Sztárallűr ✔

3.7 📘🎵

Úristen. Erős dalszöveg, meg kell hagyni. Tényleg elég nyilvánvaló, hogy ezt a dalt Tominak címezte, elég sikeres lett és abban is biztos vagyok, hogy mostantól szerepváltás lesz. Noémi lesz a szegény, ártatlan áldozat, mi Tomival pedig a rohadékok. Na mindegy.
- Szegény lány, biztos nagyon összetörték a szívét. Nem semmi dalszöveg, ugye? – nézett rám a szakállas sofőr a tükörből.
- Igen, én is sajnálom szegényt.
Ez az igazság. Mélyen, legbelül sajnálom őt. Nem akartam belerondítani a kapcsolatukba Tomival, én csak azért mentem abba a faházba, mert Anita azt mondta. Nem gondoltam volna, hogy ott fogok rátalálni életem szerelmére, és hogy ez ennyi bonyodalommal jár majd.
A taxi megérkezett a házunk elé, elköszöntem a sofőrtől és kiszálltam a járműből. Nem kellett fizetnem, mert Tomi már elintézte (nagyra becsülöm, amiért ennyi mindent megtesz értem, igyekszem viszonozni az ilyesfajta tetteit). A környék teljesen kihalt volt, csak egy-két ember fekete alakját láttam a gyenge lámpafényben, igazán szép ilyenkor a lakásunk és a környéke.
Anya tv-t nézett, amikor hazaértem, kedvesen köszönt nekem és a teáját iszogatva folytatta a főzőműsor nézését. Bementem a szobámba, írtam egy gyors üzit Tominak (Hazaértem <3), leöltöztem és elmentem zuhanyozni.
Miután átöltöztem pizsamába ittam egy bögre teát, jóéjszakát kívántam anyának, hallgattam egy kis zenét fejhallgatón keresztül, fogat mostam, és este kilenc körül lefeküdtem aludni. Kicsit korán volt még, de nagyon fáradt voltam. 

Pontosan nyolc óra volt, amikor felébredtem. Az riasztott fel, hogy megcsörrent a mobilom. Az alapértelmezett csengőhang volt, úgyhogy biztos voltam abban, hogy egy idegen hív.
- Igen? – szóltam bele álmosan a telefonba és felültem az ágyon.
- Jóreggelt kishölgy. Gaál Sándor vagyok, önnel találkoztam tegnap az étteremben és maga ír könyveket, ugye?
- Igen, én vagyok. – motyogtam és ásítottam egy nagyot. – Elnézést, csak most keltem fel.
- Miattam kelt fel? Bocsánat. Én már hajnal öt óta ébren vagyok, úgy gondoltam a nyolc óra már korrekt idő.
- Semmi gond, mondja csak.
- Azt mondtad szívesen találkoznál velem megint, hogy én is meséljek egy kicsit a történetünkről, és a mai napot beszéltük meg, ha jól emlékszem.
- Igen, ma ráérek.
- Esetleg egy óra múlva a Rengeteg RomKaféban?
- Ne haragudjon uram, de én egy óra alatt nem tudok elkészülni és keresztülmenni Budapesten.
- Akkor esetleg tízórakor?
- Tizenegyre talán oda tudok menni.
- Ám legyen, addig nézem a tévét.
És Sándor bácsi lerakta a telefont. Beállítottam egy ébresztőt úgy, hogy fél óra múlva értesítsen engem, aztán bosszúsan, nyöszörögve visszafeküdtem az ágyba.
Fél kilenckor pedig kénytelen voltam kimászni onnan, időben el kell kezdenem készülődni, ha tizenegyre oda akarok érni a RomKaféba.
Egy 80-as évekbeli farmert vettem fel egy mustársárga kötött pulóverrel. A hajam felfogtam egy kontyba, sminknek pedig tettem fel púdert, szempillaspirált, szemhéjpúdert és epres Labellot is. Összepakoltam egy kistáskába és kereken tíz órakor elhagytam a házat.
Busszal mentem egy darabig, de nem akartam átszállni, úgyhogy inkább gyalogoltam húsz percet. Pech, hogy tegnap olyan sokat sétáltunk Tomival, hogy izomláz volt a lábamban, és azt hittem ott fogok kimúlni a járdán. Aztán tíz óra ötvenkor megérkeztem a kávézóhoz. Alaposan körülnéztem és meg is pillantottam Sándor bácsit egy három személyes asztalnál.
- Jónapot. – ültem le hozzá.
- Jónapot kisasszony. Hogy s mint?
- Jól vagyok köszönöm, és maga?
- Soha jobban. Nos? Akkor hol kezdjem a mesélést?
- Állj, állj! Ne ilyen gyorsan. – nevettem fel.
Az volt a tervem, hogy felveszem hangrögzítőre, amit Sándor bácsi mond, otthon pedig akárhányszor vissza tudom hallgatni, és a hanganyagot felhasználva könnyedén meg tudom írni a könyvet. Vagyis nem olyan könnyen, de könnyebb lesz, mintha egy füzetbe jegyzetelnék.

