Sztárallűr ✔

9. 📘🎵

- Oh, persze. Menj csak.
- De felőlem videochatelhetünk is, és egészen véletlenül legyél Mia közelében, hogy egészen véletlenül láthassam őt civilben. - mondta, mire felnevetettem.
- Fati. Nem mondod el senkinek ugye? Hogy velük vagyok és, hogy egy új projekten dolgozom?
- Úgy ismersz?
- Nem, dehogy. Na menjél! - mondtam és kinyomtam a hívás. Megnyugodtam, hogy nem az egyetemen volt amikor hívtam. Egyébként én nagyon büszke vagyok Fatira. Hiába vagyok kúltúráltabb és tájékozottabb nála. Én otthon döglök egész nap (meg az IFI irodájában, de jelen esetben egy B-A-Z megyei faházban) és könyv ötleteken dolgozom. Ő meg egyetemre jár, 2 év múlva le is diplomázik ha minden jól megy, munkája lesz, aztán családja... Normális életet fog élni, én pedig örökre a könyveim rabságában ragadok. De ez így van rendjén.
Az újabb elmélkedésemet az zavarta meg, hogy megszólalt a telefonom. Miley Cyrus Wrecking Ball. Ez anya.
- Szia anya.
- Ne haragudj Bella, hogy kinyomtalak, de tudod a megbeszélés...
- Persze, tudom. Mi volt?
- Ne röhögtess! Inkább te mesélj! Hol vagytok pontosan? Csekkolhatom a házat a Google térképen? Csak előbb add meg a lakcímet. Ó, és a legfontosabb... Kikkel vagy ott?
- Anya hány kávét ittál? Nagyon pereg a nyelved. - nevettem fel. - Nem tudod megnézi a házat, mert nincs lakcíme. De hidd el nagyon biztonságos és...
- Miért fontos az, hogy biztonságos legyen? Ólálkodik az erdőben egy medve vagy ilyesmi?
- Nem, dehogy. Csak gondoltam megnyugtatlak, mielőtt előbújik belőled a védelmező anya stílus. De már lekéstem.
- Hé!

- Jól vagyok, jó helyen, jó emberekkel. Minden oké, majd naponta hivogatlak.
- Akkor se hívtál, amikor Amerikában voltál. - vágta a fejemhez.
- Akkor nem értem rá.
- És a repülőn?
- Turbulencia volt. - emlékeztettem mosolyogva.
- Ajj te gyerek, hova tegyelek?
- Nem tom, én jól elvagyok itt.
- Ez egy költői kérdés volt. - mondta. - Kikkel vagy ott? Mennyire ismert zenészek?
- Ó, hidd el nagyon. - mondtam.
- Csak nem ott van az a göndör hajú szépfiú is abból a műsorból? Na? Ha?
- Miért lenne itt? Annyira még nem ismert, nincs menedzsere, és egy műsorban szerepel, nem ér rá semmire.
- Jól van na. De meg ne próbáld tagadni, hogy bejön a srác.
- Anya leteszlek. - mondtam elképedve.
- Jól van na, csak vicceltem.
- Nem anya, én tényleg leteszlek. Van egy kis baj. - mondtam és kinyomtam a telefont. Most biztos halálra aggódja magát, de nem érek rá vele cseverészni, amikor egy madár berepült a szobába a nyitott ablakon keresztül.
- Segítség! - kiabáltam kétségbeesve. Arra várhattam, hogy bárki is meghalja. A 3 Sátán úgy ordibál odalent, hogy Pesten is hallják.
A madárka az ágy végében volt, és a krém színű ágyneműben ugrándozott. Ránézésre egy veréb volt, de pesti vagyok, nem nagyon értek az állatokhoz. És nem is nagyon szeretem a közelségüket.
Pedig ez a veréb, vagy micsoda ott volt velem egy ágyban (ez így elég hülyén hangzik), és le sem vette rólam a szemét. Fél percig csak néztük egymást, aztán hirtelen ugrott egyet felém. Sikkantottam egyet, és fejben jót röhögtem magamon. Ki olyan szerencsétlen, hogy megijed egy madártól? Hát persze, hogy én.
A veréb ugrott még egyet én meg azt hittem, hogy szívrohamot kapok. Sebaj, majd az IFI könyvkiadó állja a temetésemet.
Hirtelen nyílt az ajtó és belépett rajta... Biró Tomi. A veréb a hirtelen zajtól megkergült és felröppent az ágyról. Nekicsapódott a plafonnak, aztán az egyik szekrénynek, Tominak és végül valahogy visszatalált az ablakhoz és kiröppent rajta.
- Bazki, ez mi volt? - kérdezte elképedve Tomi, aki az ajtóban állt.

