Positive?! ||FORDÍTÁS!||

61.Fejezet

Jackson:

         Markra néztem aki csöndben bámulta a laptop képernyőjét. Ma duplán nagyon csöndben van, csak az ujjait lehetett hallani, ahogyan valamit gépel a billentyűzeten.

Igazából a házi feladatomat próbáltam megcsinálni, de feladtam. A matematika túl komplikált nekem és nem érdekel ha nem oldom meg. Miss Park hozzá van szokva a lustaságomhoz.

A kíváncsi felem tudni akarta mit csinál Mark azon a laptopon. Totálisan koncentráltnak tűnik és nem akarom megzavarni azzal, hogy kérdezek tőle. Talán mikor kész lesz vele elmondja nekem.

Az idősebb fiú felsóhajtott és hátradőlt. Jobb keze megtalálta a tálat ami tele volt cukorkával. Sokat evett a napok alatt, így aggódom hogy túl sok súlyt fog magára szedni.

Mélyen beszívtam a levegőt és a hasára néztem, ami elvolt rejtve egy vattaszerű lepedő alá. Nem érintettem meg a hetek alatt, be kell valljam megint kezdünk egymástól távolodni.

Nem szeretett sokat beszélni én pedig nem próbáltam témát felhozni. Minden szerdán délután egyedül vagyunk a házba, de lefoglal minket a saját tevékenységünk. Csak akkor beszéltünk ha szükséges volt.

Mark pedig még némábbá vált. A hirtelen változás összezavart, de nem akarom nyaggatni azzal, hogy szóljon hozzám. Sose voltunk olyan közel egymáshoz, szóval nem igazán érdekel.

Sóhajtva fogtam meg a telefonomat. Talán áthívhatnám NamJoon, hogy jöjjön át. Nem szeretem a csöndet, de nem szeretném Markot zaklatni, csak azért mert kell valaki akivel beszélgethetek.

A fiúra néztem megint aki ismét a nyomkodta a billentyűket. "Neked nem baj, ha áthívom NamJoont?" Kérdeztem, pedig igazából nem is kéne, de jobb hogy megtettem.

Rám pislogott majd bólintott. "Persze, ez a te házad." Válaszolt s szinte rögtön visszanézett a képernyőre. Megráztam a fejem a rövid válaszára, küldve egy üzenetet, remélve hogy átjön.

"Jackson?" Megugrottam mikor a nevemen szólított. Mit szeretne tőlem? Hümmögtem, miszerint figyelek. "Van valami.. amit elszeretnék neked mondani." Kezdett neki lassan.

"Mi lenne az?" Kicsit ideges vagyok. Nagyon komolynak tűnik, és általában soha nem beszélt hozzám ennyire komolyan, kivéve ha a babáról volt szó. Összezavart ezzel, de kíváncsivá is tett, hogy mi lehet ennyire fontos.

"Tudod... együtt élünk már egy ideje és.. szerintem elég közel kerültünk egymáshoz." Fúrta íriszeit az enyémbe, látszott rajta, hogy izgul, így bennem is előbújt ez az érzelem.

Nem tudom megmondani mi lesz ennek a vége. Az első ötletem, hogy elakar menni innen.. Talán vissza a szüleihez, vagy JinYounghoz. De úgy érzem szeret itt lakni.

"És ez alatt az idő alatt észrevettem, hogy nagyon kedves és segítőkész vagy... Nagyon értékes emberré váltál a szememben és többet kezdtem el érezni irántad." Mondta halkan.

Nagyot nyeltem. Most szerelmet vall? Ó, kérlek ne! Olyan jó barátokká váltunk és ha ezt most megteszi mindent elront vele, nem akarom, hogy ez megtörténjen.

Megbántani se szeretném. Rájöttem, hogy Mark nagyon érzékeny, és ha elutasítanám azzal összetörném a szívét. Szomorúság nem tesz jót a babának.

Olyan sok fájdalmat okoztam az életében és egy törött szív még többet okozna neki, nem érdemli meg hogy ilyeneken menjen keresztül, de ha ezt folytatja, sajnos túl kell lennie ezen.

Beharaptam az alsó ajkamat, gondolkodva mint mondhatnék, hogy ne folytassa tovább. Nem akarom elutasítani. Az lenne a legjobb a barátságunknak ha a szerelem kimaradna belőle.. Nem akarom őt elveszíteni.

".. Hozok valamit inni." Mondtam gyorsan és elviharzottam a konyhába, hogy szerezzek két üveg kólát. Szarul érzem magam amiért csak így ott hagytam Markot, de ez volt az első dolog ami eszembe jutott.

Ráraktam a két üveget a hátsó udvari faasztalra ahol barátommal fogok beszélni. Remélem tud adni valami jó tanácsot, mert teljesen elbasztam ezt a szituációt.

Majdnem szaladtam az ajtóhoz, mikor hallottam a csengőt, ami azt jelentette, NamJoon megérkezett. Beengedtem a fiatalabbat mondva, hogy menjünk a hátsó udvarra. Bólintott és elindult.

Követtem, benézve a nappaliba. Mark még mindig a kanapén ült, a laptopot maga mellé rakta, arca a takaróba volt bújtatva, zokogás rázta a testét.

Ne.. Olyan hibásnak érzem magam amiért megsirattam. Próbáltam nem figyelni a torkomban lévő gombócra. Legjobb barátom leült a székre, és haraggal nézett rám.

"Mit csináltál vele?" Kérdezte hezitálás nélkül. Mélyen felsóhajtottam, és én is elhelyezkedtem. "Semmit." Mondtam.

"Kétlem hogy a semmi miatt sír." Értem, hogy NamJoon mérges és azt gondolja miattam sír az idősebb. De én ezt nem akartam, a megpróbáltam elkerülni.

"Szerelmet akart vallani, de nem engedtem." Vallottam be neki, amin meglepődött, s most vagy azon, hogy Mark kedvel engem, vagy nem várta, hogy szerelmet valljon nekem.

"Miért nem engedted neki?" Zavarodott össze. Kezemet belefuttattam szőke hajamba. "Mert nem akartam elutasítani."

NamJoon egy ideig nem szólalt meg. "Megértem.. de megzavarni őt szinte ugyan olyan, mint az elutasítás. Tudja, hogy nem szereted viszont." Húzta el a száját.

Lassan bólintottam.. Igen, Mark tudja.. A könnyek amiket ma hullajtott eléggé egyértelművé tette. Annyira szar érzés... nem akartam, hogy sírjon, de nem tudtam mást tenni. Kedvelem az idősebbet, de nem vagyok belé szerelmes. Csak egy barát. Semmi több.

Bárcsak soha ne szeretett volna belém, Az érzései mindent értelmetlenül komplikálttá tesz, remélem majd túl fogja magát ezen tenni, és a barátságunk újra normális lehet.

Ebben a pillanatban meg kell várnom míg lenyugszik. Csak reménykedni tudok, hogy nem fog sokat szenvedni, nem érdemli meg, de nem tudom megváltoztatni az érzéseimet.. Nem vagyok szerelmes Markba.