Sztárallűr ✔

33. 📘🎵

Még mindig volt egy csomó időm, és én végig írtam, mert az ötleteim nem akartak elfogyni. Sajnos nagyon úgy néz ki, hogy a Vadító szépségnek nem Happy End lesz a vége. Ahogy az én és a Tomi történetének se. De nem! Nem beszélünk róla többet és még csak nem is szabad rá gondolni. Az elkövetkezendő napokban csak és kizárólag a könyvemre akarok koncentrálni, valamint anyára, akit egy hétig nélkülöznöm kellet. És persze Fatira, akinek az összetört szíve még mindig nem forrt össze. Ez az én csapatom, nincs szükségem senki másra. Szóval éppen írtam, amikor a legjobb barátnőm berontott a szobába.
- Hallottunk valami kocsi zúgást a közelben, ez a kiadós sofőr lesz. - mondta izgatottan mégis szomorúan.
- Oké, egy perc és megyek. - csaptam össze a füzetem és bepakoltam a kistáskámba, A tollakkal és ceruzákkal együtt. - Biztos nem akarsz itt maradni?
- Bella. Nem. - mondta komoran, aztán teljesen elérzékenyülve nézett körbe a szobában. - De jó volt itt lenni másfél napig. Köszönöm neked az élményt.
- Nincs mit. Bár én inkább el szeretném felejteni ezt a helyet. És mindent ami itt történt. - mondtam. Vettem egy mély levegőt és a cuccaimat megragadva léptem ki a szobából. Még gyorsan elugrottam a mosdóba, de végül kénytelen voltam lemenni a földszintre. Mennyi, de tényleg mennyi minden történt az elmúlt 5 napban. Hihetetlen, de kénytelen vagyok elengedni mindent. És mindenkit...

- Bella, Fatime! Jó utat. - rendezett le minket ennyivel Nándi. Úgy tűnik már nem önmaga, ugyanis tisztázódott benne, hogy őt bizony feljelentették, és ha csak Ipacs nem szerez egy nagyon jó ügyvédet, a pert Laura fogja megnyerni.
- Örülök, hogy megismerhettünk titeket. - mondta kórusban Gergő és Csongi. Úgy tűnt ők begyakorolták a "nagyon hosszú" búcsúszöveget.
- Köszi és is. - mondta Fati szipogva. Én pedig némán, mosolyogva bólogattam.
- Sziasztok. - vigyorgott ránk Noémi. És bár rohadt mérges voltam rá - nem mindenki tudja mi miatt - muszáj volt megölelnem őt, mert ezalatt a hét alatt sok mindenen keresztül mentünk, és sok komoly témáról is beszélgettünk. Noémi egyeltalán nem rossz ember, és igazából nem is hibás a dologban. Az egyetlen személy akire haragudnom kell az Tomi, aki végig ott állt mellette.
- Sok sikert az új számhoz. Már ha megjelenik. - fintorogtam és nem foglalkozva Tomi csalódott arcával, a menedzserhez fordultam. - Ó Ipacs, nagyon, de nagyon fogsz nekem hiányozni. - öleltem át.
- Te is nekem kiscsaj, nem is tudod mennyire. - ölelt vissza. A megható pillanatot, egy halk - ergo távoli - dudaszó zavarta meg. - Itt a kocsi, menjetek. Utazzatok jól és mindenképp fussunk össze még valahol.
- Mindenképp. - mosolyodtunk el Fatival és egy pár másodperces hátranézés után végleg elhagytuk a házat. Hjaj. Az autó most sem volt hajlandó behajtani a "sáros" földútra, ezért gyalogolhattunk egy csomót.

- Na végre már! Meddig óhajtottak a hölgyek készülődni? - köszöntött minket a sofőr. - Talán addig ameddig a szakállam is kinő? Na tűnés befelé a kocsiba!
- Igenis. - állt vigyázba Fatime. Persze csak poénból. Kár, hogy nekem nem volt kedvem poénkodni. Beraktuk a bőröndöket a csomagtartóba (nem volt szükségünk a zsémbes sofőr segítségére), mi is beszálltunk a kocsiba, és türelmesen vártuk, hogy beinduljon a motor.
- Csak, hogy tudjátok, plusz pénzért vállaltam el ezt a fuvarkát, egyébként csak otthon ültem volna, nyugodtan kávét szürcsölgetve és újságot olvasva. Ehelyett! Ismételten itt vagyok. Felháborító.
- Maradjon már csöndben! Péntek van, a péntek pedig munkaidő. Ráadásul a túl sok koffein káros az egészségre, így jobban járt. - mondtam a szememet forgatva. Fati sikítozva nevetni kezdett a sofőr pedig eltátotta a száját és inkább csöndben maradt. Így kezdődött az utunk. Illetve kezdődött volna, de mielőtt végre elindulhattunk volna, észre vettük, hogy egy alak lefele fut a földúton. Az az alak pedig nem volt más, mint Tomi. Na szuper, mi jön még? Esetleg egy villám nem akar belém csapni? Kiszálltam a kocsiból és széttárt karokkal ezt kérdeztem: - Mit hagytunk ott?
- Semmit. Illetve... Te engem. - mondta és olyan csábosan elmosolyodott. Próbáltam úgy kinézni, mint akit egyeltalán nem hat meg. Miket beszélek? Egyeltalán nem hatott meg.
- Felesleges volt idáig eljönnöd. Megmondtam, hogy ennyi volt. - mondtam ki végül. Már éppen szálltam volna vissza a kocsiba, amikor megragadta a karom, pár lépéssel arrébb vitt a kocsitól, szorosan magához húzott és szenvedélyesen megcsókolt. Nem tudtam ellenállni neki, és basszus! Olyan jól csinálja. Annyira magával ragad, és elönti a testem érzelmekkel és forrósággal. Komolyan már!

Megmarkoltam a tarkóját és visszacsókoltam. Belemosolygott a csókba, kezeit pedig a derekamra helyezte. Tökéletes csók volt, kár hogy eszembe jutott mi is történt reggel. Szépen lassan eltoltam magamtól és elindultam a kocsi felé.
- Azért mégiscsak jobb így elbúcsúzni nem? - kiáltott utánam és a hangjából megítélve tudtam, hogy mosolyog.
- Mire gondolsz? - pördültem meg, és próbátam elképzelni, hogy ez mennyire nézett ki gázul, vagy éppen menőn kívülről.
- Hát a csókra. A csókra amit te is akartál. Arra a kibaszott csókra, ami azt jelképezi, hogy minden a régi.
- Ugyan. - mosolyodtam el keserűen. - Csak egy csók volt. Ne képzelj bele többet. - ismételtem meg a reggel elhangzott szavakat és beszálltam a kocsiba. Tomi ideges lett, de ezt még utánam kiáltotta: - Én attól még szeretlek! És az Istennő lesz a legjobb számom!
Nem foglalkoztam vele, jeleztem a sofőrnek, hogy induljon. Ő pedig így is tett. Úgy érzem végleg véget ért ez a történet. Minden ami ezen a héten történt feledésbe kell, hogy merüljön. Így van rendjén. Biró Tamás pedig külön véleményt érdemel. Beleszerettem, de el kell engednem. Mert addig nem hiszek neki amíg nem szakít Noémival. És ezt sose fogja megtenni, úgyhogy az a fogalom, hogy Tolla, vagy épp Bemi (Tomi+Bella; Bella+Tomi) örökre elveszett.