Hana Simko a megtestesült jókislány, minden szülő álma és vágya.
Szlovák akcentus, szőke haj, csillogó kék szemek és az az elbűvölően aranyos, mégis nőies arc.
Hana a hazája büszkesége, az ország egyik legjobb tanulója volt, az úszásban elért ered...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Hana:
Ez a második nap, hogy itt vagyunk és rejtőzködünk.
Nekem kezd az agyamra menni a dolog, ideges vagyok, mint a fene.
Lisa megy el egyedül a kisboltba, ha szükség van valamire. A három kislány nem tudja, hogy miért jöttünk ide, csak azt, hogy majd egy jobb helyre költözünk.
Stellának sem számít az eset, bevallotta, hogy csak annyi baja van, hogy ott kell hagyni az iskolát és nem fogja az elképzelt jövőt megvalósítani.
Nekem viszont oda a családommal a kapcsolatom, biztosan ki lehetnek készülve és értesítve lettek az esetről. El sem merem képzelni, hogy mit gondolhatnak rólam, hogy egy bűnözővel vagyok.
-Eljössz velem egyet sétálni? – lép be a fürdőszobába Stella, aki oldalra fonta be hosszú vörös haját. Már kabátban áll előttem. Ezért nem kérés, hanem parancs. Valami olyat akar mondani, amit jobb, ha nem hallanak a fiúk.
-Persze, szóltál nekik? – intek a hálószobák felé.
Az egyikben vannak bent hárman és éppen tervezgetnek valamit.
-Igen. – bólint, mi pedig elhagyjuk a lakást. Leballagunk a sok-sok lépcsőn, mert a lift nem működik, azután pedig kilépünk a hideg levegőre.
A hó még mindig szakad, a nap át sem süt a felhőkön.
-Mi a baj? – kérdem, miközben elindulunk az egyik irányba a panelek között, amik felénk magasodnak és olyan érzést keltenek bennünk, mintha jelentéktelenek lennénk. Az időjárás sem dobja fel a hangulatot, az utóbbi időben minden ellenünk szövetkezett.
-Aggódom, hogy elszúrunk valamit. Halál sem gondolta, hogy ez lesz velünk! – morog.
-Igen. Az sem biztos, hogy megadják az engedélyt, hogy kimehessünk Oroszországba.
-Ne is mondd. Mégis mihez kezdünk ezek után? A kormánynak fogunk dolgozni, mint ők? Ugye tudod, hogy benne van a pakliban az, hogy a CIA ügynökei ránk fognak szállni?
-Bennem is hasonló kérdések keringenek. – sóhajtok. – De főként arra gondolok, hogy remélem, még tudok beszélni a családommal.
-Szerintem a mamád mindig is sejtette, hogy valami nincs rendben a fiúkkal.
-Ebben van valami.
-Mocsok szar. – dobbant egyet a lábával, majd egy marék havat vesz a kezébe, amit gombóccá gyúr, majd eldobja messzire.
Egy darabig sétálgattunk, megbeszéltük az élet problémáit, hogy bárcsak máshogyan alakult volna minden.
Elhiszem Stellának, hogy megváltoztatná a múltat, ha lehetne.
Sosem jött volna össze Jiminnel.
Mikor benyitunk a konyhába, a gyerekek már ebédet esznek Lisával.
-Hol vannak a fiúk?
-Elmentek, de hamarosan jönnek.
-Hova mentek? – kérdi barátnőm, miközben helyet foglalunk mi is.
-Nem mondhatom el, sajnálom. – Lisa szomorúan néz ránk.
-Nem baj, már megszoktuk. – nevet fel keserűen, én pedig csak fintorgok egyet.
Stella:
-Jól van lányok, délutáni pihenő. – nyitom ki a szobájuk ajtaját.
Ebben a szobában egy nagy francia ágy van, és egy kanapé. Lisa alszik az utóbbin, a lányok pedig az ágyban.
Tudom, hogy nem értik azt, amit mondok, de tudják, hogy mire gondolok.
A lányok bepattannak az ágyba, engem is meghívnak így középre kerülök, ők pedig szorosan ölelnek magukhoz.
Biztosan nekik is fáj, hogy soha többé nem láthatják a szüleiket. Mind a négyen árvák vagyunk.
Vajon mit gondolnak majd a katonaságban apa barátai? Az osztálytársak és a tanárok? Ennek is híre fog menni, hogy a Princeton-i Magán Egyetemnek két hamis tanulója volt.
Biztos vagyok benne, hogy történelmet írtunk és írni fogunk. Nem is magunk, hanem a fiúk miatt. Ők hírhedtek arról, hogy mindenkit elsöpörnek az útból, azoknak, akik alaposan megfizetik ezt.
Emellett lehet, hogy érdekes történetnek tartják majd azt a korunkbeliek, hogy elszöktünk a szerelmünkkel.
Pedig világéletemben jó gyerek voltam, most pedig mindenki minket köröz.
Mégis mi jöhet még ezután?
Később résnyire nyitom ki a szemem, majd meglátom Jimint, aki az ajtónak támaszkodva figyel engem.
