Hana Simko a megtestesült jókislány, minden szülő álma és vágya.
Szlovák akcentus, szőke haj, csillogó kék szemek és az az elbűvölően aranyos, mégis nőies arc.
Hana a hazája büszkesége, az ország egyik legjobb tanulója volt, az úszásban elért ered...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Stella:
-Szerinted itt vannak? – súgok Jiminnek, aki határozottan bólint egyet.
Mindig is utáltam az elhagyatott épületeket, nemhogy egy elhagyatott húsfeldolgozót.
Értem, hogy bizonyos emberek miért egy ilyen helyen rejtőznek el, de akkor szörnyű szaga van.
A fiúk fentről kaptak információt, miszerint ez az egyik lehetséges hely, ahol az elrabolt nőket fogva tartják.
Az én véleményemről azonban senki sem kérdezett, de szerintem nincsenek itt. Már rég máshol lehetnek. Túl sokáig kutatnak a fiúk a nyomok után.
Hana fegyverét szorongatva néz rám. Habár én sem tudom, hogy miért jelentkeztem erre, önként. Valószínűleg megőrültünk, erre nincs jobb magyarázat.
Állítólag ebben a philadelphiai épületben azért maradt itt néhány feldolgozatlan húst, mert olyan gyorsan fojt az emberek kitelepítése, hogy egyszerűen itt maradtak. Természetesen ezt Jimin mondja, neki pedig nem hiszek ezzel kapcsolatban. Valami más miatt tűntek el az emberek.
-Ha elkapok valami fertőzést, akkor kérlek, szépen szervezd meg a temetésemet. – súgom barátnőmnek, aki szájára tapasztott kézzel nevet.
Nagyon lassan haladunk, apránként araszolunk előre, minden egyes helyre benézünk és ügyelünk arra, hogy soha ne maradjon egyikünk sem egyedül.
-Stella, te velem jössz. Felmegyünk a második emeletre, leellenőrizzük, hogy tiszta e. – int Minsik, - Hana, te menj Jiminnel, Ő jobban tud vigyázni rád, mint én.
-Rendben. – bólintunk.
Sajnos a második emeleten semmi érdekeset nem találtunk, így kénytelen vagyok Minsiktől is megkérdezni azt, amit Jimintől.
-Szerinted itt vannak?
-Nem tudom. – rántja meg a vállát.
-Végre, valaki aki őszintén beszél.
-Honnan ered ez a bűz? – suttogja.
-Nem tudom, de mindjárt megfulladok. – fegyveremet magam elé tartva lépdelek az egyik irányba.
Körülöttem minden koszos, veszélyesen lengenek a feldolgozó eszközök a helyükön.
-Mindegy, szerintem menjünk tovább.
-De valahonnan innen jön. – pillantok egy nagyobb asztal alá.
A számra tapasztom a kezem és elfojtok egy kisebb sikítást.
Egy kutya fekszik az asztal alatt, a meglőtt testéből a szivárgó vér nemrég alvadhatott meg.
-Mi az? – pillant le ő is. – Bassza meg. Nemrég lőhették le. Jól vagy? – helyezi egyik kezét a vállamra.
