Hana Simko a megtestesült jókislány, minden szülő álma és vágya.
Szlovák akcentus, szőke haj, csillogó kék szemek és az az elbűvölően aranyos, mégis nőies arc.
Hana a hazája büszkesége, az ország egyik legjobb tanulója volt, az úszásban elért ered...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Hana:
-Lisa, egyáltalán tanultál pszichológiát? – vonom kérdőre, amikor Stellát és engem leültet a kanapéra.
-Igen, képzeld. – helyez egy széket elénk, amit a konyhából szerzett, majd leül elénk.
-Gondoltam, hogy jót fog tenni nekünk egy kis beszélgetés. Most, hogy a fiúk nincsenek itt, azt mondhatok, amit csak akarok. Nincsen tabu téma, semmit sem kell eltitkolni. Bármit is mondotok, sosem fogják megtudni a fiúk.
-Ez felettébb megnyugtató. – szólal meg Stella. – Pontosan tudják a fiúk, hogy milyen érzelmek keringenek bennünk.
-Biztos? – vonja fel a szemöldökét, mi pedig hevesen bólogatunk.
-Stella, mesélj egy kicsit arról, hogy mi szerettél volna lenni, milyen álmaid voltak a jövővel kapcsolatban, de csak az előtt, mielőtt megismerkedtél Jiminnel.
-Hát... el sem tudom képzelni, hogy mi fog kisülni ebből. Orvos akartam lenni New Yorkban. Az egyik legjobb kórházba akartam beadni a jelentkezésem, ahol egy öt éves tanfolyamon akartam volna lenni. Biztos voltam benne, hogy képes lennék bekerülni a legjobb öt közé. Miután meglett volna a jól fizető állás, vettem volna egy házat magamnak. Aztán családot alapítottam volna.
-Hana?
-Mivel a mi országunkban kevés a normális orvos, ezért itt maradtam volna továbbképzésen. Majd hazautaztam volna, hogy betöltsek egy helyet. A vége ugyanaz, mint Stellának.
-De most egyik sem valósulhat meg. – csapja össze a kezeit.
-Igen... És szar érzés.
-Egyetértek. – mondja Stella.
-Szeretitek a fiúkat?
-Igen. – feleljük egyszerre.
-De én nem jöttem volna össze Jiminnel, ha tudtam volna, hogy ez lesz a vége. – barátnőm sóhajt egyet, én pedig szomorúan nézek rá.
-Igaz...
-Nagyon szeretnek titeket a fiúk, ugye tudjátok? Mindent megtesznek értetek. Sajnos azt vettem észre, hogy nagyon nem vagytok biztosak. Hana, miért kell mindig egymást piszkálnotok Minsikkel? Nem elég, hogy ha veszekedtek, de még ha nem, akkor is. Ez hosszú távra káros lehet. Az is, hogy Jiminnel sosem veszekedtek, ha igen, akkor az ritka és nagy veszekedés. Ha nem tetszik neked valami, akkor mondd meg neki Stella! Ha így fogjátok folytatni, akkor Stella, te Jimint dobni fogod, téged pedig Minsik fog. – fordul felém.
-Ez hülyeség! – háborodok fel.
-Annyira azért nem. – fordul felém barátnőm. – Mégis mit kell tennünk?
-Legyél őszinte Jiminnel. Hana ne szólj vissza, ha nem tetszik valami. Jó? Ezt a beszélgetést majd folytatjuk. Mást is el kell még intéznünk. – nyújt át két igazolványt.
Mikor kinyitom, egy fehér rövid hajú zöld szemű lány néz vissza rám, akinek a szája szélén három pont anyajegy van. Az egészben az a legborzasztóbb, hogy magamat látom.
-Ez meg mi?
-Hamis igazolványok, ahhoz, hogy lelépjünk. Majd lesz másik, ha odaértünk Ausztráliába.
-Oda megyünk? – döbben meg barátnőm.
-Igen, oda. – bólint.
Az igazolvány szerint huszonhárom éves vagyok és Joanna Pullum a nevem.
-Csere. – veszem el Stelláért, hogy az övét is tanulmányozzam.
A képen rajta is barna paróka van, a szeme kék és szemüveges. Az ő neve Sharon Oldfield. Az eszem megáll, hogy Lisa képes volt nekünk egy ilyet összeállítani.
-Miért pont oda?
-Mert egy ideig ott biztonságosan meg tudjuk húzni magukat.
-Legalább melegebb hely, mint Oroszország. – látja meg benne a pozitívumot Stella. – Merre leszünk?
-Sydney szélén, egy tanyán. Kitűnő és szép hely, ne aggódjatok.
Stella:
-Csak az átvizsgáláson ne szúrjanak ki minket.
-Ezért is kell gyakorolni, hogy legyetek gyanúsak. Ugyanis biztosan keresni fognak minket.
-De hogyan gyakoroljunk?
-Hoztam mindent, ami kelleni fog. Ugyanis ha nem alakítjátok magatokat rendesen, akkor kiszúrhatnak. Ráadásul a kommandó is hamar ki tud érni a reptérre. – kel fel, majd egy ember méretű dobozt nyit ki, ami eddig a falnak volt támasztva.
-Stella, te leszel a lelkes természetjáró, aki állandóan csacsog Ausztrál környezetéről. Minden vágyad ott lakni, legalább egy évig, majd utána tovább állsz. Emellett a lábad el van törve, de ez semmiben sem tud megakadályozni téged. – vesz elő két mankót, egy műgipszet, egy sapkát, farmer nadrágot, egy zöld pólót, barna keretes szemüveget és egy kontaktlencsét.
-Jézus... - nevetek.
-Hana, te leszel a nagy bulis lány, aki egy nagyon régi és drága géppel kattogtat. Egy srác miatt akarsz ott élni, hogy minél távolabb legyél tőle. – nyom barátnőm karjába egy csillogós cipőt, fehér farmert, amiben talán kint lesz a fél feneke, egy melltartó szerű csillogós felsőt, amiben pedig az egész hasa kint lesz.
-Mikor indulunk majd? – kérdi.
-Harmincegyedikén, hétfőn.
A nagy próbálgatás során megjöttek a fiúk a gyerekekkel, akik azonnal rohantak játszani. Mi pedig ott állunk a fiúk előtt ebben a furcsa felszerelésben.
-Azt a mindenit. – ül le Jimin a kanapéra, Minsik pedig helyet foglal mellette. – Most beindult a fantáziám.
-Van benne valami. – Minsik barátnőmre néz, aki lentebb húzza magán a farmert.
-Igazán örülök neki, hogy ennyire értékelitek az erőfeszítésünket. – teszem csípőre a kezem, mire Hana mellém áll és bólogat, ezzel is erősítve az igazamat.
-Próbálunk nagyon hitelesek lenni. – véd meg.
-Istenem, kint van a fél feneked. – háborog Minsik, aki kérdőn néz Lisára.
-Azt mondtad, hogy kerítsek nekik valami jó cuccot. Biztos vagyok benne, hogy be fog válni. – védekezik ő is.
-Úgy nézel ki, mint valami pornó oldalról szakadt diáklány! – néz végig rajtam Jimin.
-Te pornót nézel? – háborodok fel.
-Nem, ezt Konstantintól tudom, ő nézett pornót.
-Hát ez undorító. – fintorodunk el.
Ezután pedig kezdetét veszi a beszélgetés, majd mindnyájan a TV előtt kötünk ki.
