" Zavarodott volt és úgy érezte, nem cselekedett jól: rossz megérzések keltek benne, Kitsu pedig valahogy nem a régi volt már - ahogy a többiek sem. Valami megváltozott bennük. Erősen és gyökeresen.
De most itt volt a lehetőség - az a kapaszkodó, a...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
!MANGA chapter 147+ SPOILER! Csak saját felelősségre, ha nem olvastad a mangát még! (Innentől rendszeres spoilerek lesznek)
AZ IRODAÉPÜLET ALSÓ FOGADÓTERMÉBEN egy magassarkú bakancs ütemes kopogása hallatszott; az oldalról nyíló szárnyból kisétáló nő mögött kettő hegyomlás baktatott – az egyiken napszemüveg, a másik pedig kezében tartva egy pár aktát zárkózott fel az ezüsthajú kicsike alak mögé. – Nem engedhetnénk el mindenféle felügyelet nélkül, Kitsu-sama! – mondta a magasabb napszemüveges alak, megigazgatta siettében szétzilált öltönyét. – Az apja mérges lesz! A lány hirtelen lefékezett; a másik kettő férfi mögötte megállt tisztes távolságra tőle. A recepciós nő kibámult a kuncsaftok takarásából és belevörösödve a drámai jelenetbe, visszafordult ügyfeleihez, megpróbálta elvonni figyelmüket a fiatal nőről és testőreiről. – Miyazaki, semmi ok az aggodalomra. A barátaimhoz megyek – mondta Kitsu hideg, a feszült hangulat ellenére nyugodt hangnemben. – Az apja parancsolta meg, hogy figyeljünk magára. Ha nem tesszük, nekünk... – Ha nem jelentik az apámnak, hogy elmentem, nem lesz semmi gond – vágott Miyazaki szavába a lány. – Az ég szerelmére, komoly üzletemberek, ennyi leleményesség legyen már magukban! Kitsu leharapta a csuklójáról a hajgumiját, majd derekáig érő hosszú loboncát felkötötte feje tetejére – egy túlméretes fekete pulóver volt rajta, széles szárú bő farmerrel és Adidas surranókkal. Teljesen elrejtette az alakját, s ahogy haját felkötve a fejére borította a pulcsi kapucniját, megszűnt nőies mivoltja. – Tokió nem biztonságos mostanában, főleg nem az olyan finom hölgyeknek, mint maga! – mordult fel a másik, Miyazaki társa és még a lány karja után kapott, aki ekkor sarkon fordulva az irodaépület alatti parkolóba vezető ajtónak indult meg. Ezt az ajtót a recepcióból nyíló folyosó végén senki sem ismerte és használhatta az ügyfelek közül – ez a Flavio Rossi társasága által használt garázs felé vezetett. Mely tömve volt méregdrága kincsekkel. – Tanaka-sama! – ordított utána Miyazaki; az ajtó bevágódott és a biztonsági retesz visszaugrott nullára (Kitsu kártyája nullás volt – mindent nyitott az épületben). Végül az ajtónálló felsóhajtott és fejét rázó társa felé fordult. – Rossi meg fog minket ölni. – Reméljük, hogy nem keveri magát bajba a kisasszony. – Egy kis vizet, uraim? – A recepciós lány egy bájvigyorral átlocsolta a tikkadt pillantot a két férfi között; egy tálcán gyöngyöző üvegkancsóban álló vizet és poharakat nyújtott oda nekik.
A garázs fémajtaja melletti szkenner megengedően csippant és a LED-fény zöldre váltott; Kitsu belökte az ajtót, majd balra és jobbra nézve felmérte a környéket – egy őr sem állt sehol. Furcsa – gondolta magában – Papára nem jellemző, hogy őrizetlenül hagyja a kincseit. Besétált; mozgásérzékelős reflektorok gyulladtak fel a hatalmas betonpillérekkel támogatott földalatti parkoló területén – legalább fél kilométer hosszan nyúlt be az irodaház alapjába, szürke betonnal fedett aljzatára sárga csíkok voltak festve, közöttük letakart autók álltak. Kitsu elhaladt ezek között – huszonötöt számolt, de jó pár hely még üres volt (itt csak a felfestett rendszámokat látta, amik kijelölték az autók helyét). A garázs végébe sétálva látta meg a számára érdekes elemeket: Legalább tíz motor. Félidomos, túra, chopper, cruiser – és ez még csak a készlet nyolcada volt, ha a csak a nevelőapja tulajdonában lévőket számolta és a személyzetét nem. Elmosolyodott, aztán odasétált az egyik kezelőhöz a falon; egy széf volt, golyóálló üveggel, rajta számzáras lakattal és egy kártyaolvasóval, mögötte megvilágítottan a kulcsok. Lehúzta a kártyát, a három piros pötty közül kettő zöldre váltott. – Mi a kód? – mormogta magában. Két-három próbálkozás után beírta a dátumot, amikor Flavio először találkozott az anyukájával. – A vén ördög – vigyorodott el Kitsu, a széf csipogott és kattant a zár a három ledfény alatt. Elkapta az egyik kulcsot, majd megnyomta a feloldót és a sorban felvillant egy motor; fekete Kawasaki Z750, vadonatúj. Még a bőr is nyekergett, amikor felült a nyeregbe – ezzel ellentétben, tele volt tankolva. – Sosem hazudtolod meg magad, Papa – morogta a lány az orra alatt, majd megnyomott még egy gombot a slusszkulcson (ez volt a garázsnyitó). A száz ló feldübörgött, hangját százszorosra erősítették a garázs üres, hideg betonfalai.
