" Zavarodott volt és úgy érezte, nem cselekedett jól: rossz megérzések keltek benne, Kitsu pedig valahogy nem a régi volt már - ahogy a többiek sem. Valami megváltozott bennük. Erősen és gyökeresen.
De most itt volt a lehetőség - az a kapaszkodó, a...
اوووه! هذه الصورة لا تتبع إرشادات المحتوى الخاصة بنا. لمتابعة النشر، يرجى إزالتها أو تحميل صورة أخرى.
A TELEFON ÉLES CSÖRGÉSE ÁTHATOTTA a szoba némaságát; Kitsu felriadt édes álmaiból, s bár nem akarta volna felkelteni a karjai között, mellein alvó társát, Baji is kinyitotta szemét. – Mennyi az idő? – mormogta a férfi fekete, kócos tincsei közül. – Fél három... – Ez a telefonod...? Kitsu gyomra begörcsölt; megismerte a rezgésről a készüléket, s amikor letisztult benne, hogy ez a céges telefonja, azonnal kiugrott az ágyból. Odasietett a sötét tévéhez, ami előtt az asztalon villogott a kicsi érintőképernyős eszköz, majd megnézve a nevet, felkapta a készüléket. Ideje sem volt megszólalni, a hang a túloldalon kétségbeesetten üvöltötte át a háttérzajokat. – KITSU, AZONNAL GYERE A SOHAORSZÁGBA ÉS HOZD AZ EZÜSTHOLD VEZETŐSÉGÉT!!!! A nő lábából kiszaladt az erő, amikor meghallotta, hogy a háttérben valami hatalmas dolog összetörik. Azonnal az ágyban felülő félmeztelen Baji felé fordult, majd minden hozzászólás nélkül levágta a telefont, és kócos haját felkötve egy szoros copfba, nekifogott keresni a táskáját. – Hé, hé, hé! – Keisuke kiugrott a meleg ágyból és a pakoló Kitsu után eredt; a nő kirobbant a szobából, majd (már otthonosan mozogva a Baji lakásban) átszelte a nappalit és a cipőjét küzdötte magára. – Hova megyünk?! A férfi alig volt magánál az álmosságtól, amikor követte Kitsut és ő is felkapta a bőrkabátját. Alulról egy szürke tréningnadrág volt rajta, s az első cipő, amit megtalált, egy fekete Adidas. – Kölcsön kérjük anyukád autóját, ha nem baj. S Kitsu el is kapta a tartóról a kis VW logóval ellátott slusszkulcsot. – MI EZ AZ EGÉSZ?! Egy pillangókés csattant ki a nő kezében, majd Baji felé szegezte. – Vissza a múltba egy kicsit, Kei – suttogta, s szemei hasonlatosan ragyogtak, mint azon az éjszakán, amikor a Moebiusszal csaptak össze a fesztiválon.
Hosszú és csöndes volt az autóút; Keisuke itt kezdett el igazán felébredni csak, s amikor realizálta a helyzet súlyosságát, gyorsan összeszedte magát. Felkötötte haját ő is egy kontyba (kimutatkozott felnyírt tarkóján egy kereszt alakú tetoválás), majd előrehajolt, s az ülés alól előhúzott egy kicsike táskát. – Anyád autójában rejtegeted a glockodat?! – Kitsu felmordult, amikor tekert egy határozottat a kormányon, s úgy vették be a kanyart a belvárosi nagy kereszteződésben, hogy Keisuke vállal kapta el az ajtót. – Itt senki se gyanakszik, meg, most kapóra jön, nem? Hova megyünk? Kettő kattanás, majd pár perc múlva csörrenések hallatszottak; Keisuke rendőröket megszégyenítő sebességgel lökdöste a rugós tárba a töltényeket, ujjbegyei olajosak lettek. – Roppongiba. Keisuke felmordult. – Valamiről megint nem beszéltél nekem, mi? – Azt csak akkor használd, ha más választásod nincs már, megértetted? – Kitsu a férfira sandított. – Nem akarlak ok nélkül gyilkossá tenni téged.
Satufék, csikorgás, majd Kitsu kipattant a hatalmas klub előtt; bentről a sötétített ablakokon is kivillogtak a fények, az óriási épület ablakai a harmadik és második emeleten nyitva voltak. A nő egy fehér trikót és egy szürke rövidnadrágot hordott, melyből szinte kivolt feneke, ha lépett egyet; így indult meg az elegáns, jól láthatóan drága szórakozóhely felé, majd amikor odalépett hozzá egy öltönyös személyzeti tag, áthajította neki a kulcsot. A fiú csak hebegett egyet, amikor felismerte azt a konok, pengeéles acélkék szempárt. – Parkold le és ügyed legyen rá, megértetted? – morogta az angyal, majd megindult a bejárat felé; Baji Keisuke lihegve utána. Motor ugratott fel ekkor a járdára, majd egy erős féket nyomott, nem messze a lépcsők lábától. – KITSU! BAJI! – Draken lihegve leugrott a vasparipáról, a bukósisakot a földre hajította és odarohant a társaihoz. – Mi a fasz ez az egész?! Takeomi hívott engem és... – Hé, nem tiszta, amit mondtam, öreg? Engedj át, ha nem akarod, hogy beverjem a pofádat. Egy hegyomlás a lépcsők tetején a fotocellás ajtó előtt a biztonsági őrök egyike fölé emelkedett, borostyánsárga szemeivel elítélően bámult le rá. – Haitani-sama adta a parancsot, hogy nem engedhetjük át Önöket. A biztonsági kulturáltan válaszolt, de mégis fenyegetőnek hangzott. Draken rápillantott a mellette álló Kitsura; ő sem volt sokkal józanabb, mint a barátai. Arca kifejezetten álmosnak tűnt, kicsit borostás is volt, haját pedig nem kötötte össze; elsőre az utca félhomályában Kitsu és Baji fel sem ismerte őt. – Nem akarunk balhét, öreg – mondta a másik, aki a hegyomlás szőke mellett állt; Kitsu, ahogyan közelebb haladtak hozzájuk, azonnal felismerte őket. – BENKEI, WAKA! – Draken elordította magát, majd acélos léptekkel odament társaihoz. – Ken? – Az alacsony férfi megfordult, lomha pillantása megcsillant, amikor meglátta a sárkányfiú mellett Kitsut. Benkei is békén hagyta egy pillanatra az őrt és követte Wakasát; sárga tekintete elcsodálkozott, amikor a (hozzá képes csöppnyi) nő elsétált mellettük szótlanul, majd odaállt a két ajtónálló elé, azok pedig meghajoltak azonnal. – Engedjetek be minket. – Tanaka-sama, ők a Brahman tagjai... Kitsu hátrasandított. – Tisztában vagyok vele. Én pedig az Ezüsthold vezére, a ti főnökeitek főnöke. Engedjetek. Be. Hatásszünet. – Most. – Az angyal nem kért ellentmondást, s annak ellenére, hogy most közel sem nézett ki úgy, mint ahogy azt megszokta tőle mindenki, igenis engedelmeskedtek neki. A két őr egymásra nézett tétován, majd az egyik megnyomta a gombot az ajtón, az pedig kitárult előttük, megnyitva a kompánia előtt a Sohaország kapuit.
