lehetek a hősöd | pjm

18

Ahrin

- Majd beszélünk. – búcsúztam el Jimintől, aki szokás szerint a házunkig hozott. A fiú megeresztett felém egy féloldalas mosolyt, majd kinyújtotta felém a kezét és gyengéden végig húzta az ujjait az arcomon, amitől kirázott a hideg, mint, ahogyan az történt az előző pár órában is, amíg együtt voltunk.

- Remélem. – húzódott el. Megvárta, amíg kiszállok, utána még integetett egyet és elhajtott.

A táskám pántját görcsösen szorongatva haraptam be az alsó ajkamat, hogy visszafojtsak egy kitörni készülő nyögést. Képtelen voltam rávenni a lábaimat a mozgásra, ezért csak tanácstalanul ácsorogtam az utcán, mint valami fogykos. Jimin ma majdnem megcsókolt engem! És, ami a legdurvább, hogy hagytam volna neki! Sőt, fokozzuk, csalódott voltam, amiért nem tette meg és fura módon reménykedtem benne, hogy később újra bepróbálkozik. Mégis mi ez az egész? Nem úgy volt, hogy csak barátkozunk, mert mellettem akar lenni? Akkor mégis miért libabőrözik minden porcikám egyetlen érintésétől? Miért kívánom, hogy bár többször érne hozzám? És miért akartam olyan kegyetlenül, hogy megcsókoljon? Francba az egésszel, biztos csak összezavar, amiért kedves próbál lenni velem és félre értem az egészet!

Két kezemmel egyszerre túrtam fel a hajamat, amikor megéreztem, hogy a táskámban rezegni kezd a telefonom. Sóhajtva kihalásztam a készüléket, majd fogadtam Rosé hívását.

- Igen? – kérdeztem, közben pedig elindultam felfelé a ház lépcsőjén, majd sétáltam tovább a kis gangos folyosón.

- Remélem otthon vagy már, mert öt perc és leszállok a buszmegállótokban! – mondta mindenféle bevezetés nélkül, amivel igazából meg sem lepett, hiszen ismerem őt.

- Itthon vagyok. Kérsz teát? – nyomtam a vállam és fülem közé a telefonomat, amíg bedugtam a kulcsot a zárba, hogy bejussak a lakásba.

- Mentásat, ahogy szoktad. – azzal megszakította a hívást. Bólintottam egyet inkább magamnak, mint neki, majd a lábammal berúgtam magam mögött az ajtót, de nem zártam be, hogy Rosé pár percen belül bejöhessen. Levettem a cipőmet és áthúztam az otthoni papucsomat, mert lusta voltam átöltözni. Csupán a hatalmas pulcsimat dobtam le a szobámba, mert Rosé tudott a hegeimről, előtte nem kellett őket elrejtenem. Egy egyszerű mozdulattal összefogtam hosszú barna hajamat és a konyhába slisszoltam, hogy elkészítsem a teákat. Meg sem lepődtem, hogy anya már nincs itthon, hiszen lassan fél kilencet ütött az óra, ő pedig hétfőnként mindig hamarabb ment a gyerekotthonba, hogy korábban hazajöhessen.

Feltettem a vízforralót, hogy felmelegedjen a víz, mire ideér barátnőm, közben pedig hagytam, hogy a gondolataim urrá legyenek rajtam. Elképesztően élveztem a ma délutánt Jiminnel. Olyan jó kedvem volt, amikor vele voltam, mint talán már nagyon régen. Sikerült állandóan mosolyt csalnia az arcomra és bár eleinte azt hittem majd erőltetett lesz az, hogyha kettesben vagyunk, sosem éreztem annak. Könnyedén tudtam vele beszélgetni és nem fájt neki megnyílnom. Persze ez nem jelenti azt, hogy hirtelen elárultam neki mindent magamról, de kezdett megnyitni egy kaput, amit eddig csak kevesen tudtak valóban kitárni.

Ahogy kattant a vízforraló, vele együtt nyílt a bejárati ajtó is ezzel adva tudtomra, hogy megérkezett Rosé.

- Hali, csajszi! – köszönt ragyogó arccal szőke barátnőm, majd odalépve hozzám megszorongatott és levágta magát az egyik konyhai székre. – Jól nézel ki? Miről maradtam le?

- Semmiről. – tagadtam azonnal, mert valamiért nem mertem még őt beavatni Jiminnel való barátságomba vagy mibe. – Csak örülök, hogy itt vagy. – vigyorogtam rá, de tudtam, hogy nem győztem őt meg csak egy időre lenyugtattam.

