Positive?! ||FORDÍTÁS!||

62.Fejezet

Mark:

     A zöld bögrét bámultam, amiben tea volt. A narancssárgás-arany folyadék még mindig meleg, az illata pedig kamilla.. Lassan ajkaimhoz emeltem, és beleittam.

Nem sírtam olyan sokáig, és nem is lepődtem meg, hogy nem viszonozza az érzéseimet, de még is jobbnak találtam bevallani neki és reménykedni, hogy ő is szeret, mint hogy mással látnám, anélkül, hogy megpróbáltam volna.

És már túl vagyok a fájdalmon, viszont még mindig zavarban vagyok amiért így utasított el. Így úgy döntöttem az éjszakát JinYoungnál töltöm. Jackson egyáltalán észrevette, hogy nem vagyok ott?

Biztos még az udvaron van NamJoonal. Hagytam egy levelet, csak hogy ne aggódjon értem.. Nem mint ha érdekelné. Talán most már nem is kedvel, vagy újra gonoszan fog velem viselkedni, hogy ne legyek belé szerelmes.

Felsóhajtottam, lerakva a bögrét a kis asztalra, ami JinYoung ágya mellett volt. A fiatalabb a matrac másik oldalán ült és felnézett rám aggódó pillantásokkal. Már elmondtam neki mi történt.

JinYoung mind is kételkedő volt, mikor 'Jackson' került szóba. Még azután is, mikor a fiú megváltoztatta a viselkedését, és elkezdte elfogadni a gyerekünket. Legjobb barátom akkor sem bízott benne.

Részben megértem hogy aggódik, mert fél, hogy a szőke megfog bántani. JinYoung nagyon védelmező mikor a barátjairól van szó. Néhányszor tényleg úgy viselkedik mint egy anyuka.

"Jobban érzed magad?" Kérdezte. Combomra néztem és bólintottam. "Sokkal jobban. Csak ki kellet sírnom magam, de most már minden oké." Mondtam, így elmosolyodott.

Felállt az ágyról hogy egy fiókból előhúzza a kedvenc takarómat. Világos piros színe van, szinte már rózsaszín, fehér pöttyökkel rajta. JinYoung anyja vette, mikor öt éves volt, JinYoung pedig mindig nekem adta, mikor nála aludtam.

Átnyújtotta nekem a puha takaród, amit magam köré fontam. Visszaült mellém és a falnak döntötte a hátát. Elfeküdtem az ágyon, fejemet combjaira helyeztem, és felpillantottam rá.

"Köszönöm JinYoungie." Mosolyogtam elkényelmesedve. Belefuttatta kezét a hajamba és viszonozta a mosolyom. "Nincs mit, Markie." Válaszolt.

Becsuktam a szemem és élveztem a legjobb barátom jelentét. Mindig ott volt nekem, ha szükségem volt rá, nem tudnám elképzelni nélküle az életemet. JinYoung nem csak a barátom.. ő a családom.

"Sajnálom, hogy elutasított. Megérdemled, hogy szeretve legyél, de az a szerencsétlen nem látja milyen jó ember vagy." Magyarázta, folytatva a tincseimmel való játszadozást.

Elkuncogtam magam, és kinyitottam a szemem. "Talán nem vagyok elég neki. Mondjuk nekem tök oké. Senki nem zaklathatja, hogy szeressen." Mosolyodtam el szomorúan.

JinYoung hangosan kifújta a levegőt. "Ó, Mark.. túl jó vagy hozzá. Mindent megbocsátottál neki, pedig állandóan beszólogatott neked, és nem egyszer siratott meg." Magyarázta.

"A babánkért tettem, és azért mert látom, hogy megtud változni." Ajkaim ismét felfe görbültek, eszembe jutottak azok a pillanatok, mikor Jackson boldog a babánk miatt.

"Tudom, hogy most már eléggé jól viselkedik veled, és hálás is vagyok amiért kedvesebb, de nem változott semmit. Még mindig bunkó más diákokkal, sőt néhány tanárral is."

Bólintottam, mert igaza van, hiszen Jackson csak velem viselkedett máshogy. A többi embert, akit nem kedvel, még mindig ugyan úgy kezel.

Talán velem is újra gonosz lesz amikor a terhességemnek vége szakad. Ki tudja, hogy tényleg kedvesebb akar-e lenni vagy csak a baba miatt csinálja. Remélem barátok maradunk a jövőben.

"Lehet, hogy nem változott, de akkor is a jó oldalát akarom nézni. Ő a kislányom apja, és megérdemel egy lehetőséget, megmutatva hogy tényleg tud jó szülő lenni."

Úgy látszik elgondolkozott a szavaimon. Nem vagyok biztos abban, hogy megérti ahogyan én. Az egyik oldala mindig próbált megértő lenni, ám a másik pedig aggódott a baba miatt.

Mindig is a legjobb barátja voltam, gyerekkorunk óta, ő volt az első aki tudott a terhességemről és segített át a hónapokon. Persze hogy aggódik értem és érte.

"Ha bízol benne, akkor én is adok neki egy esélyt. Talán tényleg jó apa tud lenni.. Remélem. De tudod hogy megfogom ölni ha mély sebet ejt rajtad vagy a babán.. komolyan."

Felnevettem, kezeimet mellkasa köré öleltem. "Mindig mindent túl aggódsz JinYoungie. Minden rendben lesz." Bújtattam arcomat a kék pólójába.

Még mindig érzem az ujjait ahogy fürtjeimmel játszadozik. Az emlékek a vallomásról, amit Jackson elutasított újra és újra lejátszódott a fejemben, mint valami kis film, pedig minden tőlem telhetőt megtettem, hogy elfelejtsem biztosra menve, hogy semmi sem fog változni.

Egy könnycsepp legördült az arcomon, de a szomorúság az elutasítás miatt kicserélődött boldogságra, mikor éreztem hogy a lányom lágyan rugdosni kezdett. Itt van nekem, szeret engem és soha nem hagy el.. Az én picim.

JinYoung keze a hajamban, az ismerős melege és az állandó gyengéd rúgások a babámtól lassan elálmosítottak. Ásítottam és közelebb simultam barátomhoz, aki teljesen rám terítette a takarót, még a lábára is került az anyagból.

"Szép álmokat, Markie." Suttogta, és egy apró csókot nyomott a halántékomra. Elmosolyodtam a gesztusán. "Tudnád simogatni a pocakom?" Motyogtam fáradtan, remélem megért engem.

Hallottam ahogyan elkuncogja magát, keze pedig besiklott a bőrömhöz, hüvelykujja kicsi köröket írt le, pont úgy ahogy a babám szerette. Ő volt az egyetlen akinek ezt elmondtam.

A gondolataim utoljára Jackson felé hajlottak. Hogyan érzi magát? A vallomás felidegesítette? Rosszul érzi magát amiért el kellett utasítania engem? Remélem minden rendben van vele. Nem szabadna rosszul éreznie magát miattam.

A fejem tele volt minden dologgal, a gondolatok rohangáltak össze-vissza, mielőtt a fáradtság totálisan átvette felettem az irányítást és mély álomba merültem.