Positive?! ||FORDÍTÁS!||

23.Fejezet

Mark:

       A fiatalabb férfi rám bámult hatalmas nagy szemekkel de nem mondott semmit. Vártam pár percet, adtam neki egy kis időt a válaszadásra, mert látszott most éppen harcol magával.

Elnézett majd újra rám s megrázta a fejét. "Sajnálom, de nem mondhatom még el. Hidd el, elakarom, de nem én vagyok az egyetlen akinek ezt el kell döntenie." Sóhajtott.

Bólintottam. Nem nyaggathatom azzal, hogy bökje ki, és nem is akartam veszekedést idézni közte és a másik között akinek bele kell egyeznie a dologba vagy mi a fene. Annyi mindent tett értem szóval nem érdemli meg ezt.

"Ígérem, hogy minél előbb beavatlak amint megtudom, hogy oké, ha beszélek róla." Mondta, így eldöntöttem, hogy adok neki időt.. nem akarok sokáig várni, de pár nap az nem vészes.

"Oké, de ha megkérdezem máskor, nem fogadom el ezt kifogásként." Emlékeztettem és megfogtam a cuccaim. A következő órám hamarosan kezdődik s elakarok menni egy közeli élelmiszerboltba, mert a babám burgonyasziromért kiáltott.

"Köszi, Mark." Mosolyodott el. Úgy látszott tényleg meg kell beszélni a dolgokat azzal a személlyel. "Semmiség.. Majd még látjuk egymást." Mondtam s elhagytam a könyvtárat.

Szerettem mikor a folyosó üres. Mindig, mikor zsúfolt volt nem éreztem jól magam, főleg mivel a terhességem már mutatkozik. Lehet hogy egyszer úgy megyek valakinek neki, hogy megérzik a hasam.

Eredetileg nem is akarom elrejteni a terhességem és nem is változtatom ezt meg, de még mindig féltem attól, hogy mi lesz mindenki reakciója. Biztos elítélnek és kifognak nevetni.

Nem az lenne a legrosszabb dolog amin átmegyek.. szóval lehet minden rendben lenne. Az egyetlen reményem az, hogy nem jönnek rá, a baba Jacksoné. Elhatároztam hogy nem rontom el a hírnevét, s nem keverem bele a dolgaimba.

Kisétáltam, belesimulva a dzsekibe amit hordtam.. Talán egy kicsit hülye vagyok, de hordom Jackson dzsekijét amit adott nekem, és még nem mostam ki.. Az illata védelmet adott.

Néhány ember kint állt, vagy ült a középiskola előtt, de nem igazán érdekeltek addig míg észre nem vettem egy ismerős arcot. JaeBum volt az, aki idegesen sétált le-fel. Úgy nézett ki magában beszél.

Elkuncogtam magam és odamentem a fekete-hajú férfihoz, hogy üdvözöljem. Néhány percig bámult, majd megnyugodott. "Szia, Mark."

Megtettem tőlem minden telhetőt, hogy ne vigyorodjak el, mikor elpirult zavarában. "Szóval... mit csinálsz?" Kérdeztem, nem tudva megállni, hogy ne vigyorogjak vadul.

JaeBum tarkóját vakarta. "Semmit." Mondta gyorsan, persze nem veszem be. Nem igazán ismerem őt, de nem volt nehéz rájönni, hogy valamit rejteget előlem.

"Magadhoz beszéltél.. Nem hiszem, hogy ez a 'semmi'. Skizofrén vagy?" Kérdeztem mire a fiatalabb elkezdett nevetni. "Nem, nem, ne aggódj. Köze nincs hozzá." Magyarázta.

Természetesen tudom, hogy nincs semmiféle pszichológiai problémája.. de bármi megtörténhet. "Akkor mit művelsz?" Érdeklődtem és még egyszer végig néztem rajta. Abbahagyta a nevetést és sóhajtott.

Egy vörös árnyalat jelent meg az arcán és beharapta az ajkait. "Éppen gyakorlok valamire." Vallotta be amire felvontam a szemöldököm. Gyakorol? Mire?

Nem hezitáltam, meg is kérdeztem hangosan így még jobban elpirult az én vigyorom pedig nagyobb lett. Nem is tudtam, hogy az arc ennyi piros is tud lenni.

Vett egy mély levegőt és közelebb húzott magához. "Tudsz titkot tartani?" Suttogta én pedig bólintottam. "Hát persze." Motyogtam, a fiatal körülnézett, hogy biztosra ment senki ne halljon minket.

Bele kell vallanom, ez izgalmas mert megfogok tudni valami olyasmit, amit még senki más nem tud. Ám sajnálatos módon két hangos hang megzavarta JaeBumot.

Arra fordultam amerről jött és két ismerős alakot láttam akik verekedtek. A fekete-hajú is felismerte őket így mind a ketten odasétáltunk, hogy megállítsuk őket s kiderítsük mi történt.