- Oké, ahogy érzed. – vonta meg a vállát tudván, hogy úgysem fogok jobban belemenni a dolgokba, ha nem akarok. – Yuna ma olyan különösen viselkedett. Azt kérdezte nem lesz-e mostanában valami összejövetel, ahol mi is és Jimin is ott leszünk. Nagyon bele eshetett egy találkozás után, ha állandóan róla beszél.

Szerencsére háttal álltam a lánynak, amíg töltöttem ki a teáinkat és nem láthatta, ahogy csalódottan meredek magam elé Yuna nevének említésére. Hogyan is feledkezhettem meg róla, hogy egy barátnőmnek tetszik Jimin? Miért is gondoltam egy pillanatig, hogy esetleg én tetszenék Jiminnek, amikor ott van Yuna is? A csudába! Már megint túl közel kerültem a naphoz...

- Pénteken azt hiszem lesz egy kis iszogatás, abban az egyetemi bárban. Vagy valami ilyesmiről hallottam. – köszörültem meg a torkomat. Leültem Rosé mellé és letettem elé is és magam elé is egy-egy bögrét, majd magam alá húztam a lábamat, hogy úgy tudjunk beszélgetni.

- Kitől hallottál ilyet? – ráncolta a szemöldökét. Csendesen belekortyoltam a teámba, mire ő eltátotta a száját, majd összecsukta és megrázta a fejét. – Ahj, de utálom, amikor ezt csinálod!

- Nem csinálok semmit. – pislogtam rá ártatlanul, mire ő csak fél szemöldökét felvonva nézett rám vissza. – Majd időben megtudsz úgyis mindent, nem kell paráznod.

- Tudod, hogy nem szeretem, ha nem tudok valamiről. – biggyesztette le aranyosan az ajkát. – Főleg, akkor nem, ha rólad van szó! Mondd el, kérleeeeek. – nyújtotta el az „e" betűt, amitől már majdnem megadtam magam, amikor bevillant valami.

- Inkább te mondd el, hogy milyen pletykát tudtál meg! – tereltem azonnal a témát és bár azt hittem ettől felcsillan Rosé szeme, ahogyan szokott, most valami más volt. Kortyolt egyet a teájából, majd még egyet végül felsóhajtott és belekezdett.

- Valakinek végre sikerült gerincre vágnia Ahn Jisong tanárnőt. – húzogatta a szemöldökét, amitől undorodva köhintettem párat. – Egy diáknak!

- Fúj. – húztam el a számat. Igen, tudtam, hogy a srácok zsonganak körülötte, a tanárnő pedig, akármilyen rémes személyiséggel rendelkezett, látszott rajta, hogy élvezi a dolgot és várja, hogy kinek sikerül végre lebeszélnie róla a bugyiját. Én az összes fiút, aki egyáltalán megkörnyékezte megrökönyödve néztem és egyszerűen rosszul voltam még a gondolattól is, hogy egy diáktársam betegye, annak az elmebeteg nőnek. – Mégis kinek volt ehhez ingere? És hogyan csinálta?

- Azt hallottam, hogy múlt héten az egyik srác bent maradt nála egy pár perccel tovább és, hogy konkrétan az a nőszemély rávetette magát. A fiúnak semmit se kellett csinálnia, azon kívül, hogy jól megdugja. – mesélte Rosé, de valahogy nem volt olyan lelkes, mint szokott, felteszem, a miatt, mert ő neki sem tetszett a dolog, hogy egy fiú az egyetemről megfektette Jisong professzorasszonyt. – Ahhoz képest, hogy milyen egy hárpia, jó nagy ribanc is! – forgatta meg a szemét a szőke és ismét ivott egy korty teát.

- És mégis kinek volt ehhez ingere? – horkantottam fel. – Soha többé még csak szóba sem állok, azzal a fiúval. – jelentettem ki, mert hiába vagyok kedves és aranyos természetű, ilyen embereket nem akartam az életembe tovább. Ennyire nem lehet kanos valaki, hogy ezt tegye! Erre szerintem nincs mentség!

Rosé az alsó ajkát kezdte rágcsálni, amiből, arra következtettem, hogy ezek szerint ismerem a srácot, mert, ha nem, nem viselkedne így. Kisimította a haját a szeméből és szaggatottan kiengedte a levegőt. Ó, ugye nem...

- Jimin volt. – bökte ki végül én pedig éreztem, ahogy megfagy az ereimben a vér.