Borzasztóan utálod az iskolát. Rühellsz benne mindent, a kicseszett tanárokat, a hülye tananyagot, az idióta osztálytársaid, mindent.
Ennek az indoka, hogy borzasztóan nehezedre esik a tanulás. Ülhetsz bármennyit a tananyag felet, járhatsz akármennyi, akármilyen tanárhoz, biztos hogy kettesnél jobbat nem fogsz összekaparni, sőt néha még az a jegy se garantált. Az átlagjaid borzalmasak, a tanárjaid meg nem veszik komolyan a tanulási nehézségeidet. Olcsó kifogásnak vélik.
Egyedül az osztályfőnököd mutatja ki, minimális együtt érzését. Próbál picit segíteni neked, mint most. Az osztályod éltanulóját, Hyunsukot beosztotta melléd tanulótársnak, hátha segít, hogy egy veled egy idős magyarázza el neked az anyagot.
Hiába próbáltál kézzel lábbal tiltakozni ellene, a tanár hajthatatlan volt. Vele kell tanulnod és kész. Pedig te nem akarod őt hátráltatni, tudod jól, hogy veled bőven kétszer annyi idő alatt végez, mintha csak magának kéne megértenie.
Kelletlenül ballagsz a fiú házához ahol megbeszéltétek, hogy nekiültök tanulni. Ez is csak még jobban feszélyez, hogy a házukhoz mész, nem az iskolában lesztek. Legszívesebben sarkon fordultál volna és elsprinteltél volna, de a szüleid és a tanárod kinyírna, ha ez a fülükbe jut.
Becsengetsz és kis várakozást követően meg is jelenik Hyunsuk. Szélesre kinyitja az ajtót, rád mosolyog és szívélyesen üdvözöl, mintha ezer éves jóbarátok lenétek. Betessékel a házba és egyenesen a nappaliba vezet, ahol egy középen lévő kis dohányzó asztalhoz telepedik le, amit te is követsz.
-Szia T/N. Igaz már régóta osztálytársak vagyunk de nem ismerlek annyira, szóval miért is kell együtt tanulnunk?-mosolygott rád. Legszívesebben behúztál volna egyet. Nem volt bunkó, de még is az egész szituációt degradálónak találtad. Senki se tudja az osztályodban, és utálsz erről beszélni.
-Tanulási nehézségeim vannak, az osztályfőnök, pedig úgy gondolja, hogy veled könnyebben menne a tanulás-mondod neki. Egyáltalán nem akartad, neki részletezni ennél is jobban a dolgokat. Hyunsuk kicsit értetlenül nézett rád, látva, hogy te már a tankönyveidet szeded elő nem firtatta inkább tovább a dolgot.
-Akkor kezdjünk matematikával-vette elő a saját füzetét. Elsírtad majdnem magad ettől a mondattól. A humán tantárgyak, ahol csak elolvasol egy szöveget és megjegyzed kicsit jobban mennek, mint a reáltantárgyak ahol fel is kell fogni.
Hyunsuk lelkesen magyarázza neked az exponenciális feladatok megoldását, de te egyszerűen képtelen vagy felfogni. Mondja, mondja a magáét, a szavakat érted is, ennek ellenére a szöveg egésze már nem jön át. Több mint egy órája ültök a feladat felett, mikor is te már teljesen feladtad. Nem szeretnéd ennél is jobban feltartani ő már rég végzett volna az összessel.
-Hyunsuk, ne erőltessük, úgy se fogom felfogni. Menjünk át mástantárgyra-sóhajtod a hajadba túrva. Be is csukod inkább a füzetet, nem is akarod látni a hülye feladatokat. Csakhogy Hyunsuk megfogja a kezed, ezzel meggátolva abban, hogy elrakd.
