Hana Simko a megtestesült jókislány, minden szülő álma és vágya.
Szlovák akcentus, szőke haj, csillogó kék szemek és az az elbűvölően aranyos, mégis nőies arc.
Hana a hazája büszkesége, az ország egyik legjobb tanulója volt, az úszásban elért ered...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Stella:
-Hm... - lépek be Lisa házába az orromat követve egészen a konyháig. – Mi ez a jó illat?
Lisa a konyhai asztal mellett áll, rajta kötény és kesztyű.
-Mézeskalácsot sütünk. – mondja büszkén. – Szállj be.
Amy, Rose és Kathy az asztalnál ülnek, és színes cukormázzal díszítik a különféle kisült formákat.
Lisának volt gyerekkora és Koreából való szökés előtt élete, így nem csodálom, hogy képben van ezekkel a dolgokkal. Ráadásul a magas IQ szintje miatt se perc alatt megtanul mindent.
-Nagyon szépek lettek. – lépek a lányok mellé, Lisa pedig azonnal tolmácsol.
A szívem szakad meg, hogy ilyen sorsra jutottak. El sem tudom képzelni, hogy milyen nehéz lesz nekik egy teljesen idegen országban felnőni család és barátok nélkül. Ráadásul nyelvet is tanulhatnak a későbbiekben.
Hogyan fognak majd párt találni? Vajon lemerik majd küzdeni a félelmet, amit éreznek?
-Rengeteget csináltunk, pedig mondtam nekik, hogy elhíznak. – nevet Lisa.
-Nem baj az. – legyintek. – Egyenek csak. Én is csinálhatok?
-Még szép! – rak elém pár karácsonyfa alakút. – Mindegy, hogy milyenek lesznek, mert van egy olyan érzésem, hogy még ma megeszik az összest.
-Én is megenném őket! – mondom. Ekkor csapódik a bejártai ajtó és Hana jelenik meg a fiúkkal.
-Mi újság? – huppan le mellém Jimin.
-Nézd meg, hogy milyen szépen süt Lisa, veled ellentétben. – mutatom fel az egyik fenyőfát.
-Mutasd. – veszi el a kezemből, én pedig kezdem azt hinni, hogy még sosem látott ilyet, egészen addig, amíg be nem kapja az egészet.
-Jimin! – kiáltok fel, mire teli szájjal nevet, majd lenyeli.
-Ez finom lett.
-Ne edd már meg! – sóhajtok, a lányok pedig nevetnek.
-Hali. – lép be Hana nyomában Minsikkel.
-Minsik, kérlek, állítsd le Jimint, mert mindent meg fog enni.
-Mi férfiak szeretünk enni. – tárja szét a karját majd ül le, barátnőm pedig a gyerekek mögé áll és úgy figyeli őket.
-Nem mondod. – grimaszolok.
-Ki akarja a mézeskalácsházat összeilleszteni? – veszi elő a meghűlt alapokat Lisa. – Mert, hogy én nem szarakodok vele, az is biztos!
-Majd én! – jelentkezik barátnőm, majd neki is áll a munkának.
Jimin teli nyomja az egyik karácsonyfát zöld cukormázzal és Rosenak nyújtja, aki örömmel veszi át, majd habzsolja be az egészet.
-Ez nem megy! – sóhajt fel Hana tíz perc múlva.
-De áll a ház, nem értem, hogy hol a baj.
-Biztosan elviszi egy kisebb löket.
-Itt nincsenek földrengések.
-De vannak. – mondja Minsik, majd megpöcköli a házat, ami azonnal összeesik.
-Akkor egy tahó vagy! – barátnőm óriásit csap Minsik vállára.
-Muszáj volt – magyarázkodik, majd folytatják a csipkelődést.
-Hogy haladsz? – pillantok Jimin felé, aki áttért a szívek díszítésére.
-Csodálatosan. – mutatja fel azt, amit éppen díszít. Az én nevemet írta rá, bár olyan, mintha inkább ráhányták volna, de nekem csinálta, és ez aranyos.
Egy kéz nyúl át az asztalon, Hana kiveszi Jimin kezéből és betömi a szájába.
-Az én párom. – Minsik egy puszit ad Hana arcára.
-Nem vagytok normálisak. – vonja le a következtetést Lisa.
Hana:
Miután nagyon nehezen felállítottuk a házat leültünk megnézni egy filmet.
Bár én egész végig agyaltam és alig tudtam koncentrálni.
Annyira jó így együtt. Annyira szép és jó lenne, ha nem az lenne a munkájuk ami. Egyikőjüket sem akarom elveszíteni. Nem tudom, hogyan fogom továbbra is élni az életem Minsik nélkül, ha soha többé nem látom.
