Sztárallűr ✔

5. 📘🎵

Bő húsz perccel később elállt az eső, de a sártenger még mindig ott volt előttünk, ezért a kocsinak ott kellett maradnia. Én és a menedzser (Ipacs) elindultunk gyalog a ház felé.
Minden egyes lépésemnél besüppedt alattam a sár, és belement a szandálomba, nagyszerű érzés volt. Közben vonszoltam magam után a bőröndöt, és amilyen szerencsétlen vagyok persze, hogy beakadt a kereke a sárba. Ipacsnak megesett rajtam a szíve és inkább ő hozta. Mondjuk előtte kinevetett, de az lényegtelen. Aztán hosszú percekig tartó vánszorgás után elérkeztünk a házhoz. Egy erdei vadászkunyhóra számítottam, nem pedig egy luxus villára. Az nem kifejezés, hogy meglepődtem.
– Aztaaa –tátottam el a szám.
Ipacs ajtót nyitott nekem és betessékelt a házba, ami kívülről is fantasztikus volt, de belülről... A hófehérre festett falnál, a méregdrága bútoroknál, és a csili-vili díszítőelemeknél már csak egy dolog volt meghökkentőbb. Az, hogy három, számomra ismeretlen fiú, Biró Tamás és Mia a nappali közepén táncolt. Az érkezésünkre felkapták a fejüket és meglepődve nézték ránk.
– Úristen! – kaptam a kezem a számhoz, hogy még csak véletlenül se sikítsak.
– Tudom, tudom, nem mindennapi dolog, hogy találkozhatsz álmaid énekesével, de na! – vigyorgott rám Biró Tomi és oda lépett elém. Élőben még jobban lerí róla mekkora egy pökhendi alak. Még hogy álmaim énekese!
– Tényleg nem – forgattam meg a szemem és szó szerint félre löktem őt. Végig haladtam a nappalin és odamentem Vass Noémihez, művésznevén Miához.
– Úristen, sosem gondoltam volna, hogy találkozunk élőben. Kérhetek esetleg egy autogramot? Vagy kettőt? A barátnőmnek is lenne egy – csacsogtam – Imádjuk a zenédet.
– Köszönöm nagyon kedves tőled – mosolyodott el őszintén – Akkor legyen autogram csere, mert én meg a te könyveidért vagyok oda.
– Ismered a könyveimet? – csodálkoztam.
– Persze, imádom őket. A nyári turném alatt azokat olvastam a buszon – mondta, mire tátva maradt a szám.
– Én pedig a te zenédre írtam az egyik könyvemet.
– Te jó ég ez komoly? Melyiket? – kérdezte visítva.
– Lányok, örülök, hogy ennyire imádjátok egymást, de Bella. Széthordtad a sarat a nappaliban – szólt oda nekünk Ipacs.

– Ú, elnézést – kaptam a fejemhez és a bejárati ajtó felé vettem az irányt.
– Tőlem is elnézést kérhetnél – állta el az utamat Biró Tamás, aki mérges tekintettel fürkészett engem – Ellöktél.
– Állj meg a lábadon. Elvégre popsztár vagy, nem? – néztem rá gúnyosan és kikerültem.
Megfagyott a levegő, senki nem szólt semmit. Ipacs megharapta az ökölbe szorított kezét, hogy megakadályozza a feltörni készülő nevetését, Mia reakcióját nem láttam, mert háttal álltam neki, de Biró Tomi, és az ismeretlen fiúk döbbenten néztek rám.
– Azta! – szólalt meg az egyik ismeretlen srác végül – Te vagy az első lány, aki lekoptatta Tomit. És még ki is osztottad. És el is lökted. De durva!
– Nem hiszem, hogy én vagyok az első – mondtam.
A három fiú ezt is beszólásnak vette és hurrogni kezdtek. Tomi idegesen felcsörtetett a lépcsőn, és szerintem bevonult egy szobába.
– Valami rosszat mondtam? – néztem Ipacsra, miközben a szandálom csattjával küszködtem.
– Nem, dehogy ingatta a fejét.
– Oké. Hol a felmosó? Feltakarítok – mondtam, miután megszabadultam a lábbeliktől.
– A konyhában. Gyere körbe vezetlek – ajánlotta fel, de Mia mellénk lépett.
– Majd én körbevezetem. Te addig folytasd a Just Dance-t a fiúkkal. Eddig vesztésre álltak Tomival lealáztuk őket. De ha ellened kell versenyezniük akkor...
– Hé! Ezzel most arra célzol, hogy nem tudok táncolni? – tátotta el a száját a menedzser. Aztán átgondolta a hallottakat – Na jó, tény, hogy botlában van, de ezek a barmok semmiben sem jók. Lealázom őket – határozta el magát és odament a három fiúhoz. Mia megragadta a kezem és behúzott egy szobába, ami nem volt más, mint a konyha.
– Ott a felmosó – mutatott az említett tárgyra, ami egy vödörben hevert, nekidöntve a hűtőnek.
– De hagyd a takarítást, megcsináljuk később.
– Mi ez a többesszám? – csodálkoztam.
– Majd segítek. De előtte beszélgessünk egy kicsit. Kérsz valamit inni?
– Ühüm. Meg enni is. Ha szabad.