-Nem fogjuk ennyire könnyen feladni az egészet. Nézzük még egyszer T/N. Itt van ez a feladat. Két egyenlet, ami az állítás szerint egyenlőek. Viszont az alapjuk nem ugyanaz. Ez olyan mintha ide az lenne írva, hogy kettő egyenlő héttel. Keresünk egy közös pontot, és arra lebontjuk, majd a kitevőt tesszük egyenlővé-magyarázza, sokkal lassabban, aprólékosabban mint ezt megelőzően. Igaz még ekkor se érted meg teljesen. Viszont pár feladattal később már nagyjából értetted, hogy mit is kell csinálni. Rém büszke voltál magadra.
-Látod mondtam én. Akkor most jöjjön a fizika-vette elő a tankönyvet. Te viszont figyelmen kívül hagytad. Kezedben tartottad a matek füzeted és büszkén nézted a lapokat, ahol szép sorban le volt vezetve minden. Helyesen, általad. Életedben nem történt még ilyen veled.
A fiúval való tanulásban kellemesen csalódtál. Igaz, nem értettél még így is rengeteg mindent és egy dolgot minimum hússzor el kellett neki mondani, de magadhoz képest sokat kihoztál az egészből. Összesen a tanulással négy és fél órát töltöttetek, ami során rendesen el is fáradtatok. Hyunsukon látszott, hogy ő azért még sincs hozzászokva, az ilyen hosszan tartó tanuláshoz, míg neked meg nem kis erőfeszítésed volt, abban hogy ezen a szinten tudj teljesíteni.
Az elkövetkezendő napok egy bizonyos minta szerint teltek. Minden reggeled a suliban kezdődött, ahol próbálkoztál megérteni valamit több-kevesebb sikerrel, aztán rohantál Hyunsukhoz, ahol minden tőle telhetőt megtett azért, hogy segítsen neked valamennyire megérteni az anyagot. Végül este hazaestél fáradtan, de még egyszer próbáltad átismételni magadtól, amit a fiú mondott.
Ezáltal a jegyeidet felhúztad. Nem kell látványos ugrásszerű változásra gondolni. Pontosan annyit, hogy egyik tantárgyból se állj bukásra, ami nálad hatalmas teljesítmény. Az osztályfőnököd és a szüleid is rendszeresen dicsértek meg a szép teljesítményért. Ezért is nem hagyták, hogy ott hagyd Hyunsukot és újra egyedül fogjál neki a tanulásnak.
Ismét egy délután, mikor bent ültök a szobájában egy történelem esszén dolgozva. Elmondása alapján a sajátja már réges-rég készen van, most csak és kizárólag a tieden ügyködtök. Neked egyedül nem lenne meg a három oldal, nem tudod elképzelni, hogy a japán megszállásról mit lehetne annyit írni. Azonban szemlátomást Hyunsuk tudja, mert csak úgy ontja magából a szavakat.
Kicsi bűntudattal ülsz ott mellette, tekintettel arra, hogy ő csinálja a nagy részét még a te beadandódnak is. Te, tenni hozzá nagyon mit nem tudsz, mikor te felvetsz egy ötletet ő csak kedvesen leint és közli, hogy már rég szerepel ez benne. Unalmadban az egyik tolladdal játszol, fel alá görgeted az asztalon, néma csendben. Hyunsuk néha néha rád pillant, végül pedig teljesen meg is áll, és kérdően feléd fordul.
-Mi a baj T/N? Olyan szótlan vagy ma-aggodalmaskodik. Az asztalon nyugvó kezedet megfogja és megszorítja, mintha jelezni akarná még inkább, hogy benne megbízhatsz és elmondhatod neki.
-Kicsit rosszul érzem magam, hogy semmiben nem tudok segíteni neked, annak ellenére, hogy az én esszémet írjuk-mondtad. Ahogy a szavak elhagyták a szádat, gondterhelten felsóhajtottál. Reménykedve néztél a szemben ülőre hátha ő tud valami vigasztalót mondani.
