja. – Én még mindig ugyanúgy szeretlek, mint egy évvel ezelőtt!

- Mostanában nem így érzem. – vallottam be és hirtelen nem is tudom honnan merítettem ennyi bátorságot, hogy ilyen nyíltan tudjak vele beszélni. Ritkán van rá példa, hogy ilyeneket mondok, és ezzel valószínűleg Kait magát is megleptem.

- Tudod mit? Igazad van, mostanában kurvára elhanyagoltalak. – jelentette ki, mire döbbenten húztam ki magam. Mi van? Ez megkergült? – Csütörtökön megyek haza, addigra a nővérem elintézi a dolgait, szóval, akkor együtt lehetünk! Elviszlek valami puccos étterembe, kiröhöghetjük a sznob embereket, ahogy szoktuk és csak így simán kettesben leszünk.

- Komolyan? – csillant fel a szemem és már el is illant a haragom, amiért rühelltem magam. Kai miért tudja egy pillanat alatt változtatgatni a hangulatomat?

- Komolyan. – szólt ő a vonal másik végén. – Hiányzol, bébi. Tényleg.

Zavartan lehajtottam a fejemet, és ösztönösen szélesebben kezdtem mosolyogni. A csudába, hogy ennyire szeretem ezt a gyökeret! Miért nem tudom utálni? Sokkal egyszerűbb lenne...

- Te is hiányzol nekem. – suttogtam, Kai pedig felkuncogott a vonal másik végén.

- Szeretlek, ugye tudod? – kérdezte. – Csak téged, bébi, senki mást!

Az ajkamba harapva elmeredtem, és valamiért tudtam, hogy igazat mond. Hiába feküdt le más lányokkal a hátam mögött meg ilyenek, ilyenkor nem hazudott nekem. Én voltam az egyetlen lány, akit szeretett és csak velem akart lenni. Ezt rendszeresen ki is jelentette sok lánynak, akik egy éjszaka után azt hitték komolyabbra is fordulhat köztük a dolog. Nem egyszer volt már, hogy a folyosón beszélgettünk és egy-egy pofátlan lány odajött hozzánk, és rólam tudomást sem véve kezdett flörtölni a pasimmal. Ilyenkor volt mindig, hogy Kai nemes egyszerűséggel kijelentette, hogy a nevére sem emlékszik, csak egy alkalmi dugás volt. Valamint azt is mindig elmondta, hogy neki egyetlen csaj kell mellé, aki én vagyok. Hiába hangzik gusztustalanul, büszkén kihúzom olyankor magam mellette és leszarom milyen csúnyán néznek rám azok a lányok. Megdughat akárkit, akárhányszor, amíg tudom, hogy engem szeret és én, kellek neki igazából.

- Én is szeretlek. – válaszoltam megkönnyebbülve, amikor felemeltem a fejemet és megpillantottam, hogy Jimin felém lépked. Egy másodpercre levert a víz és éreztem, hogy izzadni kezd a tenyerem, ezért gyorsan elköszöntem Kaitól, aki bár meglepődött a hirtelen váltásomon, azt mondta majd később még hív.

- Szia. – ült le velem szembe Jimin, lepakolva a táskáját maga mellé. Megeresztettem felé egy mosolyt, és zavartan a zsebembe süllyesztettem a készüléket. – Miért tetted le ilyen gyorsan, amikor megláttál?

- Ó, már amúgy is le akartam tenni. – füllentettem legyintve egyet. – Mizu? – próbáltam zavartan terelni, Jimin pedig érdekesen kezdett méregetni.

- Kivel beszéltél? – húzta fel fél szemöldökét, én meg némán kezdtem pampogni, mint egy hal. – Ahrin, barátok vagyunk, nem kell előttem titkolóznod...

- Ja, izé, Kai hívott. – tűrtem a fülem mögé a hajamat kelletlenül és nem tudnám megmagyarázni miért voltam ennyire ideges. Miért akartam Jimin elől eltitkolni, hogy a barátommal beszéltem? Mi a tököm van velem?

- És ettől vagy ilyen ideges? – kuncogott fel Jimin. Én is elvigyorodtam és kínosan lehajtottam a fejemet. – Mondott valami olyat, amit nem akartál hallani vagy mi?

- Nem, csak mondta, hogy elmegyünk csütörtökön randizni és... - félbehagytam a mondatomat, és kikerekedett szemekkel kaptam el a szememet Jiminről. Most komolyan, mi van velem?

- És? – hajolt be a látóterembe a fiú, és az állam alá nyúlva megemelte a fejemet. – Ahrin mi bajod van? Csak én vagyok az, velem nyugodtan beszélhetsz. Nem kell zavarban lenned.

- Tudom, én nem értem mi ez az egész. – vettem egy mélyebb levegőt, és ekkor tűnt fel, hogy Jimin keze még mindig az arcomon van. És a legfurább, hogy nem zavart az érintése. Sőt, mi több, akartam, hogy ott tartsa a kezét és simítson végig az arcomon vagy valami... Oké, kezdek megőrülni.

Jimin mintha csak meghallotta volna a gondolataimat úgy fordította a fejemet, hogy a szemébe nézzek, amitől éreztem, hogy elönti a fejemet a forróság. Hüvelykujját végig húzta az orcámon, majd az arcomba hulló hajtincseimet a fülem mögé rendezte. Megszólalni nem tudtam gyengéd érintése után. A gyomromban ezernyi pillangó kezdett csapkodni, amit nem tudtam hova rakni. Miért van rám ez a fiú ilyen hatással? Biztos, csak azért mert el vagyok szokva ennyi gyengédségtől. Igen, ezért.

- Öhm, menjünk szerintem. – vette el a kezét gyorsan rólam Jimin és félrepillantva felpattant a padról. Hasonlóan cselekedve hozzá én is felálltam, és fejemet leszegve sétáltam utána.

Ezek után már, annyira nem voltam biztos benne, hogy jó ötlet ez az egész planetáriumos dolog. Ugye Kai nem fogja megtudni? Jimin biztosan nem fogja neki elmondani, és én sem. Végül is ő is mindig titkolózik előlem, most én is csendben maradhatok. Ráadásul szeretek Jiminnel lenni, de tényleg. Akkor miért ne tölthetnék vele több időt?

- Beszéltél ma délután Roséval? – kérdezte hirtelen, amikor már a kocsiban ültünk és úton voltunk a planetárium felé.

- Nem, miért? – pillantottam rá érdeklődve. Rosé ebédszünetben mondta, hogy hallott valamit, amiről lehet nem ártana tudnom és megígérte, hogy este felhív munka után és elmesél mindent, de az óta nem találkoztunk, mert nem együtt voltak előadásaink.

- Csak kérdeztem. – szegezte Jimin erősen az útra a tekintetét. – Akkor csak élvezzük a délután együtt, oké?

- Oké... - ráncoltam a szemöldökömet furán. Mi lett hirtelen vele? Hiába akartam mindennél jobban tudni, Jimin elterelte a témát másra, de ettől függetlenül bennem maradt egy csomókérdés. Mit akarhat Rosé, amiről Jimin is tud? Mivel erősen láttam, hogy Jimin ki akarja ezeket a dolgokat kerülni, úgy döntöttem engedek neki, és nem firtatom tovább a dolgokat. Csak élvezem az együtt töltött időmet, egy baráttal.