Sztárallűr ✔

3.10 📘🎵

- Bella! Tomi! Sziasztok! – integetett nekünk Csongi, aki egy gitárt tartott a kezében.
Szerintem épp behangolta, vagy valami ilyesmit csinált. Nem nagyon értek a zenéhez és a hangszerekhez. Gergő a doboknál hajolgatott, de amikor meghallotta a nevünket felkapta a fejét és be is verte azt a cintányérba.
- Sziasztok. – röhögött fel a fejét fogva.
- Sziasztok. – köszöntem nekik én is.
- Gábor hol van? – érdeklődött Tomi.
- Hugyozik. – mondta Gergő és lejött a színpadszerűségről, ahol ők és a hangszerek voltak. – Körbe vezesselek titeket?
- Ne zavarjon, hogy már ezerszer voltam itt. – nézett rá Tomi.
- Jól van na, csak próbáltam udvarias lenni.
- Amúgy lehet, hogy fura kérdés lesz, de... Tudtok valamit Nándiról? – kérdeztem a két fiútól, mire beállt a teremben a kínos csend.
- Legutóbb azt hallottam, hogy beállt katonának. – mondta Csongi. – Vagy még csak egy akadémiára ment azt nem tudom, de hónapokig ott lesz.
- Értem. Akkor nem is tartjátok vele a kapcsolatot?
- Jó haverunk volt, de nem igazán. – vonta meg a vállát Gergő. – De most már itt van helyette Gábor!
- Mi van velem? – jött elő az említett. Somogyi Gábor, a Sátánok együttesének tagja, a srác, aki átvette Nándi helyét. – Ó, hát megjöttetek. Veled még nem találkoztam. – nézett rám - Somogyi Gábor vagyok.
- Én meg Somogyi Annabella.
- Te is Somogyi vagy? Micsoda véletlen.
- Én is ezt gondoltam, amikor Tomi mesélt rólad. – mondtam mosolyogva. 
Már csak tíz perc volt hátra a próba kezdéséig, de se Laurát, se Ipacsot, se Noémit nem láttam.
- A többiek mikor érkeznek? – kérdeztem miközben levettem a kabátom.
- Ipacs már itt volt, de haza kellett mennie valamiért, úgyhogy nélküle kezdjük el, Laura nem tudom hol van, Mia meg az utolsó pillanatban visszamondta.
- Hála az égnek. – sóhajtottam fel megkönnyebbültem, mire mindenki felém kapta a fejét. Egy kicsit kínos volt.
- Tudom, hogy szeretnétek elkerülni a találkozást, de a koncertet is visszamondta csak azért, mert ti is ott lesztek. És ez nekünk egy kicsit rosszul esik, mert régi ismerősök vagyunk, és olyan, mintha nem számíthatnánk rá többet. – mondta Csongi szomorúan.

- Sajnálom, nem akarok nektek ártani.
- Semmi baj. – veregette meg a vállam Gergő. – Akkor megnézed a garázst?
- Ühüm. – mosolyodtam el.
Tomi, Gábor és Csongi beszélgetni kezdtek, Gergő pedig idegenvezetést tartott nekem a csöppnyi épületben.
- Ez volt az alap épület, most itt van a vécé és a kis konyha féleség. Meg a lépcső, ami felvezet az emeletre.
- Tök jó, hogy felújították.
- Szerintem is, sokszor szoktunk itt próbálni a koncertek és a turnék előtt.
Ezután felmentünk az emeletre, ahol kanapék és polcok fogadtak minket, amik tele voltak bekeretezett képekkel és kupákkal.
- Nahát, ezek ti vagytok? – emeltem fel egy képet, amin Csongi, Nándi és Gergő volt. Évekkel ezelőtt készült, a fiúk nagyon hasonlítottak egymásra.
- Igen, azok mi vagyunk. Az első koncertünk után.
- Ez meg Tomi? Te jó ég. – emeltem fel egy másik képet, amin Tomi volt. Tinédzser fiúcska volt, de ugyanolyan helyes, mint most. – És persze Noémi. 
- Gyere inkább, nézd meg a másik próbatermet.
- Van másik próbaterem?
- Igen, itt ni. – nyitott ki egy ajtót Gergő. – Itt van egy zongora is. Te tudtad, hogy Tomi tud zongorázni?
- Tudtam.
- Múltkor hallottam, hogy valami egészen új dallamot játszik és énekelt is mellé. De nem az ő stílusában.
- Honnan tudod, hogy mi a stílusa? – vontam fel a szemöldököm.
- Onnan, hogy már évek óta rappel, és gyors számokat énekel.
- De van egy másik oldala is, és én azt jobban szeretem.
- Szerintem te hozod ki belőle ezt. – huppant le az egyik kanapéra Gergő.
- Azt mondod?
- Csongi mesélte, hogy az Istennő nem is Miáról, hanem rólad szól. És már az is másabb volt, mint a többi száma.
- Igazad lehet.
- Rohadjon meg a tömegközlekedés! – hallottunk meg odalentről egy mérges és ideges hangot. Laura megérkezett.
- Laura! – szaladtam le a lépcsőn, és megöleltem őt.
- Bocsi srácok, hogy késtem, de a buszom is késett, aztán lerobbant, a következő meg nem jött, úgyhogy végül taxival jöttem. Fúúú, de ideges vagyok. Jé, szia Tomi!
- Szia. – röhögött fel az említett.
- Ipacs hol van?
- Szerintem már úton vissza, de azt mondta, hogy kezdjük el nélküle. – mondta Gábor és beállt a mikrofon elé.
Ő az „énekes" és a basszusgitáros, Csongi szintén gitározik, Gergő pedig dobol. Tomi, Laura és én leültünk a lenti székekre és érdeklődve vártuk, hogy a Sátánok megkezdjék az éneklést.