– Hát persze, hogy szabad. Csüccs le egy székre! Csinálok egy szendvicset. Meg töltök valamit inni – fontoskodott Mia és kinyitotta a hűtőt – Lássuk csak. Van itt kóla, szőlőlé, baracklé, víz, bodzaszörp, narancslé. De az az enyém!
– Mármint melyik?
– A narancslé. A többiből ihatsz.
– Akkor kérnék egy pohár szőlő levet – mondtam. Pár másodperccel később már előttem termett egy pohár, csordultig tele szőlő lével – Köszi.
– Semmiség. Szerintem amúgy jó barátok leszünk. Nem kell attól félnem, hogy rányomulsz Tomira vagy ilyesmi – nevetett fel.
– Neked tetszik Tomi? – kérdeztem csodálkozva és beleittam a szőlőlébe.
– Kinek nem? – forgatta a szemét – Minden lánnyal kavar, aki szembe jön vele, mégis velem jár – mondta, én meg kiköptem az üdítőt – Na, hé! Kuc-kuc. Minden oké?
– Persze csak... Mindketten híres előadók vagytok, de én még egyszer sem hallottam arról, hogy ti ketten, öhm.
– Járunk? – segített ki mosolyogva.
– Igen.
– Nem hiába vagyunk két külön kategóriába sorolva – mondta.
– Ezt hogy érted? – kérdeztem homlok rámcolva.
– Te író vagy, okos és kúltúrált. Mi meg zenészek, hülyék és idióták – mondta, mire felnevettem – Hé! Ez rímelt – kiáltott fel nevetve.
– Ez legyen az új számod reflénje – mondtam vihogva.
– Jaja, mindenképp – nevetgélt – Sonkát kérsz a szendvicsre vagy szalámit?
– Mindegy. Csak piros arany ne legyen rajta.
– Mér?
– Mert arra allergiás vagyok – mondtam.
– Ó, oké. Itt az amúgy sincs – mondta és lerakta elém a szenyát.
– Köszönöm szépen.
– Jó étvágyat. Ha megetted állj neki a takarításnak – mondta.
– Akkor nem segítesz? – kérdeztem és belaharaptam a szendvicsbe.
– Nem, bocs. Elment tőle a kedvem. De felviszem a cuccaidat a szobánkba.
– Közös szobánk van? – kérdeztem vigyorogva
– Aham. Fent várlak – intett és elhagyta a konyhát.

Miután megettem a szendvicset és megittam a szőlőlevet (amik a tízóraimnak minősültek) felkaptam egy rongyot és letöröltem az asztalról a szőlőlevet, amit kiköptem. Aztán megfogtam a felmosót és visszamentem a nappaliba. A három fiú és Ipacs még mindig a Just Dace-el szórakozott. Mosolyogva töröltem fel a sarat a padlóról.
– Ipacs! – kiáltottam fel.
– Ne most kiscsaj, ne most! – szólt vissza – Waka Waka ehhh, ehhh – éneketlte és közben azt táncolta amit a – tévére vetített – játék mutatott.
– Így kell ezt csinálni. Két csillag – mondta mire a három fiú kiröhögte – Mondjad Bella, van valami gáz?
– Nem nincs. Csak a pontos címünket szeretném elkérni, meg esetleg a WiFi kódot. Ha van olyan.
– Persze hogy van. Há' hogy ne vóna? – mondta és elővette a telefonját. Bepötyögött valamit és az orrom alá nyomta – Nesze írd be.
– Köszi. És...
– Nincs lakcím. Tegnap jöttünk rá, amikor pizzát akartunk rendelni – mondta – Miért kéne?
– Csak anyukámnak akarom megmondani hol vagyok. Meg a legjobb barátnőmnek.
– Oké, mondjad. Hé! A barátnőd kikotyogja, hogy kikkel vagy itt?
– Fati? Nem. Ő minden ilyen helyzetben tartja a száját.
– Oké. Szépen felnyaltad a padlót, gratulálok – mondta – Noémivel leszel egy szobában. Megmutassam...
– Nem kell, odatalálok – mosolyodtam el.
– Jó, felőlem. Csak nehogy Tomi szobájába menj be – figyelmeztetett Ipacs.
– Neki bezzeg külön szobája van – horkantam fel. Nem arról volt szó, hogy nem örültem annak, hogy Miával közös szobánk lesz hanem, hogy Biró Tomi mindenből kivétel. Tudom, hogy nem ismerem, de már idegesít.
– Dehogy. Velem alszik. És jól megszívta, mert horkolok – mondta röhögve.
–  Ó, értem. Na megyek – indultam vissza a konyhába.