lehetek a hősöd | pjm

3

- Rosé hazament, mert holnap korán reggel be kell mennie, dolgozni. – motyogta én meg leültem mellé a másik bár székre és kicsit közelebb csúsztam hozzá, hogy jobban halljam, hiszen a konyhában is lehetett hallani a zenét. – Kai pedig... - tárta szét a karját ezzel jelezve, hogy ötlete sincs, hol van a barátja. A mozdulat közben tekintetem akartalanul is a nyakára siklott, amin tökéletesen kivehető volt egy pár újabb szívás nyom. A kezem ismételten ökölbe szorult, ahogy végig futtattam rajta a szemeimet, és feltűnt, hogy Kai ismét megtette, amit szokott. Akárhányszor lefeküdt Ahrinnal, minden alkalom után jól látható foltokat nyomott a lányra, hogy ezzel is mutassa, ő foglalt senki ne merészeljen hozzá érni. Mindig felbasztam magam ezen, hiszen, ha annyira szeretné, hogy más ne vessen szemet a nőjére, egyszerűen csak a pasijaként kellene viselkednie. Nem megcsalnia fűvel-fával, és magasról leszarni őt napokon keresztül.

Ahrin észre vehette, hogy erősen szuggerálom a nyakát, ezért gyorsan összefonta maga előtt a kezét, hogy elterelje onnan a figyelmemet.

- Jól vagy? – csúszott ki a kérdés a számon akaratlanul, ezzel elérve, hogy Ahrin szemöldökei az égig szaladjanak.

- Persze. – bólintott sután, majd kinyúlt a pulton egy dobozos üdítőért, hogy töltsön belőle magának. – Kai biztosan a fiúkkal van, nem?

- Tényleg ezzel áltatod magad? – mosolyogtam rá szomorúan. Ahrin nem válaszolt csupán belekortyolt a poharába és elfordította a fejét rólam. Félre billentve a fejemet néztem meg őt kicsit jobban, ahogy oldalasan ült nekem. Gyönyörű fekete haja most kissé kócosan terült el a vállán, amit félig láttatni engedett, mivel lecsúszott karjáról a pulcsija. A hosszú ruhadarab alatt egy sima fekete trikót viselt, ami kiemelte formás, de nem túl nagy melleit. Arca oldalról is puhának és bársonyosnak tűnt, csupán a szemén látszódott, hogy mennyire meggyötört. Istenem, Seo Ahrin olyan gyönyörű vagy...

Gyorsan megráztam a fejemet, hogy kihessegessem e gondolatokat a fejemből és inkább újból megszólítottam, mert zavarba hozott a csend, ami közénk telepedett.

- Kai hozott el? – kérdeztem megtörve a csendet. Ahrin újból felém fordult és egy aprót biccentett. – És vele is mész haza, igaz?

- Igen. – mondta, hogy ne üljön olyan szótlanul. – Mondjuk, nem tudom, mikor indulunk, mert nem beszéltem vele, azóta, hogy... - beharapta az alsó ajkát, de nem kellett többet mondania rájöttem magamtól is, hogy Kai szokásához híven megdugta, utána lelépett.

- Értem. – köhintettem és beleittam a sörömbe, mert éreztem, hogy kezdek józanodi. – De miért ülsz itt egyedül? Miért nem jössz ki?

- És te miért ülsz itt velem, ahelyett, hogy buliznál és csajoznál kint? – mosolyodott el mesterkélten, nekem meg fura mód meglendült a szívem, ahogy a szemébe néztem. Most valljam be neki, hogy jobban élvezem az ő társaságát, mint a kint lévő buta picsákét?

- Hogy ne unatkozz, egyedül. – adtam szerintem frappáns választ, ettől pedig Ahrin nevetni kezdett, amitől elöntött a boldogság. Olyan ritka pillanat volt, amikor igazán nevetni láttam őt, hogy muszáj volt folytatnom. – Meséltem már neked a titkos aranypénzes szobámról?

- Aranypénzes szoba? – ráncolta a szemöldökét kérdőn. – Mint Dagobert bácsinak?

- Úristen, imádlak! – szaladt ki a számon a meggondolatlan mondat, amivel sikeresen megfagyasztottam a levegőt közöttünk. – Illetve... még egy lánynak sem esett le a filmes utalásom... - javítottam ki magam, mire Ahrin zavartan megvakarta a vállát és megigazította magán a pulcsiját.

- Pedig okos ötlet. – mondta a szemembe nézve. – Park Jimin, aki úgy él, mint Dagobert bácsi! – lökte meg játékosan a combomat, ezután pedig dúdolni kezdte a Kacsamesék főcímdalát.

Nem tudom megmagyarázni mi ütött belém, abban a pillanatban, ahogy hallgattam őt. Ahrin a fejét ide-oda ingatva énekelgette a mesedalt, én meg csak arra tudtam gondolni, hogy ennél csodásabb dolognak még soha nem voltam a szemtanúja. Egy gyönyörű és vicces lány ült mellettem, aki képes volt még úgy is vidámnak láttatni magát, hogy tudta éppen most csalja meg őt a barátja pár órával az után, hogy ő vele is lefeküdt.

Bugyután vigyorogva, eszembe se jutott, hogy el kéne fordulnom. Csak nézni akartam Seo Ahrint, miközben azon agyaltam, hogy Kai miért csal meg egyáltalán egy ilyen lányt. Ha az enyém lehetne, soha nem is néznék senki másra. Mindenki tudtára adnám, hogy ő az én barátnőm. Állandóan ölelgetném, csókolgatnám és elhalmoznám bókokkal, hogy tudja milyen különleges is ő számomra. A hercegnőm lenne!

- Jimin! Jimin, jól vagy? – legyezte meg Ahrin a kezét előttem ezzel visszarántva a gondolataimból. Belenéztem csillogó barna szemeibe, amiből tökéletesen kivettem, hogy egyáltalán nem boldog hiába mosolygott. Vajon mennyi fájdalom lakozhat ebben a csöpp lányban? Ki akarom deríteni, és rá akarok jönni, hogyan lett az aranyos és állandóan jókedvű Ahrinból, egy ilyen kamu mosolyú, összetört ember.

- Persze. – köhögtem egyet. Ahrin elhelyezkedett a székén, miután megbizonyosodott róla, hogy okés vagyok és csendben iszogatta tovább a gyümölcslevét.

Vajon ha engem szeretne, könnyebb lenne az élete? Ha én lennék a szerelme, visszaadhatnám neki, amit Kai elvett tőle?