- Üdv, mit adhatok? – jött oda hozzánk egy pincér.
- Ó, üdvözlöm! – köszönt neki Sándor bácsi. – Egy étcsokis, karamellás kávét szeretnék tejszínhabbal és zabbal.
- Rendben. És a hölgynek mit adhatok?
- Nem tudom, még sosem jártam itt. Kérhetek esetleg egy itallapot?
- Persze, azonnal hozom.
- Még sosem járt itt? – kérdezte tőlem Sándor bácsi.
- Sosem. Ide sem találtam volna, ha nincs a Google térkép.
- A mai fiatalok és a kütyük, értem is én ezt!
A pincér hozott nekem egy itallapot és te jó ég! Ez sem egy szokásos kávézó, kézműves kávékat készítenek. Nagyon kíváncsi voltam a kávé kinézetére és ízére, egy csokis-málnás kávét kértem tejszínhabbal.
- Nos, mielőtt még belekezd a mesélésbe elindítok egy hangfelvételt, hogy később is vissza tudjam hallgatni. Úgy könnyebb lesz felhasználnom az ön szemszögéből játszódó dolgokat.
- Értem, akkor mehet?
- Mehet. – indítottam el a hangrögzítőt.
Sándor bácsi délután kettőkor fejezte be a mesélést, három egyórás felvételt készítettem és basszus. Hála neki ezerszer jobb lesz a könyv, és közben a tökéletes cím is eszembe jutott. Románc. A könyv pedig nagyjából úgy lesz felépítve, hooogy... Van egy csaj, aki napjainkban él Londonban, elmegy a nagymamája egyik régi barátnőjéhez, ő pedig felolvas neki egy történetet. Ez lenne Sára néni története. De a lány talál néhány ellentétet e között a történet között, és aközött, amit a nagypapája mesélt neki egy füzetből, még régebben. Ekkor ő is elmeséli azt a történetet, ez pedig Sándor bácsi sztorija lesz. Utána a lány és az idős néni átbeszélik a dolgokat, sírnak és nevetnek, és bár még nem tudom, hogy legyen vége a könyvnek, tudom, hogy ütős lesz. Szerintem a jelen időben játszódó dolgokat egyes szám első személyben írom majd a lány szemszögéből, a két történetet pedig egyes szám harmadik személyben. De majd meglátom, hogy lesz.
Azt is tudom, hogy a történet eredetileg egyáltalán nem így nézett volna ki, hogy egy 19. századi, romantikus történet lett volna, a szereplő pedig nem lett volna más, mint Sarah Beaufort. Tényleg nem tudom mi lesz a végeredmény, de időm, mint a tenger...
A lényeg viszont az, hogy megszereztem amiért jöttem, és rengeteget segített nekem. Azalatt az idő alatt pedig, amíg Sándor bácsi mesélt megittuk a finom kézműves kávénkat és rendeltünk kisebb ételeket is, hogy a hangfelvételen ne hallatszódjon a gyomrunk hangos korgása. Már ki is fizettünk mindent, szerencsére nem dobtak ki minket a helyről.
- Megtiszteltetés, hogy elmesélhettem önnek az életem legfontosabb időszakát. – nézett rám Sándor bácsi.
- Nekem megtiszteltetés, hogy engedélyt adott rá. – mosolyodtam el és felálltam az asztaltól. – Merre megy?
- Itt lakok a közelben, menjen csak nyugodtan, amerre akar.
- Köszönöm. Ha végleg befejezem a könyvet és megjelenik a könyvesboltokban, akkor mindenképp szólok magának.
- Remélem megélem. – próbált meg viccelődni, de egy keserű mosolyon kívül mást nem tudtam erre reagálni.
Kimentünk a kávézóból és elköszöntünk egymástól. Ő elindult gyalog a háza felé, én pedig az ellenkező irányba mentem, a buszmegállóhoz.
Délután három körül értem haza, anya még dolgozott, úgyhogy egyedül voltam otthon. Főztem magamnak egy kis teát és egy zacskós levest is megettem. Zenét hallgattam és mosolyogva gondolkoztam a könyvemen.