Sztárallűr ✔

19. 📘🎵

Visszaemlékezés vége...

Elhesegettem az emlékeket és kimásztam a zuhanyzóból. A tegnapi incidens után egyébként megtámasztottam a kilincset a felmosó nyelével. Az hiányzik még nekem, hogy valaki rám nyisson. Megint. Ah. Átöltöztem pizsibe és vissza is vonultam a szobába. A hajam kontyba hagytam és törökülésben foglaltam helyet az ágyon. Hátamat a támlának döntöttem és lehunytam a szemem. Csönd volt körülöttem, a hűvös levegő pedig beszökött a szobába a bukóra nyitott ablakon át. Ideális a hely és az idő a könyvemen való gondolkozásra. Most már nem írok, mert káros a szememnek mesterséges fényben írni. Viszont az eseményeket továbbra is meg kell álmodom, de ami még ennél is fontosabb az a cím. Sose voltam jóban a címekkel, egy utálóm kiparodizálta a könyveimet amiket nem olvasott el (mert miért tenné?), csupán cím alapján ítélte meg őket. Szóval kezdődjék a hosszú gondolkodás. Sok mindenre jutottam, de a lényeget még nem találtam ki. Mondjuk arra nem számítottam, hogy a hosszas gondolatmenem közben el is alszok. Na mindegy. Hajnalban felriadtam, mert valami bogár dünnyögött odakint. Oldalra pillantottam és láttam, hogy Noémi mellettem fekszik és békésen szunyókál. Becsuktam az ablakot (mert nyitva maradt) és vártam amíg újra elhatalmasodik felettem az álmosság. De az a bogár csak azért sem maradt csöndben. Argh! Annyira érdekes ez a környezet, az erdő, a tiszta levegő és ez a sok rovar, madár meg miegymás. Mihelyst véget ér ez a hét, nem jövök el Budapest területéről. Ott minden sokkal jobb. Kevésbé vad a környezet. Vad. Ez az a szó, amit kerestem. Hogy mihez is? Hát a könyvemhez! A címe még mindig nincs meg, de nyugalom nem az lesz, hogy VAD. Csak innen kell kiindulnom, és kapcsolódnia kell hozzá a szerelemnek, a halálnak és... Fogalmam sincs. Majd holnap az út közben kitalálom. Vagyis lehet, hogy már ma, hány óra van? Nem tudtam megnézni, mert nem találtam a telefonom. A sötétben telefont keresgélni nem bizonyult a legjobb elfoglaltságnak úgy, hogy még félig alszok. Áthajoltam Noémi felett, akinek a fejénél ott volt a telefonja. Óvatosan megnyomtan a gombot a kijelzőn pedig megjelent a kezdőképernyő. Noémi épp egy tükrös selfiet csinál, valaki pedig hátulról átöleli. Ki más lenne mint Tomi? Akkor jó éjszakát Bella, álmodj szépeket. Nem foglalkoztam tovább a képpel, inkább arra koncentráltam ami igazán érdekelt. Mégpedig az, hogy hány óra van. 3:12.
Nagyszerű. Az éjjeliszekrényemen volt egy toll, de a papírok messze voltak. Reggelre tuti, hogy el fogom felejteni ezt a VAD dolgot, fel kell írnom valahova. Ami jelen esetben a kezem volt. Az oldalamra fordultam és próbáltam semmire se gondolni, hátha úgy sikerül visszaaludnom.