Ha zeneileg azonosítanom és elemeznem kéne a hallottakat  nem tudom mit csinálnék. Ez egyszerre volt minden létező vad zenei műfaj. Annyira nem tetszett, kicsit hangos is volt, de örülök, hogy sokan szeretik a fiúk zenéit. Voltak apró szünetek, amikor Csongi, Gergő és Gábor ittak egy kicsit meg állítgatták a hangszereket. Az első ilyen szünetben Laura elővett egy papírt és egy pénztárcát, feltett szándéka volt visszafizetni azoknak a ruháknak az árát, amit még októberben "vettem" neki. Kicsit több pénzről volt szó, mint arra emlékeztem, úgyhogy elfogadtam.
- Ha nem fogadnád el, életem végéig nyomná a szívem a bűntudat.
- Jól van, köszönöm. - tettem el a pénztárcámat mosolyogva. - Tényleg! Hoztam egy kis enni és innivalót.
- Ezaaaz! - kiáltottak a fiúk. Chipset ettek és üdítőt ittak, a szünet egy kicsit elhúzódott és Ipacs is megérkezett.
- Mi folyik itt? Nektek próbálni kéne nem enni meg lazsálni!
- Szünetünk van, már megyünk is. - mondta Gergő teli szájjal.
A fiúk folytatták a zenélést, Ipacs pedig odajött hozzánk. Székeken ültünk, nem voltak olyan kényelmesek, mint az emeleti kanapé.
- Tomi, Laura, kiscsaj. Sziasztok, mi újság?
- Nem sok. - vonogattam a vállam.
Ipacs miközben figyelte a Sátánok előadását Laurával beszélgetett, én pedig Tomi felé fordultam.
Olyan furán viselkedik ma. Úgy értem, egyáltalán nem olyan, mint mondjuk hétfőn. Még csak meg se csókolt. Jó, ez elég gyerekesen hangzik, hogy azért gyanakszom, mert nem kaptam tőle csókot, de szerintem igenis történt valami. Tegyük próbára.
Először megsimítottam az arcát, aztán megfogtam a kezét és megpróbáltam megpuszilni. De ő elhúzta a fejét és a kezemet is elengedte.
- Mi a baj? - kérdeztem meglepetten.
- Semmi.
Aha, na persze. Ezt általában a lányok szokták mondani. De tudom mi a teendő, magamtól kell rájönnöm mit vétettem ellene.
- Csináltam valami rosszat?
- Nem tudom.
- Mi az, hogy nem tudod? Tomi!
- Ne most beszéljük ezt meg.
- Akkor mikor?
- Csak vicceltem Bella, nyugi már. - nevetett fel erőltetetten. Tudtam, hogy nem viccel, látta is rajtam, úgyhogy adott egy rövid csókot. Még így sem sikerült meggyőznie.
- Hallod kiscsaj. - szólt oda nekem Ipacs. - Holnap mit csinálsz?
- Holnap? Fotózásom lesz és elmegyek a báliruhámért.
- Akkor nem érsz rá?
- Nem igen.
- El akartalak vinni moziba, mert van egy felesleges jegyem, de akkor odaadom Noéminek.
- Add csak. - vontam meg a vállam és szomorúan Tomira néztem. A telefonját bújta és idegesen toporgott a lábával.

Szerdán elmaradt a rész, ne haragudjatok, de rengeteg dolgom volt. Ezzel a résszel szeretnék ideiglenesen elbúcsúzni és boldog újévet kívánni mindenkinek! BUÉK! 🥳❤🍓