Sztárallűr ✔

6. 📘🎵

Leraktam a felmosót a helyére és felmentem a lépcsőn. Már az utolsó lépcsőfoknál jártam amikor neki mentem valaminek. Vagyis inkább valakinek. Ipacs és a 3 srác (akiknek még mindig nem tudom a nevét) a nappaliban táncolt, Mia azt mondta, hogy megvár a szobában, így kizárási alapon... Biró Tominak mentem neki.
- Bocs, ne haragudj.
- Csak ezért kérsz bocsánatot vagy a lentiért is? - kérdezte.
- Én öhm.
- Tudom, hogy mit gondolsz rólam. Beképzelt, bunkó paraszt. És ilyen is vagyok kívülről.
- Én...
- De ha valóban akkora rohadék lennék, amilyennek képzelsz, akkor most lelöknélek a lépcsőn. - mondta póker arccal. Én még mindig nem tudtam mit mondani, tényleg elég goromba voltam vele, ami nem vall rám.
- Bocsánat. Nem szoktam ilyen bunkó lenni senkivel csak...
- Nem kell mentegetőznöd. Tudtam, hogy létezik valahol egy olyasvalaki aki nem bír engem.
- Olyan is van aki még nem is hallott rólad. - fokoztam mosolyogva.
- Na! Hadd fejezzem be!
- Elnézést. - tettem fel a kezem védekezés képp.
- Szóval tudtam, hogy van aki nem kedvel, hisz nem vagyok tökéletes, senki sem az. De, hogy 1 hetet azzal a valakivel kell eltöltenem az már több a soknál. - mondta és kikerülve engem lement a lépcsőn.
- Főszerepet kapsz a könyvemben. - kiáltottam utána. Megfordult és pimaszul rám vigyorgott.
- Én leszek az álompasi mi?
- Nem igazán. Inkább a főgonosz, aki majd a sztori végén meghal. - lomboztam le és a győztesek vigyorával ott hagytam a fracba. Ezt a barmot.

Az emeleten 5 ajtó volt, ami nyilvánvalóan azt jelenti, hogy 5 szoba. Nem akartam mindegyikbe egyesével benyitogatni, ezért arra mentem amerre. Az egyik ajtó résnyire nyitva volt. Megragadtam a kilincset és teljesen kinyitottam az ajtót. Az orromat hirtelen megcsapta egy orbitális bűz. Egy pillanat alatt bekönnyeztem tőle. Éreztem alkoholt, hagymát (?) és gyömbért is. Gyorsan végignéztem a szobában. 3 ágy volt, így ez nyilván nem a mi szobánk. Gyorsan becsuktam az ajtót és kinyitottam a mellette lévőt. Máris jobb. Krém színű fal, fehér függöny, fehér szekrénysor és egy fehér franciaágy. Szintén krémszínű ágyneműk és kislámpák. Az egész szobát átjárta a vanília illat. Mia az ágyon hasalt, fején egy fejhallgató volt és egy jegyzetfüzetbe irogatott valamit. Észre vette, hogy itt vagyok.
- Szia. - köszönt és levette a füléről a fülest.
- Hallod basszus. Betévedtem a három fiú szobájába és azt hittem odahányok. - mondtam, mire kitört belőle a nevetés.
- A Sátán fiai ők nem vitás. Rohadt büdösek és igénytelenek. Ezért nem volt még barátnőjük. Egy se érted? Pedig már elmúltak 23 évesek.
- Orrfacsaró volt az a szag amit ott... Blah.
- Ide ne hányj! - nevetett fel. - Amúgy a három srácból csak Csongi és Gergő ilyen. Nándi normális, vele haverkodhatsz nyugodtan.
- Majd még átgondolom. - mondtam és lehuppantam mellé az ágyra. - Szóval Nándi, Csongi és Gergő. Legalább a nevüket már tudom.
- Nem nagyon ismered őket mi? - nézett rám, én meg csak a fejem csóváltam. - Nem csodálom. Egy ilyenfajta lány, mint te nem hallgat olyan zenéket, amiket ők játszanak.
- Miket játszanak? - kérdeztem.
- Mittom'én. Valami rockos, káromkodós izé. Sokaknak bejön, de nekem például nem.
- Értem.
- Mind a három srácnak ugyanaz a stílusa, és basszus még hasonlítanak is. Nehezen fogod tudni megjegyezni melyik-melyik, de majd segítek. - mondta Mia.
- Köszönöm. Őszintén szólva új nekem ez a helyzet. Hogy így... Ennyien itt vagytok velem, egy légtérben.