- Berepült egy madár az ablakon. Be is csukom. - mondtam. Felálltam és becsuktam az ablakot. Megfordultam, és Tomi még mindig ott állt az ajtóban. - Amúgy miért vagy itt?
- Hallottam valami sikítást. Először azt hittem, hogy valamelyik Sátán adja ki a hangot, de jobban füleltem és rájöttem, hogy fentről jön.
- Hát az én voltam. - mondtam kínosan és vissza ültem az ágyra. - Nem bírom az állatokat. Pesti lány vagyok.
- Én meg pesti fiú. Máris van bennünk egy közös. - mondta, mire halkan felnevettem. Azt hittem, hogy most már lelép, de nem. Leült mellém az ágyra. Azon kívül, hogy szédülni kezdtem az illatától, és a pulzusom egyre csak emelkedett... Úgy éreztem, mintha zavarban lennék. De miért? Nem érzek iránta semmit. Ismétlem semmit! Tomi egy utálatos, önző, egomániás, helyes paraszt. Várjunk mi? A helyes nem kell oda! Undorodom tőle, egy cseppet sem vonzódom hozzá. De akkor meg mi a francért jöttem zavarba?
- Aranyos amikor zavarban vagy. - mondta vigyorogva.
- Nem vagyok zavarban!
- Persze, hogyne.
- Miért vagy még itt? Kikergetted a madarat, köszönöm. De most már mehetnél, mert egyedül akarok lenni.
- Elnézést, már megyek is. - pattant fel, de azért még visszanézett rám. - Alakul már a könyved?
- Nem nagyon. - sütöttem le a szemem. - Amúgy miért érdekel?
- Csak gondoltam megkérdem. Ha bármiben segítség kéne, csak szólj.
- Kösz, ez rendes tőled.
- Látod, hogy nem is vagyok olyan tahó. - mosolygott rám kedvesen. Visszamosolyogtam rá. Annyira ideges voltam, rossz szokásom elsőre ítélkezni mások felett. Tényleg azt hittem, hogy ennyi volt, elhagyja a szobát, majd vacsorakor találkozunk... De visszaült mellém és így szólt:

- Csinálunk egy selfie-t?
- Mi?
- Nem teszem ki sehova, ne aggódj. Csak a húgomnak akarom elküldeni. Hatalmas rajongód. De nem akarja elhinni, hogy itt vagy velünk.
- Ó, persze. De ne tegye ki sehova!
- Nem fogja, mert megtépem. - mondta. Látva a megdöbbent arcomat, jóízűen felnevetett. Aha. Ezek szerint csak viccelt.
- Hogy hívják a húgodat? És hány éves?
- Biró Tamara. És 16 éves. - mondta. Á... Ipacs magyarázott valami Tamiról, aki csíp engem vagy mi. Ezek szerint ő nem más, mint Tomi húga.
- Na, akkor selfie? - hajolt hozzám közelebb. Az illatát rögtön erősebbnek éreztem a vanília illatú Ambi Pur-nál, és a közelségétől feszengni kezdtem. A telefont állítgatta, én pedig próbáltam elhesegetni a gondolataimat. Több-kevesebb sikerrel.
Felemelte a telefont, aminek a képernyőjén láttam, hogy-hogy nézek ki. Vagyis inkább, hogy mi hogy nézünk ki. Együtt.
Elmosolyodtam és a kamerára koncentráltam. Tomi is boldogan vigyorgott, és megnyomta a gombot. Úgy 5-ször.
- Kösz. Tami tényleg imád téged.
- Örülök neki. Üzenem, hogy puszilom. - mondtam mosolyogva.
- Átadom. - mondta és kiment a szobából. Szétterültem az ágyon és a plafont bámultam. Kezd egyre jobban összeállni ez a könyv.