Positive?! ||FORDÍTÁS!||

51.Fejezet

Jackson:

       A szívem kiakart robbanni a mellkasomból mikor a nővér azt mondta, hogy most már bemehetünk az orvosiba. Azt hiszem soha nem éreztem magam ilyen izgatottnak.

Követtem Markot a szobába ahol egy fehérbe öltözött férfi már vár ránk. Megrázta a kezünket, majd rám mosolygott. "Biztos te vagy a szerencsés apa." Mondta.
Aprót bólintottam. "Igen, én lennék." Válaszoltam. "Örülök a találkozásnak. Dr. Park vagyok." Mutatkozott be egy barátságos mosollyal, amit illedelmesen viszonoztam.

"Én pedig Jackson Wang." Biccentettem. Markra néztem, aki már le is feküdt és felhúzta a pólóját. Ez az első alkalom, hogy látom a hasát pólót nélkül.

Nem igazán tudtam mit tegyek, de az idős férfi kézmozdulattal mutatta hogy üljek le Mark mellé, amit lassan meg is tettem. Felpillantott rám, és elvigyorodott, de látni a szemében, hogy ő is ideges.

"Jó látni hogy csatlakozott Markhoz. Biztos elmondta ma tudjátok meg a baba nemét." Magyarázta. "Egész nap izgatottak voltunk." Vallottam be, amin nevetett.

"Ez teljesen normális. Ez egy fontos pillanat, mikor a szülők megtudják mi lesz, de persze a legfontosabb az egészsége." Vitte fel Mark hasára a gélt.

"Kész vagy látni a babát?" Kérdezte meg tőlem, miközben megragadta a szonárt. Mindketten bólintottunk, a doktor pedig óvatosan mozgatni kezdte a szerkezetet Mark hasán.

Először csak a szonárt néztem, ahogyan mozog a másik bőrén, de lassú mozdulatokkal végül felpillantotta a monitorra. Beharaptam az ajkamat.

Mint ha megállt volna az idő, és a lelkem elhagyta volna a testemet. Egy pici alakot láttam a képernyőn. Az a pici dolog pedig mozgott egy kicsit, még azt is látni ahogy az egyik ujja a szájában van.

Azt a.. tényleg az én babám.. Apa leszek... A kép ami most előttem van felébresztett jó sok érzelmet de a félelmet is, ami miatt mindjárt elsírom magam itt és most.

Alig tudtam levegőt venni, próbáltam beleégetni az agyamba ezt a pillanatot. Nem látok többet a baba formájánál többet, de tudom hogy mikor megszületik gyönyörű lesz.

Az már biztos hogy barna szemei lesznek és sötét haja, mert Marknak és nekem is az van. Remélem az ő arccsontját örökli és az állvonalát, tőlem pedig a kiskutya szemeket.

Éreztem, hogy valaki megböki a kezem ezzel visszahívva a valóságba. A doktor még mindig a babát vizsgálta, Mark pedig engem nézet egy édes vigyorral az ajkain.

"Sírsz.." Kuncogta. Gyorsan az arcomhoz értem, és igaza van.. Észre se vettem. A pici ultrahangja teljesen elvette a figyelmemet.

"E-ez.. é-én csak.." Próbáltam megmagyarázni. Az idősebb megfogta a kezem és rászorított. "Tudom." Ennyi volt a válasza. Rámosolyogtam, hálásan amiért nem kell meg indokolnom az érzéseimet.

"Minden jól néz ki. A babátok tökéletesen növekedik és teljesen egészséges. Ezek jó hírek." Tette le az eszközt Dr. Park. Könnyebbülten felsóhajtottam. A fekvő fiú még jobban simogatni kezdte a kézfejem.

"Csak próbálj meg ne stresszelni és sokat pihenni, így a baba ugyan olyan jól lesz mint most. De persze ezt már tudod." Mondta a Doktor, Mark pedig egyetértően bólintott.

"Most megyek, megszerzem a képeket neked, hamarosan visszajövök." Nyújtott a fiúnak pár papírtörlőt, mielőtt elhagyta a szobát.

Az idősebb letakarította hasát a szabad kezével és lehúzta a pólóját, mielőtt próbált felülni, ami beletelt pár percbe, ezen pedig muszáj volt nevetnem, karommal segítettem neki.

"Köszi." Motyogta, amire rávillantottam a legszebb mosolyom. "Semmiség." Válaszoltam, s csönd állt be. A lábam járt az idegesség miatt, úgy éreztem Dr. Park már órák óta elment.

Lenéztem a kezemre, amit még mindig Mark tartott, hálás vagyok ezért neki. Ez egy kis gesztus, hogy támogasson engem, közölve ezzel, hogy nem vagyok egyedül ezekkel az érzésekkel.

"Izgulsz?" Kérdeztem, hogy megtörjem a csendet. Bólintott, véve egy mély levegőt. "Igazából nem voltam annyira, de most olyan, mint ha felakarna robbanni a szívem." Ezen felnevettem.

Egyet tudok vele érteni, mert ugyan ezt éreztem. Soha életemben nem vert még ilyen gyorsan a szívem, mint a össze-vissza járogatna, hiszen az adrenalin végig futott az egész testemen.

Majdnem megugrottam mikor Dr. Park végre kinyitotta az ajtót és besétál, odaadva nekünk a képeket. "Most többet adok neked így Jackson is tud kapni." Magyarázta.

Mark elmosolyodott egy pillanatra felém fordulva, ám újra a doktort nézte. "Igen, biztos fog kapni." Mondta. A másik mellé fogom rakni, amit elsőnek adott nekem.

Az idős férfi a papírjait nézte kezében. "Szóval tudni akarjátok a baba nemét?" Kérdezett minket. Azt akarom, hogy Mark válaszoljon, hiszen ő az aki hordja a babát.

A barna hajú egyből bólintott. "Persze, hogy akarjuk." Dr. Park ajkai felfele görbültek. Kicsit jobban rászorítottam Mark kezére. "Gratulálok. Kislány"

Huh... Mark és én.. kislányunk lesz, egy édes pici hercegnő. A vigyor hatalmasra nőtt az arcomon. Mark hirtelen egy szoros ölelésbe vont amit viszonoztam. Be kell vallanom, ez a legboldogabb nap az életemben.