- Nincs sok barátod ha?
- Nem igen. Van a legjobb barátnőm meg anyukám és ennyi. A régi barátaim és a volt fiúm lelépett az első könyvem kiadásakor.
- Szemetek. Ne aggódj tudom milyen neked. Engem se bírnak a régi barátnőim. De le vannak szarva. - mondta. Kicsit máshogy képzeltem el a viselkedését. A videoklippekben, a díjátadókon és az interjúkon egy aranyos, fiatal lánynak tűnik, aki szebbnél szebb ruhákban jár mindenhova. De most... Fekete cicanaciban, szürke haspulcsiban, tojás mintás zokniban és laza copfba kötött hajjal és kicsit keményebb beszéddel olyan, mintha nem is ő lenne.
- Mit irogatsz? - vettem el tőle a jegyzetfüzetet.
- Azt ne! - kapta ki a kezemből. - Most kezdtem el írni, új dalszöveg ötleteken dolgozok.
- Értem. Nem kell megmutatnod, mondjuk szívesen megnézném őket. - mondtam. Finoman célozgattam arra, hogy nyugodtan megmutathatja nekem. Elvégre nem akarom ellopni vagy ilyesmi. Mia vette az adást és visszaadta a füzetet. Még csak 3 oldalon volt valami, abból az egyik teljesen át volt satírozva. Csupán a lap alján szerepelt egy szó. RIVÁLIS.
- Az lenne a cím. - magyarázta el gyorsan Mia.
- Értem. - mondtam és átfutottam a másik 2 oldalt. - Azta! De durva. Nem gondoltam volna, hogy így születnek a siker slágerek. - nevettem el magam.
- Tetszik? - kérdezte.
- Nagyon. Ez a legjobb. - böktem 4 egybefolyó sorra.
- Örülök hogy tetszik. Persze ez még csak kezdetleges, majd fejlesztem az egészet és izé. Szerintem ez lesz a reflén.
- Mia. Elmeséled, hogyan kezdődött ez az egész? - kérdeztem. Hirtelen kérdés volt, de muszáj volt feltennem.
- Hívj Noéminek. És mire is gondolsz pontosan?
- Arra, hogy-hogy kezdődött az egész karriered. Mert az úgy oké, hogy imádom a zenéd, de még sosem néztem utána semminek.
- Á, amit a neten írnak rólam nem is igaz. Mármint az, de egy csomó dolgot kihagytak, olyan dolgokat, amik a magánéletemhez tartoznak. És kipótolták hamis dolgokkal.
- Ilyen a szakma. - mondtam és pontosan értettem, hogy Mia (bocsánat Noémi) miről beszél. Persze én író vagyok, nem popsztár, de előfordult már, hogy én is bele keveredtem valamibe, ami nem volt olyan... Jó.
- Elmesélem ha akarod, de akkor hozzunk valami nasit lentről, mert hosszú a sztori. - mondta. Aztán hirtelen nyílt az ajtó és Ipacs dugta be rajta a fejét.
- Gyertek csajok. Ebédelünk.
- Ú, mit? - csillant fel Noémi szeme.
- Tegnapi spagetti maradék.
- De gázak vagytok. Én nem eszek maradékot. Inkább rendeljünk valami kaját. - jelentette ki Noémi.
- Nincs házszámunk, nem jutnak el idáig. - mondta Ipacs, mire Noémi hozzá vágta az egyik párnát.
- Ne már! Harmadik napja esszük a spagettit. Nem akarom újra végig nézni, hogy a srácok felszívják az orrukon a tésztát. - hisztizett.
- Pfúj! - borzongtam meg.
- Na gyertek, mert nem marad semmi.
- Én most ettem. - mondtam.
- Én meg kibírom vacsoráig. - mondta Noémi.
- Ti tudjátok. - hagyta ránk és becsukta az ajtót.
- Na! Elmeséled akkor? - pillantottam Noémira izgatottan.
- El. - bólintott és bele vágott a sztorizásba.