" Zavarodott volt és úgy érezte, nem cselekedett jól: rossz megérzések keltek benne, Kitsu pedig valahogy nem a régi volt már - ahogy a többiek sem. Valami megváltozott bennük. Erősen és gyökeresen.
De most itt volt a lehetőség - az a kapaszkodó, a...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
KITSU NEHÉZ SZÍVVEL, fáradtan sétált át az óriási üvegablakokkal keretezett szalonon; modern, világos épület volt, újonnan épített, előtte franciakerttel, szökőkúttal és egy vöröstéglából faragott kocsiszínnel, belül letisztult, sarkos dizájnnal és modern bútorokkal. A konyhába irányozta lépteit egyenesen, amikor egy hang félbeszakította mozzanatait. – Mikor értél haza, liliomszál? – Papa hangja volt az. Kitsu oldalra kapta a fejét és elmosolyodott; az ősz férfi a dohányzóasztalnál ült, a nyitott erkélyajtó felé fordulva, s megkeverte feketekávéját. Ahogy jobban elkezdett fülelni, ismerős dallamra lett figyelmes. Csettintett nyelvével, majd odasétált nevelőapjához. – Újvilág szimfónia, negyedik tétel? – Szereted te is, donnina, nemde? – A férfi beleivott italába. – Gondterheltnek tűnsz. Minden rendben van? Tegnap sokáig kimaradtál. Mit is várt Kitsu – tudta, hogy nevelőapja legalább annyira figyelmes, hogy észrevegye az éjféli ígéret helyett hajnali kettes hazatérését (illetve, feltételezhetőleg a portás szólt neki, aki elkapta a kerítésen átmászó lányt a combjainál fogva és megrángatta, mert azt hitte betörő). – Igen – válaszolta végül kurtán. – Pablo sérelmezte, hogy betörted az orrát. Kitsu mosolygott. – Nem ismertük meg egymást. – Donnina! – Rossi felnevetett. – Te sosem változol? – Mi az?! – Kitsu érezte, ahogy lelkébe is lassan besütnek a nappali fénysugarak nevelőapjának lágy szavai nyomán. A konyhába battyogva, felkapott egy szárított datolyát az asztalon álló gyümölcskosárból és játszadozva szájába hajította. – Ha nem gyakorlok, kiesek a formámból. Így is híztam már! – És igen is jól áll neked, kislányom. – Papa újra az újságába meredt. Most viszont szivarra gyújtott már rá, kör alakú ezüstkeretes szemüvege mögött hunyorogva olvasta a napi sajtót. – Istenem, a tőzsde a fején áll. Kitsu a konyhába lépett; friss illatokkal telt meg orra – omlett, szalonna és hagyma aromája keringett a levegőben, vegyülve a palacsinta jellegzetes édességével és az áfonyával. A lány szájába nyál csordult. – S méghogy a nagyságos úr miatt leszel dagadt, ejj, te kis ördög! – Egy asszony bohókásan felé legyintett a tűzhely mellől. Éppen újabb adag tésztát öntött a serpenyőbe, amikor a hófehér hajú fiatal lány odalibbent mellé és elemelt egy darabot a torony tetjéből. – Hé, bambino! – Bocsánat, Donna, de nagyon finoman főzöl még mindig – dörmögte Kitsu teletömött szájjal. – Elegáns nő teli szájjal nem beszél! – torkolta le a komorna. – Anya felkelt már? – kérdezte végül Kitsu. Donna csak rázta fejét. – Tegnap este felöntött a garatra és még mindig alszik a nagyságos asszony... Kitsu testtartásán mintha megváltozott volna valami. Mosolya mérsékeltebb lett arcán, majd bólintott egyet; csodaszép volt a nappali fényben. Kreolbarna bőrén szép kontrasztot vert fenekéig érő ezüstszínű haja és acélkék szemei, szeplői büszkén húzódtak orcáján. – Ne aggódj, mia bellezza... minden rendben lesz vele. – Remélem is – mondta Kitsu kisvártatva. – No-no! – Donna tapsikolt. – Kész lesz hamarosan a reggeli, menj és szólj a nagyságos úrnak!
