Hana Simko a megtestesült jókislány, minden szülő álma és vágya.
Szlovák akcentus, szőke haj, csillogó kék szemek és az az elbűvölően aranyos, mégis nőies arc.
Hana a hazája büszkesége, az ország egyik legjobb tanulója volt, az úszásban elért ered...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Stella:
-Ez abszolút nem biztonságos. – csatolom fel a korcsolyámat, majd a faházra nézek, amiből Jimin sétál ki egy pár korcsolyával.
-Dehogy nem. Nagyon vastag a jég. – int, majd leül mellém a hóba, és a tóra mutat. – Látni is lehet.
Valami tóhoz jöttünk ki, azt sem tudom, hogy hol vagyunk. Jimin talált egy faházat, amit közösen törtünk fel. Bent korcsolyákra és egyéb holmikra bukkantunk.
-Ne aggódj, nem fog beszakadni.
-Remélem is, mert ha beszakad, akkor véged van. – lépek rá a jégre, ő pedig megfogja a kezem és úgy kapaszkodunk egymásba.
-Meg fogok halni! – sikítok, mikor előre csúszok, Jimin azonban kecsesen siklik mellém.
-Csak nem felejtettél el, korcsolyázni? – nevet. A karjába akarok kapaszkodni, hogy ne essek el, azonban nevetve megy arrébb, így a levegőbe kapok.
-Nem is szeretsz!
-Ha ide jössz hozzám, akkor utána soha többé nem hagylak magadra itt a jégen. – áll meg tőlem tíz méterre.
-Teljesen más a városi jégpályán, mint ezen korcsolyázni. Ez sokkal jobban csúszik, és a tudat, hogy alattunk egy bazi nagy mély víz van...
-Csak szépen lassan, bele fogsz jönni.
-Könnyű mondani. – morgok az orrom alatt.
Szépen lassan elindulok, de csak arra tudok gondolni, hogy ha ez beszakad, akkor isten bizony, hogy meghalunk.
Nagyon lassan haladtam, így egy áldás volt, hogy Jimin kicsit közelebb jött.
-Remeg a lábam. – sóhajtok, majd megkapaszkodom a karjában.
-Nahát, Stella Dawn fél! – gúnyolódik.
-Ha így folytatod, akkor hazamegyek!
-Menj csak. – mutat a partra, ami elég messze került tőlünk.
-Na, jó, itt maradok!
-Van egy ötletem.
-Már előre félek.
-Háttal állok neked, hátra nyújtom a kezeimet hozzád, te pedig megfogod őket. Én hajtok, te pedig semmit se csinálj.
-Elment az eszed. – nevetek.
Megfogom a kezét, és arra számítok, hogy majd lassan fog haladni.
Rosszul gondoltam, ugyanis olyan tempóban haladt, hogy azonnal felsikítottam. Hagytam, hogy húzzon, de a halálomon voltam. Összevissza kanyargott velem.
-ÁLLJ MEG! – kiálltok, mire befékez, én pedig nekimegyek a hátának, majd hátulról reszketve ölelem át.
-Milyen volt? – nevet, én pedig felborítom őt, de magával ránt, így hanyatt esünk a jégen.
-Borzasztó! – hisztizek, majd a jeget kezdem el csapkodni, miközben kinyújtott remegő lábaimra nézek.
-Ugyan, egy kis adrenalin löket senkinek sem árt. – ül mellém, majd a korcsolyájára mutat. – Egyszer megöltem egy embert, korcsolyával.
-Hogyan? – sápadok el. – Kit? Mikor?
-A legelső munka volt az oroszoknál. Egy híres versenykorcsolyázónak kellett kinyírnom az vetélytársát. Gyorsan hozzá teszem, mielőtt megsajnálnád, hogy az illető a versenytársait megnyomorította. A főnök azt mondta, hogy találjam ki, hogyan ölöm meg fegyver nélkül. A férfi éppen korcsolyázott, én pedig vártam rá a pálya szélén. Hamar feltaláltam magam... a többit pedig magadtól is kitalálod.
-Miért nem mondtad el korábban?
-Gondolom az első randin nem örültél volna egy ilyen történetnek. – mosolyodik el.
-Nem úgy!
-Sok tettemről nem tudsz. Maradjon is így. Vannak olyan dolgok, amiket nem szívesen mesélek, egyeseket megbántam, van, amit szégyellek és van olyan is, ami túl kegyetlen.
-Hm... Akkor maradjon is ez így. – nézek a távolba.
Jimin:
Karba tett kézzel nézem, ahogyan Stella visszarakja a korcsolyákat a helyére és szépen elrendez mindent, amit széttúrtam. Annyira lelkiismeretesen csinálja, hogy öröm nézni. Persze most nem kínlódna ezzel, ha nem lettem volna kíváncsi és rámoltam volna szét.
Hirtelen ötlettől vezérelve csapom ránk az ajtót, mire megfordul. Én pedig elé lépek és hevesen csókolom meg, aminek hatására a kabátomba kapaszkodik.
-Ígérem, hogy majd törvényesen összeházasodunk. Ígérem, hogy a feleségem leszel. – húzom le a kabátja cipzárját, mire elvörösödve néz rám.
Megszabadultunk a nadrágoktól és a kabátoktól is, amiket a földre terítettünk.
Stella úgy bújt hozzám, mint egy macska, és hagytam neki, hogy azt tegyen, amit csak akar. Felettem vette le az összes ruháját és bátran levetkőztetett engem is.
-Akkor, megígéred, hogy a férjem leszel? – hajol le hozzám, majd mosolyogva húzom magamhoz. – Nem tudom, hogy mi lenne velem, ha nem lennél. – suttogja még utoljára, mielőtt fordítanék a helyzeten.
Erre a kijelentésre nem válaszolok, csak megcsókolom és próbálok minden gondolatot kiűzni a fejemből.