Reggel kilenckor ébredtem fel, és az első dolog ami eszembe jutott az az volt, hogy este nem mostam fogat. Ajj. Megdörzsöltem a szemem és az arcom, aztán pár perc nyújzózkodás után felálltam. Noémi az ágyban feküdt és szuszogott. Fülledtnek éreztem a levegőt a szobában, ezért vissza kinyitottam az ablakot. A nap már hét ágra sütött ezért a melegség rögtön elárasztotta a helyiséget. Megálltam a tükrös szekrény előtt és inkább fintorogva tovább mentem. Ezt nem kell kommentálni. Kócos haj, táskás szem, sápadt bőr, mint egy Disney hercegnő komolyan mondom.
A fürdőszoba ajtaja előtt megálltam és kopogtam rajta párat. Válasz nem érkezett ezért megragadtam a kilincset, ám nem tudtam kinyitni.
- Mi a...
- Ne gyere be! - kiáltotta valaki odabentről. Nem Tomi volt, az ő hangját már felismertem. És nem is Ipacs volt az, neki sokkal mélyebb hangja van. Tehát valamelyik Sátán az a három közül.
- Bocsánat. - léptem el az ajtótól. Egy perccel később már nyílt is az ajtó és Nándi képet ki rajta.
- Bella, dögös vagy.
- Kösz. - nevettem fel. Ilyen reggeli köszöntést sem hallottam még senkitől. Bevonultam a fürdőbe.
Miután végeztem láttam, hogy Nándi még mindig az ajtó előtt áll.
- Jössz velem reggelizni?
- Először átöltözök.
- Nem muszáj. - mondta vigyorogva és alaposan végig mért. Mit ne mondjak egy élmény volt. Rögtön összefogtam magam előtt a karom, hogy eltakarja a fehér keresztpántos felsőmet. Vagyis inkább azt, ami szeretett volna kilátszani onnan. Kikerültem Nándit és bementem a szobába. Ahol láttam, hogy Noémi még mindig alszik.
A bőröndömhöz léptem. Még mindig nem pakoltam ki és szerintem már nem is fogok. Tudom, hogy Pestre megyünk ma, úgyhogy nem vehetek fel laza, otthonis cuccot. Farmersort és egy fekete alapon rózsaszín virág mintás felső. Rövidujjú, és a váll résznél kivágott. A hajam úgy tűnt, mintha kezdene zsírosodni, ezért semmiképp nem maradhatott kiengedve. Felfogtam egy jó erős kontyba. Egy alap sminket is feltettem, ami annyit jelent, hogy púder, szempillaspirál és szájfény. Kimentem a szobából és igyekeztem mindezt halkan csinálni. De belerúgtam a küszöbbe és úgy belenyilalt a lábamba a fájdalom, hogy azt hittem meghalok. Ugráltam párat az épp lábamon és becsuktam az ajtót. A tekintetem feljebb emeltem és szembesültem azzal, hogy Tomi végig nézte a bénázásomat.
- Jól vagy? - kérdezte sanda mosollyal az arcán.
- Igen. - mondtam, és nem hazudtam. A fájdalom szerte foszlott és igaz lüktetett egy kicsit, de már nem foglalkoztam vele.
- Akkor jó. Csini vagy. - dicsért meg. Na ez jobban esett, mint Nándi dícsérete. Nyugodtan kimondhatom, hogy feldobta a napom. - Hopp egy bók. Nincs mit. - mondta mosolyogva. Egyébként a folyosó másik végén állt, de egyre csak közeledett felém. - Mia ébren van már?
- Mia? Mármint Noémi? - kérdeztem mint egy hülye. Mert én már megtanultam Noéminek hívni, de ezek szerint Tomi, a barátja a művésznevén hívja.
- Igen, alszik?
- Ühüm. Még szuszog is.
- Örülj, hogy nem horkol. - röhögött fel. - Ipacs is horkol, de még hogy bazdmeg! De lehet, hogy Mia durvább.
- Miért hívod Miának?
- Nálam ez becenév. - mondta és a lépcső irányába fordult. - Jössz velem reggelizni?
- Oh, hát én nem vagyok éhes. Meg nincs is kaja. 10-kor indulunk Ipaccsal Pestre vásárolni.
- Miért Pestre? - kérdezte értetlenül és elindult a lépcsőn. Én mentem utána.
- Mert közben felszedjük a barátnőmet is. Jön ide.
- Egen? Hol fog aludni?
- Az erdőben. - legyintettem nevetve.
- És lehet, hogy nagyon rosszul fog érinteni, de ő sem bír téged.
- Szuper. Az nem érdekel, felőlem utáljon. De te. - torpant meg a lépcsőn és felnézett rám - Te nem utálhatsz engem. Addig nem nyugszom, amíg belém nem szeretsz. Illetve már szeretsz, de még nem vallottad be magadnak.
- Jaj, de magabiztos vagy. - forgattam a szemem és kikerültem. Ám ő megfogta a derekam és magával szembe fordított. Így, hogy még a lépcsőn is alacsonyabban állok, még kisebb voltam nála. De ez nem számított, mert egyre csak közeledett felém. Úristen.