𝐅𝐚𝐥𝐬𝐞 𝐀𝐧𝐠𝐞𝐥 𝐈𝐈. - 𝐕𝐞𝐧𝐠𝐞𝐚𝐧𝐜𝐞 | тσкуσ яєνєиgєяѕ

𝟏.𝟓.

𝐎𝐫𝐨𝐬𝐳𝐥𝐚́𝐧

AZ AUTÓ MEGÁLLT, s az ajtó kinyílt. Kitsu kiszállt; hideg csapta meg orrát, de nem fázott, inkább csak kellemesen megborzongott szinte fedetlen háta az idő miatt. Egy teljesen hátnélküli felső volt rajta, s egy bézs öltönynadrág, hosszú fehér haja egy hátranyalt, alacsony copfban pihent vállára hajtva. Szürke szeme előtt egy-egy tincs lógott, belefonva apró fémkarikákkal. Felnézett a hatalmas épületkomplexumra, ami előttük állt a forgalmas úton, amikor Ran a vállára tette a kezét. – Gyerünk, főnök – mondta egyhangúan, lazán a férfi.
A szokásosnál is vonzóbb volt most: egy törtfehér öltönyt viselt, levendulalila inggel és fekete nyakkendővel. Haja szokásos módon két fonatban volt, s ugyanazt a vanília illatú Dior parfümöt használta, mint amit szokott.
Kitsu felzárkózott az idősebb testvér mögött, s érezte, hogy Rindou nem messze tőle, de picit lemaradva mögötte követi: ő volt ma éjjel a testőri poszton, lévén, hogy a klub, amihez közeledtek, az ő tulajdonukban állt. Féloldalasan hátrapillantott a nő, amikor fellépett az első lépcsőfokra.
Rin fentebb tolta a szemüvegét: az ő öltönye indigólila volt, s az ing alatta fekete, ahogy nyakkendője is. Elegáns volt, haját felkötötte egy kontyba feje tetejére, s csak a rövidebb kékes tincsek lógtak karakteres arca elé. A lépcsőket kettesével szedte, hogy Kitsu mellé kerüljön.
– Haitani-sama! – A kidobók illedelmesen meghajoltak, amikor az idősebb testvér megállt a nagy fotocellás üvegajtók előtt.
– Ma este különleges vendégeink lesznek. Biztosítsátok a VIP-szekciót, az elégedetlenkedőket meg rúgjátok ki, ha ellenkezni próbálnának. – Ran hangja kemény és akaratos volt. Közel nem hasonlított arra a játékos bugrisra, akit Kitsu a legtöbbször hallott.
– Értettem, Haitani-sama. Szép estét! – Azzal megnyomott egy gombot az ajtó melletti panelen, s a bejárat kitárult előttük.
Eper és marihuána illatú köd hömpölygött a lábuk elé, a fények szabályszerűséggel kiömlöttek a csiszolt járólapra. Ran elmosolyodva lépett be, megigazította öltönyét, őt pedig követte Kitsu és az öccse. Hazai terep volt neki a hely, így bátran kalauzolta el felettesét.
– Üdv sohaországban. – Haitani Rindou Kitsu vállára tette a kezét és közel hajolva füléhez belesúgott. A nőn végigszaladt egy bizsergés, és hátranézett, de a félhomályban és a feltörő füstben alig látott valamit Rindou kacér pillantásán kívül. Összezavarodott: most látta először ilyennek.
Ez a hely nem olyan volt, mint azok a romkocsmák, ahová tiniként jártak bulizni. Ez a hely Roppongi szívében állt, több emeletes, körfolyosós komplexum volt, közepén óriási tánctérrel és különböző elemekkel: több bárpulttal, szökőkutakkal, lengén öltözött felszolgálólányokkal, meztelen sztriptíztáncosokkal és villogó lila-rózsaszín neonfényekkel. Minden olyan élénk és illatos volt bent – Kitsu körbenézett, de próbált nem lenyűgözöttnek tűnni. A tömeget elkerülve a bárpultok előtt vezette őket Ran, ahonnan tökéletes rálátás nyílt a zsizsegő tánctérre és az abból kiemelkedő pódiumokra erősített rudakon tekergő táncosokra.
Kitsunak számolnia kellett a lépteit, nehogy elessen saját figyelmetlensége miatt. A hely tényleg lenyűgözte.
Sohaország.
Ez volt a hely neve, s valóban, illett is rá. Az a fotocellás ajtó, egy teljesen másik világba vezetett. Egy sokkal színesebb és élénkebb világba, ami kizárta a külső szürkeséget.
Kitsu elkapta az egyik táncoslány pillantását, ahogy elhaladtak egy afféle "magánszípnad" előtt. A nő szép volt: derekáig omlott le hullámos lila haja, s takarta tökéletes, meztelen hátát; csupasz mellei közé fogta a rudat, majd lábaival átfordult kéjesen, aztán sprágába csúszott le. A férfiak hangosan tapsolva éljenezték a művésznőt, jókedvükben pénzt tömtek a bugyijába, megpaskolták a combját. A lány folytatta a táncot, de szemével Kitsut követte csak.
Túl feltűnő jelenség volt a két Haitani között: ő lehetett az egyetlen nő az egész klubban, aki viszonylag zárt ruházatot viselt, s elegáns, mintsem hogy kívánatos volt. Fehér haját a neonfényektől rózsaszínnek látta az ember, szürke szemeit pedig indigókéknek. Arca angyalszerű volt, s felettébb csodálkozó – ezért figyelt fel rá a táncosnő.
Rindou elkapta megint Kitsu vállát. – Ne foglalkozz most a szórakozással – búgta fülébe. Kitsu először érezte meg az illatát: levendula és citromfű. A lüktető zenén keresztül fülelnie kellett nagyon, hogy értse, mit mond a fiatalabb Haitani.
Szívesen táncolt volna most ő is inkább, minthogy tárgyaljon egy olyan alakkal, akiről még csak nem is hallott soha. Ha a múlt héten Flavio nem mutatta volna nyilvánvaló jelét annak, hogy a Haitani testvérek privilegiális helyzetben vannak, nem is jött volna el velük ma ide. Még így sem bízott annyira bennük, bár egy kicsivel már jobban, mint eddig.