-Segíteni akarsz?-kérdezett vissza, mire te hevesen bólogatni kezdtél. Hyunsuk erre kaján vigyorra húzta száját.-Tudod van itt valami, amivel tudsz segíteni-mondta gondolkodást színlelve. Lelkesen felkaptad a fejed erre, már alig vártad, hogy elmondja mi az.-Egy biztató csókkal sokat tudnál segíteni-mondatára lesokkolódtál teljesen, de mielőtt bármit mondhattál volna fogta és feléd hajolva megcsókolt.
Nem tartott hosszú ideig, néhány másodperc volt összvissz. Miután elhajolt tőled, érzeted, hogy egész arcod ég. Hiába akartál megszólalni nem jött ki hang a torkodon. Hyunsuk már szólalt volna meg, mikor inkább fogtad és felállva kirohantál a szobából és a házból. Ahogy lábad bírta futottál minél messzebb akartál kerülni tőle.
Ez nem lehet igaz. Hyunsuk nem elég, hogy okos, de az iskola egyik népszerű tanulója. Rengeteg baráttal, minden hétvégén valami buliban van. Mindenki kedveli, minden lány érte van oda, miért is akarna tőled bármit is. Végig ezen járt a fejed. Hazaérve is, hiába akart anyud veled beszélni gyorsan leráztad és inkább mentél a szobádba. Az ágyba dőltél és a párnába mormoltad, hogy ez nem lehet igaz.
Egész este forgolódtál, rágódtál a történteken. Próbáltad fejben helyretenni a dolgokat, több-kevesebb sikerrel. Kerested a pontot, ahol a közös tanulásotok abba ment át, hogy a fiú szerelmes legyen beléd. Már amennyiben tényleg szerelmes beléd és nem csak játszik veled. Viszont nem találtál ilyet, nem volt semmi előjele.
Persze kedves volt már a legelejétől kezdve és sokat foglakozott veled, néha még az iskolában is odajött hozzád, megnézni, mi van veled. Dolgozatok előtt, mindig elmagyarázta még egyszer utoljára az anyagot, de ezt csak azért csinálta mert jó tanár akart lenni. Ezzel próbáltad magad nyugtatni.
Másnap reggel készülődés közben elhatároztad, hogy mivel nem tudtál egyedül dűlőre jutni ezért megkérdezed a fiút. Úgy is mint minden nap, ma is át kell menned hozzá tanulni. Ott kettesben végkép megtudod majd kérdezni, ha suliban közbe is jönne valami.
Az osztálytermed felé sétálva, hatalmas ordibálást hallottál, borzasztó volt a hangzavar. Mindig is ti voltatok az egyik legbalhésabb társaságként számontartva, így elsőnek nem is lepődtél meg ezen a fent forgáson. A terembe belépve, mindenki egy emberként nézett rád. Szemükkel végigkövették, hogy a helyedhez sétálsz és leülsz. Ez már szokatlan volt. Soha nem érdeklődtek irántad.
-Héj T/N. Tényleg igaz, hogy annyira fogyis vagy, hogy a másodikos matek feladatokat nem tudod megoldani?-kurjantotta oda neked az egyik fiú. Kikerekedett szemekkel néztél rá. Mindig tudták, hogy nem vagy jó tanuló, de arról egy szót se szóltál, hogy konkrét betegséged van.
-És tényleg nem tudsz helyesen se írni?-nézett rád egy lány. Pár percen belül az egész osztályod feléd fordulva kérdezgetett ilyen dolgokat. Egyetlen ember volt, aki csendben, nyugodtan ült egy helybe, Hyunsuk. Ránézve fejét gyorsan elfordította és minden figyelmét az előtte heverő tankönyvre összpontosította. Egyértelművé tette, hogy ő kürtölte szét ezeket az osztályodba.
Hatalmasat csalódtál a fiúban, megbíztál benne elmondtad neki ezt, erre ő elmondja mindenkinek. Az után, hogy tegnap még megcsókolt. Ez tisztázott legalább mindent, egyáltalán nem szerelmes beléd, csak röhögni akart rajtad egy jót. Úgy tűnik Choi Hyunsuk már csak ilyen.
