" Zavarodott volt és úgy érezte, nem cselekedett jól: rossz megérzések keltek benne, Kitsu pedig valahogy nem a régi volt már - ahogy a többiek sem. Valami megváltozott bennük. Erősen és gyökeresen.
De most itt volt a lehetőség - az a kapaszkodó, a...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
DRAKEN EGY KELLEMETLEN GÖRCSÖT érzett nőni a gyomrában, amikor leült a bőrkanapéra a tárgyalóban – vele szemben Senju foglalt helyet, feltette lábait a kristályasztalra. – Hol a bátyád? – kérdezte a fekete hajú sárkánytetoválásos, próbálta felvenni a lánnyal a szemkontaktust. A hangja kemény volt és egyfajta kellemetlenséget sugárzott magából. – Úton van – bólintott a lány. Zavartan oldalra pillantott és felkötötte tejfölszőke haját. – Mi a baj, Senju? Senju megvonta ajkait. – Nem tetszik nekem ez az egész, Draken. A férfi megszívta fogát és bólintott. Tuljadonképpen egyetértett Senjuval: ahogy eddig is a legtöbbször. Szerette őt, jó vezetőnek tartotta, éppen ezért, sajnálta a kialakulóban lévő helyzetet. Nem akarta, hogy Takeomi kitegye őt és Takemichit a Brahmanból. Talán nem bízott az Ezüsthold sikereiben. Talán nem bízott már az új Kitsuban annyira, hogy az életét odaadta volna érte – talán csak túl sok emlék kötötte a régihez, s azon emlékek java része nem kegyes volt csak. Hanem keserű. Keserű és sötét. Az ajtó csukódása megtörte Ken gondolatait; Takeomi belépett a szalonba, majd elsétálva a kanapé mögött, helyet foglalt a húga mellett és Draken szemeibe nézett mélyen. Cigaretta lógott a szájából, amit lehamuzott és hátradőlt a nyekergő bőrkanapén. – Draken – mondta köszöntésképpen. Draken bólintott. – Mit szerettél volna mondani nekünk? A férfi ajkai összeszorultak. Ő sem volt biztos abban, hogy mit is szeretne valóban mondani – két élet között őrlődött, de helyét egyikben sem találta. Ha jobban belegondolt, Emma halála óta nem is akarta megtalálni a helyét ebben a velejéig rossz világban... – Draken, nekem még máshova is kell ma mennem – mordult fel Takeomi, majd elnyomta a csikket. A dohány szaga csípte Draken orrát; bő másfél hete nem gyújtott rá, s most valamiért a gyomra is megfordult. – Gondold meg az egyesülést az Ezüstholddal – közölte Draken nyugodtan, de ajkai beleremegtek, amint kimondta. Úgy akart hangzani, mint aki biztos magában és elkötelezett a gondolatainak irányába, de ez nem sikerült neki. Takeomi felvonta sebhellyel átszelt szemöldökét. – Ezt még te sem hiszed el. – Tudom, hogy jelenleg az Ezüstholdban sok a bizonytalan alak, de hidd el nekem... – Draken sokkal határozottabb lett. Előredőlt, térdeire könyökölt és a kristályasztalra pillantott mélázva. – Kitsu tudja, mit csinál. Te nem ismered őt, de én igen. Nagyon jól. Takeomi hallgatott. – Ha Tanaka Kitsu a fejébe vesz valamit, sosem fogja elengedni igazán, még akkor sem, ha úgy tűnik, hogy feladná. Mindig van neki még egy ütése, még egy lökése, még egy lélegzete... – Draken pislantott egyet, hogy feltörő könnycseppjeit elnyelje, ahogy saját tükörképével nézett farkasszemet az asztalon. – Ez igaz az egyesülésre... és Mikey legyőzésére is. – Miből gondolod, hogy szükségünk lenne rá? – Takeomi előredőlt és újabb cigarettára gyújtott rá. Draken elmosolyodott. – Nem láttad még haragból harcolni. – Megrázta fejét. – Akkor még én is megijedek tőle.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
