" Zavarodott volt és úgy érezte, nem cselekedett jól: rossz megérzések keltek benne, Kitsu pedig valahogy nem a régi volt már - ahogy a többiek sem. Valami megváltozott bennük. Erősen és gyökeresen.
De most itt volt a lehetőség - az a kapaszkodó, a...
Oops! Ang larawang ito ay hindi sumusunod sa aming mga alituntunin sa nilalaman. Upang magpatuloy sa pag-publish, subukan itong alisin o mag-upload ng bago.
HIDEG BIZSERGÉS RÁNTOTTA KI ÁLMAIBÓL KITSUT. Fordult egyet, keze pedig kiért a felhajtott paplan alól; kinyitotta a szemeit, de a félhomályban alig látott valamit. A televízión egy felirat csúszkált ide-oda (alvó módban volt), annak a fehér szövegnek a fénye és a reluxák mögül felszűrődő éjszakai élet világai szolgáltatták a fényforrást. Oldalra pillantott. Üres volt az ágy. Másik oldalára nézett; ott is. Az összegyűrt paplan már rég ki volt hűlve, ő pedig felült és kicsit megszédült a hirtelen mozdulattól. Vajon hol lehetnek a fiúk? – gondolta magában, amikor torka megsajdult a szomjúságtól. Az ágy mellé nyúlt, hátha talál ott vizet (Rindou szokott tartani maga mellett egy-egy flakonnal a helyzetek többségében), de nem járt sikerrel. Kitsu felkelt, majd kibotorkált a sötét nappaliba. Minden olyan csendes és ismerős illatú volt. A gyomra megbizsergett a fivérek parfümaromájától, elmosolyodott.
Olyan jó érzés volt...
Boldognak lenni. Boldognak érezte velük magát, még akkor is, ha nem volt jó, amit csinált. Ugyanis Kitsu tisztán érezte: ez... hogy kettejüket egyszerre használja, ráadásul feltételezhetőleg Rindou nem is tudott Ranről... ez minden volt, csak nem jó és tisztességes. Jó... de még mennyire. Mégis az volt; eszébe jutott, ahogyan ketten simogatták őt nemrég, gyomra megrándult és megbizsergett egész testében. Levette magáról Ran pulóverét. Csupasz melleit cirógatta a hideg, de annyira leizzadt a háta, hogy muszájnak érezte a fürdést. – Vajon merre lehetnek? – Kitsu hallgatózott egy kis ideig. A tökéletesen hangszigetelt falakon keresztül áthallotta, ahogy lentről lüktető basszus szűrődik fel halkan, az ajtóval szembeni falon a nagy ablak résnyire nyitva volt, s az utcai zajok sistegeregtek alatta. Odasétált a hatalmas sötétített panorámaüveghez és nekidőlve a toknak, kipillantott rajta. Álmos volt még a feje, gondolatai ködösek, ahogy nézte a trafikot maga alatt. Sóhajtva támasztotta hátát az üvegnek, lábát feltette az ablak beugrójára. – Lehet kellene egy tea – hümmögött, majd körülnézett, hogy merre van a telefonja; fel akarta hívni valamelyik fiút, hogy merre járnak, amikor a pillantása ismét az utcára fordult és arra az ismeretlen, méregdrága autóra, mely nem messze a Sohaország bejáratától parkolt. Kitsu gyomrában egy furcsa érzés kelt. Nem szoktak autók csak úgy megállni a klub előtt, a tömb hátuljában külön parkolóhely van fenntartva erre a célra (bár általában nem sokan szoktak autóval jönni, lévén, hogy ez nem az a hely volt, ahonnan kifejezetten józanul jönne ki az ember). Az angyal előrébb dőlt, arca szinte nekinyomult az üvegnek és hunyorogva próbált ráfókuszálni az alakokra... mozogtak, négyen voltak és takarta arcukat a Sohaország bejárata és lépcsőzete fölötti hatalmas eresz. Kitsu homlokán szép szemöldökei összerándultak, majd azzal a lendülettel felkelt helyéről és selyemköntösét magára kapva kiviharzott a lakosztályból.
