Sztárallűr ✔

2. 📘🎵

Fatime persze semmit sem hitt el ebből az egészből. Szentül állította, hogy Boti utál futni és, hogy az nem egy állat volt, hanem a lány, akivel megcsalja őt.
– Lehet, hogy túlreagálod – mondtam.
– Lehet – sóhajtott fel. – Hagyjuk a témát. Inkább mondd már el, hogy mi ez a faházas biznisz. Visszajössz még onnan?
– Remélem igen. Mondjuk hat idegennel leszek egy faházban egy hétig. Lehet, hogy ez egy csapda. Kinyírnak és elásnak valahol az erdőben – töprengtem.
– Én majd megkeresem a tested – ígérte meg Fati. – De hol van ez pontosan?
– Nem tudom – ráztam meg a fejem. – Valahol B-A-Z megyében. Reggel jön értem egy kocsi, az kitesz ott és... Fogalmam sincs. Majd elküldöm a pontos címet és naponta beszélek veled. Már ha lesz ott térerő.
– Ha gáz van, és az a hat tag nagyon irritál, akkor csak szólj és megyek érted.
– Köszi. De hogy? Még nincs meg a jogsid.
– Én legalább teszek érte valamit. Tanfolyamra járok – vágta a fejemhez.
– Jól van na. Az írás mellett nincs időm KRESZ-t tanulni. Te is tudod.
– Persze, tudom. Ó! Csak nem új könyv ötleted van? – csillant fel a szeme.
Azon kívül, hogy Fatime a legjobb barátnőm, ő a legnagyobb rajongóm is. Mind a kilenc könyvem ott van a polcán, és nem egyszer olvasta már el őket.
– Pont ezaz, hogy nincs. Anita ezért küld az erdőbe az idegenekhez, hogy inspirálódjak egy kicsit. Vagy valami ilyesmi.
– Aha, biztos. De ugye enyém lesz az első példány?
– Mint mindig –mosolyogtam rá és az asztalon keresztül megöleltem.

Miután elhagytuk a mekit, a buszmegállót céloztuk meg. Este hat óra volt, és nyár lévén még világos volt ugyan az ég, biztonságosabbnak találtuk a buszocskázást a gyaloglásnál. Szóval ott ácsorogtunk a megállóban, amikor hirtelen odalépett mellém egy tizenhárom év körüli szőke kislány.
– Szia. Csak azt akarom mondani, hogy... Hogy imádom a könyveidet és izé... – hebegte a lány. Kedvesen rámosolyogtam és a homlokomra toltam a napszemüvegem.
– Csináljunk képet?
– Igen! Nagyon köszi. De kérlek csináld te, mert nekem remeg a kezem – mondta, mire halkan felnevettem és kivettem a kezéből a telefonját. Csináltam vele vagy három szelfit.
– Aláírást most nem tudok adni neked ha nem baj. De két hét múlva lesz egy dedikálás a Westendben. Gyere el nyugodtan.
– Ú! Mindenképp ott leszek. Imádlak – ölelt meg vigyorogva. – Kitehetem a képet Instára?
– Persze, nyugodtan.
– Köszi – vigyorgott továbbra is, és el is rohant mellőlem. A napszemcsim újra a helyére került, és a barátnőmhöz fordultam. Mosolyogva nézett rám.
– Mi az?
– Semmi, semmi, csak... Olyan kedves tőled, hogy így fotózkodsz a rajongóiddal meg, hogy ilyen jófej vagy velük. A legtöbb celeb nem ilyen.
– Ezerszer mondtam már, hogy én nem vagyok celeb – mondtam komoran, aztán megragadtam Fati karját. – Gyere, itt a busz.

Leszálltam a buszról és elindultam a bérházunk irányába. Fati a buszon maradt, ő három megállóval arrébb lakik. Amíg mekiztünk, addig anya mindent bepakolt nekem a bőröndömbe. Mikor hazaértem, a tv előtt ült a kanapén és valami tehetségkutató műsort nézett. Levettem a szandálom, megmostam a kezem és leültem mellé a kanapéra.
– Mi volt Fatival? – kérdezte anya rám se nézve.
– Idegeskedik Boti miatt. Próbálom nyugtatgatni, de az a helyzet, hogy Boti tényleg elég furán viselkedik.
– Akkor nincs kizárva, hogy megcsalja – értelmezte anya.
– Nincs. Minden esély megvan rá – bólintottam kelletlenül.
– Úristen nézd már azt a fiút! – mutatott a képernyőre izgatottan, ahol a színpadon egy húszas éveiben járó srác állt. – Ilyen vőt szeretnék magamnak – mondta, mire elképedve néztem rá. – Vagy akár személy szerint őt.
– Anya!
– Csitt, csitt! Ajj, most nem hallottam a nevét – csettintett bosszúsan.
– Anya, te vagy az, aki megállás nélkül csacsog – mondtam.
– Csitt mááár! Most fog énekelni – csapta össze a tenyerét izgatottan, és mielőtt bármit is mondhattam volna, anya befogta a számat. A srác egy sima farmert viselt, fehér cipővel, és egy fehér pólóval. Semmi extra, tök természetesnek bizonyult. Ami amúgy nagyon jó dolog, de a tehetségkutatók nagy része nem erre bukik. Szőkésbarna dauerolt haja van, és csillogó kék szeme. Nem mondom, hogy nem volt helyes, de azért az túlzás, hogy hozzá menjek. Kezébe vette a mikrofont, sóhajtott egy nagyot és énekelni kezdett.

Azt hittem elájulok, pedig csak négy percig tartott az egész. A srác hangja mindenkit elvarázsolt, a zsűriket, a nézőket, anyát és engem is. John Legend - All Of Me. Ezt énekelte. A hangja betöltötte az egész termet, a nézők annyira lefagytak, hogy tapsolni is elfelejtettek. A srác éneklés közben többször is beletúrt a dauerolt hajába. Anya pár másodperc után elvette a kezét a számról, én pedig végig mosolyogtam.
A srác kicsit zavarba jött a néma csöndtől, azt hitte nem volt jó és, hogy elrontott valamit. Idegesen felnevetett és a hajába túrt. Ekkor a nézők női tagjai őrült sikoltozásba kezdtek. Azt hiszem a fiú névjegyévé vált ez a hajba turkálás, pedig csak a stressz levezetéseképp csinálta. A tömeg lecsitult, a zsűri pedig elmondta a véleményét. Négy zsűri, négy igen, a fiú tovább jutott. Azt még muszáj közölnöm, hogy miközben énekelt, egy szalag futott végig a képernyőn. A szalagon pedig csak ennyi szerepelt: Pozsonyi Zsombor
Ma nem vacsoráztam. Három okból kifolyólag: Nem volt étvágyam, már ettem mekis kaját, anya csilis babot csinált, és én nem annyira szeretem a babot.
Vettem egy jó nagy habfürdőt, mert nem tudom, hogy mire számíthatok ott az erdőben. A hajam is megmostam, így szó szerint illatoztam. Amikor anya benyitott hozzám jó éjszakát kívánni, azt mondta, hogy nyissak ablakot, mert erősebb az illatom, mint egy mezőnek tavasszal. Micsoda hasonlat. Pizsamában fetrengtem az ágyon, a fülhallgatómból pedig folyamatosan az All Of Me szólt. Fürdés közben végig ez a szám járt a fejemben, ezért letöltöttem, és egész este ezt hallgattam. Erre is aludtam el, de ezt már csak másnap reggel vettem észre.