A nap kínkeservesen lassan telt el. Minden szünetben sorban jöttek oda hozzád az emberek, hogy megkérdezzék, hogy mi igaz a pletykákból. Ami a legborzasztóbb, hogy egy idő után már nem csak osztálytársaid, hanem évfolyam- végül iskolatársaid is megkerestek. Megalázónak érezted az egész szituációt.
Hiába kéne ma is átmenned Hyunsukhoz tanulni eszed ágában sincs a közelébe menni. Inkább lassú léptekkel megindulsz hazafelé. Próbálod húzni az időt, szüleid nehogy kiakadjanak, hogy ellébecolod az egészet. Bár őszintén téged ez hatott meg a legkevésbé.
Ez meg is látszott a jegyeiden. Az elkövetkezendő időszakban újra visszaálltál arra, hogy mindent egyedül, egymagad csinálj meg, amibe újfent beletört a bicskád. Sorban hoztad haza a rosszabbnál rosszabb jegyeket. Az átlagod megint lement, volt ahol ismételten bukásra álltál.
Amit a szüleid megelégeltek. Egyik délután mikor nagyban otthon tanultál, a szüleid lehívtak téged a nappaliba. Ahol ők és Hyunsuk ott volt velük. Idegesen néztél a fiúra és már automatikusan fordultál is volna vissza, de apád megragadta a kezed.
-Sehova kisasszony. Hyunsuk egyértelműen jó hatással volt az átlagodra, nem hagyjuk hogy eldobd a jövőd. Addig se ki se be, míg nem ültök le és fejeztek be minden házit-vált szigorú hangnembe. Dühösen pillantottál rájuk, ami szemlátomást nem hatotta meg őket.
-Kérlek anya-néztél rá boci szemekkel. Azonban őt se hatotta meg az egész, így megrázva a fejét. Végül otthagytak titeket kettesbe. A lehető legtávolabb leültél Hyunsuktól, és a tankönyvedet öledbe véve, merültél bele a tanulásba. Jelezni akartad, hogy tényleg semmi kedved vele lenni hátha elmegy akkor.
Pár perc néma csendet követően Hyunsuk szorosan melléd ült le és kikapta a kezedből a könyvet. Dühösen pillantottál rá, megpróbálva kikapni a kezéből a könyvet. Ő a tőled távolabb lévő kezében tartotta, ezért ahogy próbálkoztál már majdnem teljesen az ölében ültél. Egy pillanatra teljesen megálltál a nagy viaskodás közepén. Ránéztél a fiúra, aki pedig rád.
-Tudom jól, hogy dühös vagy és első sorban ezért is vagyok itt. Bocsánatot kérni az egészért-mondta, továbbra is a szemedbe nézve. -Tudod rosszul esett az egész, hogy úgy leléptél. Másnap panaszkodtam a barátomnak. Ez közben kicsúszott a számon. A lelkére kötöttem, hogy ne mondja el senkinek, de mint látható nem nagyon sikerült neki. Sajnálom-motyogta, továbbra is szemedbe nézve. Egyik kezével a derekadat ölelte át, hogy az ölében maradj továbbra is, másik kezével meg pár tincset kisimított az arcodból.
Tudtad, hogy nem hazudik. Azt az őszinte megbánást ami a szemében látszódott nem megjátszható. Érezted, hogy tényleg szánja a dolgokat. Meglepő nyugodtság öntött el, miközben ott ültél az ölében és magához ölelt.
Most te hajoltál közel az arcához, majd szüntetted meg teljesen a távolságot. Már nem hezitáltál, mint első alkalommal. A fiú is és te is sokkal bátrabb voltatok. Hosszú ideig el se váltatok egymástól. Az idilli pillanatot egy torokköszörülés zavarta meg. Lihegve váltatok el és néztetek a zajforrásra, apukádra.
-Szerintem mára már eleget gyakoroltatok bioszt. Álljatok neki másnak!-nézett rátok szigorúan, bár a szeme sarkában látszódott, hogy mindjárt elneveti magát. Mint ti, Hyunsukkal.